Gáspár Győző öngyilkossági kísérlete: a showman ezért próbált véget vetni az életének

Forrás: RTL2 -
öngyilkossági kísérlet Gáspár Győző öngyilkosság vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzasztóan nehéz időszakot élt át Gáspár Győző és családja. A médiasztár ugyanis évek óta pánikbetegséggel küzd, ám az állapota hónapokkal ezelőtt annyira súlyossá vált, hogy kórházi kezelésre szorult. A vizsgálatok megállapították, hogy paranoid személyiség- és bipoláris zavarral, valamint depresszióval is küzdött.

A showmant és családját az egész ország ismeri, hiszen régóta a kamerák előtt, a reflektorfényben élik az életüket. A figyelem azonban nemcsak sikert és csillogást hozott, hanem olyan gondokat is, melyek nehéz próbatétel elé állítják az embert. Gáspár Győző, vagy ahogy sokan ismerik őt, Győzike többször is megpróbált véget vetni az életének.

Korábban úgy nyilatkozott, hogy "jobban járt volna, ha sikerül" az öngyilkossági kísérlete, és mikor elkövette, nem érdekelte őt semmi és senki. Győző nemrég Bochkor Gábor műsorában, a Retro Rádióban elmondta, miért került mélypontra, ahonnan nem látott más kiutat, csak azt, hogy megpróbálja eldobni magától az életét.

Forrás: RTL2

"Tudom, hogy csúnya erről beszélni, és nehezen mondom ki, de amikor az embert kitagadják, rájön arra, hogy se apja, se testvére, se senkije nincs, azt nehéz feldolgozni. Te tudod, hogy lakunk egymás mellett, én az elsőben, Zsolti a másodikban, apukám a harmadik házban, és évek óta semmiféle kommunikáció nincs közöttünk" – idézte a Bors Győző szavait.

– írja a Ripost a rádióműsorban elhangzottak alapján.

A showman szerint, ha Berki Krisztián is fel merte volna vállalni a gondjait, nem történt volna meg a tragédia: "Ennyi ember előtt ki merem mondani, ha Berki Krisztián ugyanúgy egy évvel ezelőtt el merte volna mondani nektek: igenis, pánikbeteg vagyok, rosszul vagyok, akkor még élne!"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.