Rendőröknek próbált kokaint eladni egy férfi a VII. kerületben: semmi nem az volt, aminek látszott
![](https://cdn.life.hu/2023/12/RurLS0ol1ff1OVleCFfizVSG3a63Y-J5Fo9vd3Si5go/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU1OTI1MWZlYWEzNjRjZjNhNzExMTk5ZmE1ZDlhMjlm.jpg)
Két civil ruhás nyomozót szólított meg egy férfi 2023. április 19-én 19 óra körül Budapest VII. kerületében, a Dob utcában. Harmincezer forintért kínált nekik egy adag fehér port, amiről azt mondta, hogy kokain. A rendőrök elővették igazolványaikat, mire a fiatalember már úgy gondolta, hogy csak szódabikarbóna van nála. Átvizsgálták a ruháját, és a néhány gramm fehér poron kívül pár darab maci formájú rágótabletta is előkerült – utóbbiakról azt állította, hogy cukorka.
A 23 éves V. Bélát a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Beismerő vallomásában elmondta, hogy a kamudrog eladásával kis befektetés mellett próbált nagy haszonra szert tenni. A gyorsteszt azt mutatta ki, hogy a férfi korábban marihuánát fogyasztott, emiatt külön eljárás indul. A lefoglalt anyagok vizsgálatára vegyészszakértőt rendelnek ki, hogy megállapítsa: valóban nem kábítószerről van szó. - írja a Police.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.