Halálakor a természet kansasi tornádóval tisztelgett előtte – 100 éves lenne Judy Garland

Judy Garland színésznő magazin évforduló születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
100 éve született Judy Garland, aki tinédzserként lett hollywoodi világsztár, de akinek életét tönkre is tette a hírnév és a filmstúdiók kapzsisága. Egész életét sztárként, mégis folyamatos nehézségek között élte, ebből a különleges sorsból most összegyűjtöttünk egy csokornyi olyan érdekességet, amit talán te sem tudtál róla.


Egy dal és egy filmkritikus után kapta a nevét.


1922. június 10-én Frances Ethel Gumm néven született. A Judy Garland művésznevet akkor kapta, amikor az MGM stúdió 13 éves korában leszerződtette. A név első fele a Judy című korabeli sláger, a második fele Robert Garland filmkritikus vezetékneve nyomán jött.

Kétéves korában lépett először színpadra.

A szülei is előadóművészek voltak, noha esetükben ez főként kisvárosi varietéfellépéseket jelentett. Egy ilyen előadásba csatlakozott be már kétévesen Judy Garland, amikor elénekelte a nővéreivel a Jingle Bells című karácsonyi dalt a közönségnek. A három kislány később The Gumm Sisters néven rendszeresen fellépett. A családi életük viszont nem volt boldog: a mutatványosélet miatt állandóan vándoroltak, gyakran a kocsijukban laktak, az édesapja pedig a homoszexualitásával küzdött, és többször kellett távozniuk egy-egy városból a férfiakkal történt afférjai miatt.

Tiniként szoktatták rá a drogokra.

Az MGM stúdióhoz történt szerződése után a kiskorúsága ellenére ugyanúgy dolgoztatták, mint a felnőtteket. Hogy bírja a tempót, serkentő tablettákat kapott, amikor pedig nem tudott este aludni, altatókat. Garland egész életében küzdött a súlyingadozásaival is, ami szintén nem volt megengedhető Hollywoodban, így amfetamint írtak fel neki étvágycsökkentés céljából. Így már tinédzserként a különféle szerek függésébe került, ez pedig aztán végigkísérte az egész életét.

Judy Garland Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Twentieth Century Fox Film Corporation/Twentieth Century Fox Film Corpo

Olyan kategóriában nyert Oscart, ami ma már nem is létezik.


Világsztárrá és örök mozilegendává az Óz, a csodák csodája film és Dorothy szerepe tette 1939-ben. A filmben nyújtott alakításáért megkapta a Legjobb fiatal színésznek járó Oscar-díjat, amit összesen 12 alkalommal osztottak csak ki, és egy kisebb méretű, „gyerek" Oscar-szobor járt érte.

Ötször ment férjhez.


Rendkívül mozgalmas szerelmi élettel rendelkezett, de ennek oka az őt ismerők szerint nem valamiféle kalandvágy, vagy elköteleződési probléma volt, hanem inkább a gyerekkora óta fennálló önbizalomhiánya és szeretetéhsége. Ötször ment férjhez, de egyik sem bizonyult tartós, boldog kapcsolatnak.

A gyerekeit sikertelenül akarta lebeszélni a showbusiness-ről.


Három gyermeke született, akiket határozottan le akart beszélni arról, hogy a példáját kövessék a szórakoztatóiparban. Nem járt túl sok sikerrel, hiszen Lorna Luft is előadóművész lett, Liza Minnelli pedig egyenesen Oscar-díjas színész és énekesnő. Joey Luft hozzájuk képest csendesebb szakmát választott, igaz, szintén művészit: fotós lett belőle.

Ő volt minden idők egyik legkisebb világsztárja.


Mindössze 151 centiméter magas volt, ami gyerekszínészként még növelte is a „cuki szomszéd lány" imidzsét, később pedig mindenki a törékeny alkatáról áradozott, nem tudva, milyen egészségügyi problémák és függőségek állnak a vékonysága mögött.

A halálakor a természet is tisztelgett előtte.


1969. június 22-én, mindössze 47 évesen hunyt el egy londoni hotelben. A halál okaként a rendszeresen szedett különféle szerei akaratlan túladagolását állapították meg. A halála napján pedig tornádó volt Kansasban, miként az Óz, a csodák csodája elején is: elrepítette magával Dorothyt.

Még a síron túlról is Oscarhoz segített egy kolléganőt.


2019-ben került a mozikba a Judy című film, ami Garland életének utolsó szakaszáról szól, és amiben Renée Zellweger olyan lenyűgözően formálta meg a címszereplő tragikus alakját, hogy Oscar-díjat nyert érte.

Rózsát neveztek el róla.


A különleges Judy Garland rózsa szirma sárga (ez volt a sztár kedvenc színe), a végén égővörös csúccsal. A sírhelyén és az emlékét őrző múzeum kertjében is ilyen rózsákat ültettek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.