A tettes családtagjai is szörnyű büntetésben részesültek a magyar történelem leghíresebb merényletéért

Az ügy

„Midőn azután az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán a király a királynéval és a mondott két fiával a visegrádi vár alatt, házában ebédelt, Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat."

Így számol be a Képes Krónika Zách Felicián merényletének kezdetéről, amit véres folytatás követett: a kardjával vadul kaszaboló főúr megsebesítette a védekező I. Károly (Róbert) kezét, levágta a gyerekeit védelmező királyné négy ujját. A gyerekeket (a későbbi Nagy Lajos királyt és Endre nápolyi herceget) csak azért nem tudta bántani, mert azok nevelői a védelmükre siettek; őket Zách kegyetlenül lekaszabolta. Így azonban már nem jutott ideje a királyi párra, mert előbb a királyné al-étekfogója leszúrta a merénylőt, majd az odaérkező testőrség ízekre szabdalta.

A merénylő tehát a helyszínen életével fizetett a tettéért, de olyanok is szörnyű büntetésben részesültek, akiknek nem is volt köze az esethez, azon kívül, hogy rokonságban álltak Zách Feliciánnal. A középkorban nem nagyon létezett súlyosabb bűn a felkent uralkodó életére törésnél, így aztán a Károly Róbert által összehívott bíróság a legfontosabb országnagyok (erdélyi vajda, szlavóniai bán, tárnokmester) részvételével azt az ítéletet hozta, hogy Záchnak harmadíziglen kell büntetést kapnia a tettéért, vagyis a vele ilyen mértékig rokonságban állóknak is mind szenvedniük kell. Zách Felicián egyetlen fiát és vele menekülő szolgáját lovak farkához kötve gázolták halálra, a nagyobbik lányát és annak férjét lefejezték, és a gyerekeiket a rodoszi lovagokhoz küldték, a további rokonokat megölték, vagy birtokvesztésre ítélték. A legrettenetesebb sors Zách Felicián fiatalabb lányának, Klárának jutott, akinek levágták nyolc ujját, az orrát és az ajkait, majd láncra verve hordozták körbe az országban, miközben azt kellett kiabálnia: „Így jár, aki hűtlen lesz királyához!"

Háttér

Zách Felicián (akinek nevét az oklevelekben Záh, a történelmi és irodalmi művekben Zách formában írják) főként Észak-Magyarországon rendelkezett földbirtokokkal, és az Árpád-ház kihalása utáni hatalmi harcokban a környék legerősebb embere, Csák Máté hívéül szegődött. Sőt, még amikor Károly Róbert trónra kerülve harcot indított az oligarchák ellen, Zách akkor is egy ideig Csák Máté mellett kötelezte el magát, emiatt a birtokait is elvesztette. Ez valószínűleg jobb belátásra bírta, mert ezután mégis térdet hajtott Károly Róbert előtt, és így új birtokokhoz jutott. Amikor viszont a király sikeresen megerősítette a hatalmát az egész országban, elkezdte lecserélni maga körül, akikben nem bízott, és Zách Felicián is ezek közé tartozott: így újra számos birtokától és címétől megfosztotta őt a király.

A merényletének ez lehetett az egyik oka, egyes feltételezések szerint egy összeesküvés részeként. Ennek ellentmond az, hogy Záchnak nem bukkantak társaira, és, hogy a képzett katonaként ismert főúr enyhén szólva sem a legmegfelelőbb alkalmat és módot választotta a merénylet végrehajtására. A másik lehetséges indok egy másfél évtizeddel későbbi olasz krónikából származik, eszerint Zách Felicián a királynő udvarhölgyeként szolgáló lánya, Klára megbecstelenítéséért állt bosszút, akit a királynő öccse, Kázmér herceg (a későbbi Nagy Kázmér lengyel király) erőszakolt meg. Ennek a teóriának az mond ellent, hogy a beszámolók szerint Zách már hónapokkal korábban tudomást szerzett az erőszakról, és hogy Klára lánya ennek ellenére udvarhölgy maradhatott. Könnyen lehet, hogy mindkét motiváció szerepet játszott, hiszen Klára kiemelt szerepe a büntetésben nem lehet véletlen, de az is valószínűnek tűnik, hogy Zách Felicián azon napon hirtelen felindulásból, valószínűleg részegen döntött az azonnali cselekvés mellett.

Utóélet

Ha kedves olvasóink hasonlóságot vélnek felfedezni a szintén a Képes Krónika által megörökített Bánk bán-történettel, az valószínűleg nem véletlen: a két sztori különböző feldolgozásai szinte biztosan hatottak egymásra, de az ma már kibogozhatatlan, hogy melyik melyikre. A Zách Felicián-merénylet kapcsán egyértelműen a romantikusabb verzió és magyarázat ihlette meg később a művészek fantáziáját, a legemlékezetesebb módon Arany János Zách Klára című balladájában.