A némafilmes korszak egyik csúcsalkotása, a világ filmművészetének egyik alapdarabja is valójában tárgyalótermi dráma. Carl Theodor Dreyer filmje az európai kultúra egyik alaptörténetét, Jeanne D'Arc/Szent Johanna sorsát jeleníti meg, méghozzá egyetlen nap eseményeibe sűrítve, amikor a vallatói megtörni próbálják a már elkínzott fiatal lányt. A film leginkább a hihetetlenül intenzív közelképeiről és a főszereplő Maria Falconetti legendás alakításáról híres, akinek ez volt az egyetlen filmszerepe.
Kicsit csalunk persze, mert nem konkrétan a tárgyalóteremben játszódik Sidney Lumet filmklasszikusa, de egy közvetlenül mellette található helyiségben, és végig arról szól, ami a tárgyalóteremben történt és történni fog. Hisz a kis levegőtlen szobába zárt szereplői gyilkossági ügyben döntő esküdtek — akik gyorsan lezavarnák az egyértelműnek tűnő ítélethozatalt, és amikor egyikük kekeckedni kezd, csak annál idegesebbek lesznek. De kiderül, hogy a kekeckedés igazából az igazságért és az alapvető humánumért való kiállás.
Agatha Christie művéből készült A vád tanúja, és állítólag ez volt az egyik azon kettő filmadaptáció közül, amelyekkel maga az írónő is elégedett volt. A készítők névsorára tekintve nem csoda: Hollywood valaha volt egyik legnagyobb mestere, Billy Wilder rendezte a filmet, a szereplőgárda ékköve pedig Marlene Dietrich volt egy olyan feleség szerepében, aki a gyilkossággal vádolt férje tárgyalásán kezd furcsákat vallani. Hat Oscar-díjra is jelölték ezt a tárgyalótermi drámát, amit sokan Hitchcocknak tulajdonítottak, olyannyira feszült és fordulatos tudott lenni.
Az amerikai irodalom egyik klasszikusa Harper Lee regénye, és az amerikai film egyik klasszikusa a belőle készült Gregory Peck-film, aminek főszereplő karaktere, az ügyvéd Atticus Finch igazi amerikai hős, akinek a neve azóta fogalommá is vált. Ezt a jóravaló és mások jóságában, valamint a jogban is töretlenül hívő férfiút a gyerekei szemén át figyelhetjük meg az 1930-as évek Alabamájában, amint egy erőszakkal vádolt fekete fiú ártatlanságát próbálja bebizonyítani, örökérvényű védőbeszéd kíséretében.
„Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!"
Talán már ebből az idézetből is látszik, hogy nekünk magyaroknak kicsit másféle tárgyalótermi jelenetek jutottak a történelem és a filmtörténet során, ezt a jelenséget pedig Bacsó Péter kultikus szatírája parádés humorral örökítette meg és figurázta ki egyszerre. Pelikán elvtárs bírósági eljárása során előbb születik meg az ítélete, mint a vallomása, az „akkor még nem sejtettem" fordulat pedig tökéletesen összefoglalja a törvények, jogi eljárások, történelmi korszakok hazai képlékenységét.
Minden idők egyik leghíresebb európai szépségideálja, Claudia Cardinale bírónőt alakít ebben a módfelett csábító című olasz szerelmi-tárgyalótermi drámában. Ráadásul egy másik legendás színésznővel együtt játszva, hisz Monica Vitti alakítja a filmben azt a lányt, akit a szerelme megölésével vádoltak. Cardinale bírónő pedig az ügy előrehaladtával és a vádlott végletekig szenvedélyes szerelmi életének megismerésével egyre inkább kénytelen átértékelni a saját életét és érzelmi-testi viszonyait is.
Ebben a csavaros tárgyalótermi drámában cikinus sztárügyvédként Richard Gere védi a város köztiszteletben álló érsekét megölő ministránsfiút – akit Edward Norton alakít élete első, rögtön Oscar-jelölést hozó filmszerepében. A védelem arra épít, hogy a srácnak mentális betegsége, két személyisége van: egy gátlásos, dadogó szerencsétlen, és egy agresszív szociopata. Ahogy azonban végigfut az ügy, nem csak az érsekről derülnek ki új, meglepő információk.
Vin Diesel HAJJAL?!? Volt bizony ilyen is, a jó ideje szinte csak gyors kocsik volánja mögött feszítő filmsztár karrierjének egyik legkülönlegesebb filmje ez a tárgyalótermi mozi, és nem csak azért, mert ez az egyetlen, amit nem kopaszon játszott el. Hanem azért is, mert egy nagyformátumú rendező, Sidney Lumet bízott rá komoly alakítást igénylő főszerepet benne, és mert maga a történet sem mindennapi: a Fat Jackie néven ismert olasz maffiózó valóban megtörtént esetéről szól, aki saját magát védte ügyvéd nélkül a bíróságon, és a teljesen egyedi stílusával sokak szimpátiáját kiváltotta.
Az idei cannes-i filmfesztivál legrangosabb díját, az Arany Pálmát nyerte el Justine Triet filmje, ami elsőre csak egy feszült tárgyalótermi drámának tűnik, de valójában sokkal több annál. A történet főszereplője egy sikeres német írónő, aki a francia férjével és látássérült gyerekükkel él a francia Alpokban, látszólag idilli módon. A férfi váratlan halála után azonban nem egyértelmű, hogy baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt, az írónő ezért egy rendkívül megterhelő nyomozás és tárgyalás középpontjába kerül. Közben pedig mérlegre kerül a múlt, a kapcsolatai és az igazság/valóság mibenléte is, ugyanis nézőként mi magunk sem tudhatjuk, mikor minek és kinek higgyünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.