A világhírű magyar rendezőt csak a szex és a filmkészítés éltette

A Kertész Mihály – Egy filmes élet című életrajzi kötetet a Nemzeti Filmintézet adta ki, és a neves amerikai filmtörténész, Alan K. Rode munkája – elsősorban tehát szakmai kiadványról van szó, ami azonban a könnyen fogyasztható stílusa és a főhősének színes életében felvonuló rengeteg megával ragadó sztori révén szórakoztató olvasmányként is megállja a helyét.

Ez a bizonyos főhős sok néven ismert. Az Ukrajnából és Lengyelországból származó zsidó szülei számára Kaminer Manó volt, aki a hetedik kerületi Szövetség utcában felnőve, a közeli Népszínházban édességet árulva szeretett bele örökre a színjátszásba és a szórakoztatóiparba. A 19.-20. század fordulójának kultúrák olvasztótégelyeként működő Monarchiájában és világvárossá fejlődő Budapestjén Kaminer Manóból a Nemzeti Színház ígéretes fiatal színésze lett, immár Kertész Mihály néven. Színészként azonban nem tudott igazán kiteljesedni, mindig jobban érdekelte a rendezés, és közben rátalált egy alkatához és érdeklődéséhez épp illő csodálatos új találmányra, a gyorsan pergő filmképekre. Ő lett az egyik első jelentős magyar filmrendező, és a későbbi pályafutását tekintve nem túlzás kijelenti azt, hogy máig a legnevesebb. Kertész először a korabeli magyar filmközpontnak számító Kolozsváron alkotott, majd a két világháború között már Budapesten, a sikereit követően pedig Bécsben és Párizsban is.

Itt érte a Warner testvérek ajánlata, akik Hollywoodban kerestek európai tehetségeket, és Kertész Mihály lett a főnyereményük: a Warner stúdió és az immár Michael Kertészként, majd Michael Curtizként alkotó rendező neve évtizedekre összeforrt. Elképesztő mennyiségű és műfajú, de mindig magas színvonalú filmmel juttatta a csúcsra a máig is Hollywood egyik legnagyobb stúdiójának számító Warnert, közben pedig a saját karrierjét is. Az Oscar-díj történetében például csak kétszer fordult elő olyan, hogy egy rendezőt az adott évben két filmjéért is jelöljenek: Steven Soderbergh mellett Kertész Mihállyal. A Casablancáért pedig végül el is nyerte azt a díjat, aminél rangosabbat filmrendező nem kaphat, és élete főműve máig óriási filmklasszikus, korszakos remek, a háborús és szerelmes filmek alapműve, amiben Humphrey Bogart és Ingrid Bergman is élete alakítását nyújtotta.

Ha pedig már szóba kerültek a színészek: Kertész nagyon értett ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki belőlük, vagy hogy felfedezze a jövő nagy sztárjait, így nagyon sokat köszönhetett neki Doris Day vagy Errol Flynn is. Ez részben a meglehetősen sajátos munkamódszeréből fakadt, amivel mindenből és mindenkiből kifacsarta a legtöbbet. Nem értette például, hogy a stábtagok miért akarnak ebédelni, amikor ő filmet forgat, és ez csak egy példa a megállíthatatlan személyiségére és életvitelére. Igen, a címben jelzett két dolog közül a filmkészítés állt nála az első helyen, de a szexet is nagyüzemben űzte: a forgatásokon történő végtelen számú kalandjairól éppúgy legendák keringtek, mint a sajátos angol nyelvtudásáról, vagy épp a múltjáról.

Utóbbi legendákat maga is tudatosan táplálta, például a születési dátumáról rendszeresen füllentett, ahogyan a korai budapesti éveiről is. Többek között ezért is olyan dicséretes teljesítmény az amerikai filmtörténész Alan K. Rode részéről, hogy a magyarországi forrásoknak is utánajárva, a vonatkozó korszakok magyarországi kutatóit is bevonva írta meg a könyvét, ennek révén pedig számos különleges fotóval is gazdagodott az ezen a téren amúgy is lenyűgözően ellátott könyve. A Kertész Mihály életrajzi kötete persze nagyobb részében az amerikai évekkel foglalkozik és a Hollywoodban rendezett filmjeit használja nyomvezetőnek, de közben sosem feledkezik el arról, honnan és milyen tudással, motivációkkal, kulturális előképekkel érkezett meg ez a magyar rendező Amerikába, hogy ott a valaha volt egyik legnagyobbá váljon.

Kertész Mihály rendezte minden idők egyik legnemesebb és egyben legérzelmesebb filmjét, a Casablancát: íme 7 érv, miért nézd meg újra ezt a zseniális filmet.