Vihar a mélyben: még mindig nem lehet tudni, mi áll a Naprendszer egyik legnagyobb rejtélye mögött

Forrás: Shutterstock -
Naprendszer vihar Jupiter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nagy Vörös Folt a Jupiter jellegzetes légköri formációja. Ez egy óriási anticiklon, amelyet a tudósok régóta vizsgálnak: most kiderült, hogy mélyebb, mint hitték. 

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Juno úrhajója felfedezte, hogy a Jupiter bolygó déli féltekéjén található hatalmas vihar, bár egyre zsugorodik, még mindig nagyon mély: 350-500 kilométer, szélessége körülbelül 16 ezer kilométeres.

Scott Bolton, a Délnyugati Kutatóintézet munkatársa szerint a mélyben a vihar valószínűleg lassan halkul el. Ez a nem mindennapi vihar a Naprendszer egyik rejtélye. Már évszázadok óta létezik, de a tudósok még mindig keveset tudnak róla.

Forrás: Shutterstock

"Tudományos szempontból rejtély, hogyan létezhet egy vihar ilyen sokáig és hogy lehet ilyen nagy" - mondta Bolton.

A Nagy Vörös Folt egy anticiklon, vagyis magas nyomású felhőrendszer, amely az 1800-as évek kezdetétől szépen lassan leépül. A változás okát egyelőre nem lehet tudni - írja a Blikk.

Ez a legmélyebbre nyúló vihar, melyet eddig a Juno mikrohullámokat és gravitációt feltérképező műszerével mértek meg. A gázóriás légkörében minden másodpercben több ezer vihar található: ezek színes örvények, izzó áramlások, amelyek beborítják az egész bolygót.

A Juno a sarkvidéki ciklonok mélységét is méri majd, melyek akár még mélyebbre nyúlhatnak. A becslések alapján a környező jet áramlatok 3200 kilométer mélyre érhetnek.

A Junot 2011-ben indították útjára, és 2016 óta kering a Naprendszer legnagyobb, 143 ezer kilométer átmérőjű bolygója körül. Fő feladatai, hogy információkat gyűjtsön a bolygó légköréről, felszíni szerkezetéről, belső mágneses mezejéről és a körülötte lévő régióról. A NASA a közelmúltban újabb négy évvel, 2025-ig hosszabbította meg a missziót. A Juno el fog repülni a Jupiter nagy holdjai, az Io és az Európa mellett is.

Ez is érdekelhet: Hatalmas ütközés várható az egyik aszteroida holdjával - ekkor számíthatunk rá

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.