A város fenyegetésére épült, de Budapest egyik szimbóluma lett belőle

A mai Budapest területe a történelem évszázadai során mindig lakott volt kisebb vagy nagyobb mértékben, és az itteni települések képét mindig meghatározta a föléjük magasodó Gellért-hegy. Ennek megfelelően szinte mindig használták is valamire annak csúcsát. Az első történelmi emlékek az ókori kelta nép, az eraviszkuszok hegycsúcson létesített, erődítménnyel körülvett településéről, úgynevezett oppidumáról tanúskodnak. Őket a Római Birodalom hatalomátvétele után telepítettek le a hegyről, hogy a stratégiailag fontos pontot a rómaiak inkább a saját ellenőrzésük alatt tartsák.

A hegyhez kapcsolódó leghíresebb legenda szerint itt lelte halálát 1046-ban a magyarság kereszténnyé térítésében meghatározó szerepet játszó Gellért püspök, amikor a pogány lázadók a csúcsról a mélységbe lökték. Ehhez képest csak a 15. századtól kezdtél el a hegyet Gellért-hegynek hívni – korábban Kelen-hegy néven futott. Gellért emlékére épült a hegytetőn keresztény kápolna, miközben a környék képet leginkább a szőlőültetvények uralták. A török hódoltság idején a kápolna helyére egy palánkvár került, ismét csak a stratégiai ellenőrzés céljából. Majd Buda visszafoglalása és a török kiűzése után egy kálvária, aminek keresztjei a korabeli metszeteken is láthatók.

A környék életében a következő fontos fejlemény 1813 és 1815 között következett, amikor József nádor javaslatára megépült a hegytetőn az egyetemi csillagvizsgáló épülete. Az Uraniae, avagy Csillagda névre hallgató intézményt egyenesen a Szent Szövetség tagjai, azaz a porosz király, az orosz cár és persze az osztrák-magyar uralkodó találkozójának alkalmával avatták fel. Az 1848/49-es szabadságharc idején a magyar honvédség innen lőtte a budai várat, az ellentűz pedig lerombolta a Csillagdát.

Részben ezeknek a harcászati tapasztalatoknak a nyomán, részben a rebellis ország fővárosának megfélemlítése céljából épült meg aztán 1854-re a Citadella, a szabadságharcot leverő Haynau irányításával. Az erődrendszer egyszerre szolgálta volna egy esetleges külső ellenfél visszaverését az ilyen szempontból már akkoriban védhetetlennek számító budai vár helyett, és fenyegette a városra irányított ágyúival a magyar lakosságot. Nem véletlenül kapta meg a „magyar Bastille" gúnynevet, és jelentette sokáig az elnyomás szimbólumát. Az átlagosan 15 méter magas és 3 méter széles falakból épült erőd 220 méter hosszan, 3 szinten helyezkedik el a Gellért-hegy csúcsán, 128 helyiséggel, és eredetileg egy nagyobb erődrendszer részét képezte volna, ami végül sosem épült meg. Az ágyúit pedig szerencsére sosem használták erőszakos célra, csak Ferenc József születésnapján adtak le belőle díszlövéseket. Az 1867-es kiegyezést követően lényegében funkcióját vesztette, de csak 1897-ben hagyta el végleg az osztrák tüzérség a Citadellát.

De miért épp Citadella az épület neve? A 'cittadella' olasz szó fellegvárat jelent, azaz olyan magaslati erődítményt, ami egy város vagy vár legfelső és leginkább megerősített pontján található, ennél fogva a védelem utolsó bástyája. A várépítészetben pedig a szakmai nyelvnek az olasz számított, így hát a Citadella név eredetileg nem is volt név, csak egy funkciót leíró szó. Idővel aztán tulajdonnévként ragadt rá az erődre, a magyar fülnek szokatlan szóeleji hangsúly pedig hátrébb csúszott, és elmaradt a két 't'-ből az egyik.

A második világháborúban kapott utoljára hadászati funkciót a Citadella, amikor a szovjet csapatok ellen védekező magyar és német katonák légvédelmi bázisául szolgált, a kazamatáiban pedig a sebesülteket látták el, és hadianyagot raktároztak. A világháború végén a Budapestet felszabadító-megszálló Vörös Hadsereg vezetése Vorosilov marsall személyes közreműködésével elvárta, hogy emlékmű épüljön az elesett szovjet katonák tiszteletére, sőt, azt akarták, hogy a város minél több pontjáról látható legyen a szobor, ezért a Gellért-hegyet, a Citadella előtti területet választották. Az eredetileg tervezett 8-10 méteres magasságú emlékműből is ugyanilyen okok miatt lett végül 35 méteres a Szabadság-szobor. A kezében pálmaágat tartó nőfigura bal oldalán egy fáklyát vivő, jobb oldalán egy sárkányölő bronz férfi alakja található, előtte és mögötte pedig egy-egy szovjet katona szobra állt, amelyeket az 1956-os forradalomban egyszer ledöntöttek, majd később pótoltak, de a rendszerváltás után végleg a budatétényi Szoborparkba száműztek.

A szobor mögött az erődöt 1957-ig szovjet laktanyaként használták, majd 1961-től idegenforgalmi célokat szolgált. Sokáig egyszerű turistaszálló volt benne, majd egyre inkább a Budapestre látogató külföldiek kiemelt célpontjává lett, és luxus panorámaétterem is létesült itt – nem függetlenül attól, hogy 1987-ben az UNESCO a Várheggyel és a Duna két partjának látképével együtt a világörökség részévé nyilvánította. A kalandos kilencvenes években még nevezetes diszkó is működött a Citadella épületében, ami azonban hosszú évek óta már üresen áll (egy-egy kisebb kiállítás kivételével), és a funkcióját keresi. A hírek szerint már nem sokáig: az újrahasznosítására megszülettek a kormányzati tervek, az újra látogathatóvá tett erődben a magyarság szabadságküzdelmeire emlékező múzeum kap elsősorban helyet vendéglátó intézmények mellett, a Citadella erődfalát pedig megbontják a Szabadság-szobor mögött, megnyitva az egykor fenyegető épületet a város felé.