Veronai buszbaleset: ekkor kell börtönbe vonulnia a 17 ember haláláért felelős sofőrnek

Forrás: AFP/HANDOUT -
börtönbüntetés veronai buszbaleset V. János
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
V. Jánosnak, a veronai buszbaleset okozójának tavasszal kell börtönbe vonulnia. Ha ennek nem tesz eleget, akkor az olasz hatóságok előllíthatják.

6 év börtönbüntetésre ítélték V. Jánost, aki az olasz bíróság ítélete szerint a veronai buszbalesetet okozta. A sofőr továbbra sem kér bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól és a túlélőktól. Egy hozzátartozó szerint az eljárás során V. János megpróbálta elhunyt kollégájára kenni a felelősséget.

A tragédia ügyében 2020 nyarán született elsőfokú ítélet, miszerint V. János azért veszíthette el az uralmát a jármű felett, mert alvászavara volt. Első fokon 12 év börtönt kapott, másodfokon pedig 6 év börtönbüntetést, mivel az ügyész és a vádlott ügyvédje között peren kívüli egyezség született.

Veronai buszbaeset - A kiégett jármű Forrás: AFP/HANDOUT

Az autópálya ellen is zajlik egy eljárás, így az ügy nem ért véget a sofőr ítéletével.

"A pálya ügyvédei azt szeretnék bebizonyítani, hogy a felelősség kizárólag V. Jánost terheli. A taktikájuk arra épül, hogy az autópálya "biztonsági berendezései csak bizonyos határokon belül működhetnek, és ha valaki túllépi a megengedett sebességet, és úgy csapódik járművével egy korlátnak, az olyan elváltozásokat okozhat a buszon, mint amilyenek a tragédiában érintetten is keletkeztek. Ez azért fontos nekik, mert ha sikerrel járnak, nem kell kártérítést fizetniük a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak" - mondta a hozzátartozó.

2017. január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében, az A4-es autópályán a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz letért az útról, és az a fölött átvezető felüljáró pillérének ütközött, majd kigyulladt. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr, tizenhét ember életét vesztette.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.