Kiderült, hogy jelenléti vagy online oktatásra készül-e a kormány

Forrás: Shutterstock -
online oktatás koronavírus oktatás kormány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jelenléti oktatásra készül a kormány a szeptember elsején induló tanévben, mert a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete ezt lehetővé teszi - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.

Novák Katalin a budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy jövő hétfőn és kedden, valamint csütörtökön és pénteken

kampányszerű oltást szerveznek a köznevelési intézményekben tanuló 12 év felettieknek.


A szülőknek az erre irányuló igényüket szerdáig kell jelezniük, hogy látható legyen, mennyi oltóanyagra van szükség - tette hozzá.

Ismertette: az oltást Pfizer-vakcinával végzik a köznevelési intézményekben, és a kampányba az iskolaorvosok, iskolai védőnők bevonását is indokoltnak látják.

Jelenléti oktatásra készülnek - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A miniszter tudatta: módosították a közétkeztetés szabályait, így a speciális igényű gyerekeknek garantálják a megfelelő ételt, feltüntetik például az adott étel szénhidráttartalmát, és lehetőséget biztosítanak az otthonról hozott étel hűtésére és melegítésére.

Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a kormány bővíti a családi bölcsődék férőhelyeit: azok maximális csoportlétszáma állami forrásból 7-ről 8 gyermekre emelkedik.

A bölcsőde fenntartóinak az erre vonatkozó finanszírozási igényüket jelezniük kell - ismertette.

Beszélt arról is, hogy a tanévkezdéssel járó anyagi terhek csökkentéséért a szeptemberi családtámogatásokat - családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás (gyes), gyermeknevelési támogatás (gyet) - előrehozottan küldik meg az érintetteknek.


A postai kézbesítés kedden elkezdődött, a bankszámlákra pedig szerdán érkeznek majd meg a támogatások - fűzte hozzá.

Novák Katalin kitért arra is, hogy eddig 5,7 millió ember kapta meg az első oltást Magyarországon, 5,5 millióan a második dózist is beadatták, és egyre többen vannak, akik a harmadik oltás lehetőségével is élnek.

Sok országban viszont már megjelent a negyedik hullám

- hívta fel a figyelmet a miniszter, aki ezért arra kéri az embereket, ha még nem tették meg, éljenek az oltás lehetőségével. Egy kérdésre válaszolva elmondta: a harmadik oltást eddig 187 ezren kérték.
Az oltás népszerűsítéséért szeptemberben induló kampányról szólva közölte: hiteles információt szeretnének nyújtani az embereknek a védőoltásokról. A miniszter reméli, hogy a kampány mellett a politikusok pártszimpátiától függetlenül arra biztatják majd az embereket, hogy adassák be maguknak az oltást.


A járvány elleni védekezésben a kormány jelenleg nem gondolkozik korlátozásokban,

ezért egyelőre nem merült fel annak a lehetősége, hogy korlátozások esetén különbséget tegyenek a beoltottak és a nem beoltottak között - mondta.

Arra a kérdésre, hogy az iskolák kapnak-e iránymutatást a járvány elleni védekezéshez, így válaszolt: lesz iránymutatás, de szabadságot szeretnének adni az intézményeknek abban, hogy bevezethessenek szigorúbb szabályokat, ha indokoltnak látják.

Az előző tanévhez hasonlóan, ha indokolttá válik, előfordulhat, hogy osztályokat karanténba tesznek - tette hozzá.

A nyugdíjprémiummal összefüggésben azt mondta: a prémium kiszámolásánál a novemberi nyugdíj összegének 25 százalékát, de legfeljebb 20 ezer forintot szoroznak meg a GDP-növekedés 3,5 százalék feletti mértékével - írja az MTI.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.