Violette Szabo nem kémnek készült. 1921. június 26 -án látta meg a napvilágot Párizsban Violette Reine Elizabeth Bushell néven egy londoni autókereskedő, Charles George Bushell és a francia származású Reine Blanche Leroy gyermekeként. Violette-t fiús kislánynak ismerték, hiszen szerette a vadabb sportokat, sőt az apja még lőni is megtanította.
Fiatal nőként fűzőket készített, majd eladónak állt, de fegyvergyárban is dolgozott. A sorsa azonban nem itt pecsételődött meg, hanem abban a percben, amikor megismerte Étienne Szabót, a magyar származású francia idegenlégiós tisztet egy Bastille-napi felvonuláson. A szerelem hatalmas erővel csapott le a párra, olyannyira, hogy néhány hétnyi románc után, 1940. augusztus 21-én meg is esküdtek. A tizenkilenc éves fiatalasszony azonban nem sokáig élvezhette a házaséletet, mert Étienne-nek a frontra kellett mennie. Violette a telefonközpontban dolgozott, míg a férje harcolt, majd
egy nap úgy döntött, belép a brit hadsereg női szakaszába.
A házaspár 1941 utolsó hónapjaiban találkozott egy röpke hétre, amikor Étienne eltávozást kapott, arra azonban pont elég volt ez a kis idő, hogy Violette teherbe essen. A férje sosem láthatta a közös gyermeküket, mert visszament a frontra, majd nem sokkal a baba születését követően – még mielőtt hazatérhetett volna – El-Alameinnél meg is halt.
A szép özvegy titkos élete
Férje halálát követően Violette-t a brit titkosszolgálat kereste meg és szervezte be. A fiatal özvegy szívesen csatlakozott a szervezethez, hiszen egyébként sem állt távol tőle a hadsereg. A gyermeke születése előtt több küldetésen is részt vett a brit hadsereg égisze alatt,
különleges ügynökként pedig úgy érezte, bosszút állhat férje gyilkosain.
Egy néhány hetes kiképzés után, ahol megtanult fegyverekkel bánni, navigálni, tájékozódni, kódolni, valamint felkészítették minden eshetőségre, meg is kezdhette a működését, bár az oktatója nem volt teljesen biztos abban, hogy megfelel erre a veszélyes pozícióra. Leginkább a vérmérsékletét, fatalizmusát és a felelősség hiányát emelte ki a jellemzés során, Violette mégis a brit különleges ügynökök kötelékébe lépett. Az első bevetése azonban váratott magára, méghozzá egy bokasérülés miatt.
1944. április 5-én azonban végre repülőre szállhatott, és egy amerikai bombázó fedélzetén a németek által megszállt Franciaország területére ereszkedhetett le az ejtőernyőjével, hogy ő és a társa információkat szerezzenek a német letartóztatásokról és felmérjék a helyi ellenállást. A másfél hónapos küldetés végül sikeresnek bizonyult, Violette – kódnevén Louise – megszerezte a szükséges információkat, majd visszatért Angliába.
Rövid élet, csúf halál
Második küldetése során, 1944 júniusában azzal a feladattal dobták le az ellenséges területen, hogy szervezze meg a helyi ellenállást, illetve, hogy segítsen a francia ellenállás egyik vezetőjének megszöktetésében. Az utóbbit sikeresen teljesítette, a másik feladat azonban végzetesnek bizonyult a számára. Épp autóval indult két társával az összekötő tiszteket megkeresni, amikor a náciknak gyanúsak lettek. Az egyik kísérőnek sikerült elmenekülnie, ám Violette és másik társa tűzharcba keveredtek. A kilátástalannak tűnő helyzetben mindketten derekasan helytálltak, főleg Szabo, akinek valószínűleg kiment a bokája - az a boka, amely a kiképzése alatt sérült meg anno és azóta sem volt az igazi.
Violette felmérte a helyzetét és úgy döntött, nem biceg tovább, inkább behúzódott egy fa takarásába és tüzet nyitott, hogy fedezze a társát a menekülésben.
Mindaddig kitartóan lőtt, amíg a golyói el nem fogytak. Ekkor a nácik körbevették és elfogták.
Violette-t napokig kínozták és faggaták, ám miután semmit sem tudtak kiszedni belőle, így inkább vonatra tették és más politikailag értékes foglyokkal – köztük általa is ismert ügynökökkel –együtt Németországba küldték.
A majdnem háromhetes út végén Violette Ravensbrückben találta magát több nőtársával együtt. Itt, a betegségek, az éhezés és az állandó megalázás helyszínén Violette még mindig az ellenállást szervezte. Nem volt hajlandó lőszert gyártani, ezért és még több tette miatt kíméletlen fizikai munkára ítélték: favágásra, a jeges talaj ásására, vasútépítésre.
Téli ruhája nem nagyon volt, pihenni alig engedték és még takarót sem kapott, az állandó verésekről, valószínűsíthető nemi erőszakról és a további szörnyűségekről nem is beszélve.
Végül 1945. február 5-én, amikor a felszabadító orosz csapatok már nagyon közel jártak, a nácik összeterelték Ravensbrück foglyait és egy részüket erőltetett menetben útnak indították, míg egy másik részüket a mezőre vitték. Violette a második csoportba került. Még nem töltötte be a 24. életévét, amikor társaival együtt tarkón lőtték.
Ha tetszett a cikk, talán ez is érdekelne: Női hősök a 20. századból
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.