Így magyarázkodnak a fiatal mekis dolgozók, akik undorító dolgot műveltek a hamburgerrel

Forrás: Shutterstock -
McDonald's hamburger Meki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sajtot a cipőjükbe törölték, a hamburgerhúst pediga földről tették a zsemlébe - egy hazai McDonald's konyhájáról kerültek nyilvánosságra a képsorok. Most magyarázkodik a két fiatal dolgozó, azt állítják, senki nem ette meg azt a szendvicset, csak viccből csinálták.

Undorító felvételek kerültek elő egy hazai McDonlad's konyhájából: a két fiatal dolgozó undorító dolgokat művel egy hamburgerrel. Az egyikük a cipőtalbába kente a sajtot, a húst is a földről tették a zsemlébe. Az internetet bejárták a képsorok, a McDoland's pedig leszögezte, a szigorú szabályok vonatkoznak a szendvicsek elkészítésére, és belső vizsgálatot indítottak. Meg is lett a két videón szereplő fiatal, akik állítják, viccből csinálták a videót, és senkinek nem szolgálták fel azt a hamburgert.

A fiúkat elbocsátották - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

akik a McDonald's-éttermekben dolgoznak, sok ezren, és nap mint nap nagyon szigorú szabályok szerint csinálnak minden munkafolyamatot. Szeretnék tőlük ezúton is bocsánatot kérni"

A videóban viccből csináltunk olyat, amit egyébként nem lehet, de azt a szendvicset nem adtuk ki vendégnek. Sajnálom, hogy ez lett belőle,

Mindkét fiatalt elbocsátották.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.