Hat hónapig tartotta fogva, kínozta és megcsonkította 22 éves albérlőjét egy 59 éves férfi

Forrás: Shutterstock -
fogvatartás csonkítás nemi erőszak személyi szabadság megsértése erőszak megcsonkítás kínzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal nő csak lakhatást keresett, de horror lett a vége. 

Az 59 éves kaliforniai férfi, amikor megtudta, hogy a fiatal lány el akar költözni, úgy döntött, nem engedi elmenni a 22 éves nőt. Fél éven át tartotta fogva őt, miközben válogatott kínzásoknak tette ki a lányt, akinek múlt csütörtökön sikerült megszöknie fogvatartójától, Peter McGuire-tól.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Miután biztonságos távolságba került, hívta a rendőrséget. A nő elmondta, hogy az elmúlt 6 hónapban borzalmakat kellett átélnie. McGuire kínozta, rendszeresen megerőszakolta, közben felvágta a száját, orrát, ki akarta tépni a nyelvét és kiszúrta az egyik szemét.

A férfit a kommandósok még aznap, egy órás közdelem után fogták el, és testi sértéssel, szodómiával, orális és nemi erőszakkal, valamint emberrablással vádolták meg. A gyanúsított, aki csütörtökön áll bíróság elé, minden vádpontot tagad.

A San Bernardino megyei kerületi ügyészség közleménye szerint a 22 éves nőn talált sérülések összhangban vannak az általa elmondottakkal - írja a Daily Mail.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.