Elköltözött a veronai buszbaleset vétkes sofőrje: "Itt túl sokan zaklatták"

Forrás: AFP/Handout -
veronai buszbaleset sofőr ítélet költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy mi is megírtuk, megszületett a jogerős ítélet a veronai buszbaleset ügyében: hat évre ítélték a vétkes sofőrt. Az ítélettel azonban sokan elégedetlenek. 

Tegnapelőtt véget ért Velencében a veronai busztragédia sofőrje elleni per másodfokú tárgyalása. V. János buszsofőrt 6 év börtönbüntetésre ítélték, melynek hallattán a tárgyalóteremben elégedetlenség tört ki. Többen úgy érezték, hogy a 17 életért ennél több büntetés járt volna. Ráadásul az olasz törvények szerint a 6 éves börtönbüntetés esetén a sofőr két és fél év után feltételesen szabadulhat.

2017. január 20-án éjfél körül történt a veronai buszbaleset, mely során 17-en haltak meg. Forrás: AFP/Handout

A buszsofőrt olyan sokan zaklatták jelenlegi lakhelyén, hogy nemrég a város másik részébe költözött. Tavaly újították fel a házat, János rendszeresen eljár dolgozni, három műszakban.

- árulta el a Blikknek Viczián Mihály, a társasház közös képviselője, aki nem látta túlzottan megtörtnek a buszsofőrt a tragédia után. Sőt, nem sokkal később már autót is vezetett.

Egy másik lakó, Zsuzsa másképp látja a dolgokat:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.