Újabb részletek láttak napvilágot a jászladányi gyilkossággal kapcsolatban: kiderült, ki ölte meg a 22 éves fiatal nőt

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság halál Jászladány férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, borzalmas tragédia történt Jászladányban: holtan találtak a lakásában egy fiatal nőt. A rendőrség újabb részleteket osztott meg a gyilkossággal kapcsolatban, előkerült a gyilkos fegyver is.

Bűncselekmény áldozata lett egy fiatal nő Jászladányban. Emberölés miatt nyomoz a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte csütörtök este közleményben a megyei rendőr-főkapitányság. Most újabb információk láttak napvilágot a gyilkossággal kapcsolatban.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 22 éves jászladányi férfi 2021. december 30-án a délelőtti órákban – előzetes szóváltást követően – több késszúrással megölte feleségét, majd az elkövetés eszközét megpróbálta elrejteni.

Az egyenruhások elfogták és a Megyei Rendőr-Főkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki kihallgatásakor beismerő vallomást tett. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és a mai napon előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.

A rendőrség fotókat is megosztott a gyilkos fegyverről, mely a brutális támadás során kettétört - írja a police.hu.

A férfi a gyilkos fegyvert megpróbálta elrejteni Forrás: police.hu

Darabokban találták meg a gyilkos fegyvert, amivel a 22 éves jászladányi férfi meggyilkolta a feleségét Forrás: police.hu
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.