Színt és vidámságot visznek az aszfaltra - A gerillakötők bárhol "lecsaphatnak"

Ha utcai művészetről beszélünk, sokaknak vagány fiatalok jutnak eszébe, akik krétával, festékkel esnek neki egy-egy épületnek vagy utcának. Ám egyre gyakrabban láthatunk egy kedves, női csapatot is, akik ha kell, létrára másznak, hogy az előre elkészített kézimunkáikkal dobjanak fel egy-egy helyszínt. 

A Blaha Lujza tér volt az első 

A yarnbombing, vagyis a fonalbombázás, gerillakötés a 2000-es években lett népszerű a világ különböző pontjain. Hogy Magyarországon hogy indult el útjára a bájos kezdeményezés, arról Párniczki Jutka, a Fonalgerillák-gerillakötők egyik fő aktivistája mesél. 

– Gyermekként tanultam meg horgolni az iskolában, kötni pedig az édesanyámtól – idézi fel. –Több évtizedes kihagyás után körülbelül tizenöt éve nyúltam vissza a kézimunkákhoz, amikor a lányom fonal boltot nyitott. Az üzlete miatt mindig értesült a fonalazással kapcsolatos dolgokról, így tudtam meg, hogy Vad Jutka ékszerész az interneten megemlítette, hogy milyen jópofa a külföldön már működő gerillakötő mozgalom, és kitalálta, hogy legyen itthon is egy ilyen. Nekem persze egyből tetszett az ötlet. Az ő felhívására gyűltünk össze néhányan a Blaha Lujza téren, hogy feldíszítsünk egy-két fát és oszlopot. Már ott beleszerettem ebbe az egészbe. Nagyon jó volt megélni, hogy közösen alkotunk valamit, és az emberek meg odajöttek, megnézni, hogy mit csinálunk. Tetszett nekik, hogy milyen színes, milyen vidám az eredmény. Külföldiek is megszólítottak minket, és mondták, hogy láttak már ilyet más országokban. Mindennek már közel 13 éve. A következő esztendőben ismét jött egy ilyen felhívás, amikor is a Deák teret céloztuk meg. Oda már előre készültem horgolt elemekkel, hisz nagyon tetszett ez a fajta alkotás, hogy egy köztéri helyszínre készítünk valamit, ami egész más élmény, mintha csak egy pulóvert kötnék magamnak. 

5-10 kiló fonál kell egy projekthez 

A gerillakötő csapat önálló életre kelt, tagjai évről évre izgalmas és kreatív projektekkel állnak elő. A kemény mag körülbelül tíz fő, de egy-egy akcióhoz öten, tízen is csatlakoznak pluszban. Van közöttük nyugdíjas, kisvállalkozó, jogász, orvos is, egyedülállók, anyukák, nagymamák. A legtöbbször mindenki egyénileg finanszírozza magának a fonalakat, de időnként kapnak adomány alapanyagot is. Nem tagadják, hogy jól jön a hozzájárulás, hiszen például a Teleki téri Csipke-fáknál 6-7 kiló fonalra volt szükség, amit a MEZ biztosított nekik, ráadásul pamutból. Jellemzően műszálasat használnak, mert tartósabb, de az élő fára szerettek volna pamuttal dolgozni, ami amúgy jóval drágább. A kisvasút feldíszítésénél 10 kg fölötti mennyiség ment el. Ez jó pár guriga fonalat jelent, hiszen a boltokban kapható gombócok 5-10 dekásak. 

– Talán akkor ismertek meg minket a legtöbben, amikor a 49-es villamost díszítettük fel – meséli. – Emlékszem, miközben rögzítettük az alkotásokat az ülésekre, a fogódzkodókra, az ablakokra, a biztonsági őr azt mondta, hogy egy hét múlva már nyoma sem lesz az egésznek. Szerencsére nem így lett. Amikor eljárt felettük az idő, és leszedtük őket, a 60-70 százalékuk megvolt. Mások is vigyáztak rá. Pár hét után le kellett szedni róla egy darabot, mert a készítője elvitte egy kiállításra. Amikor épp a leszerelésen dolgoztam, odajött egy néni és nekem esett, hogy mit képzelek én, hogy ellopom a szép díszítést. Persze elmagyaráztam neki, hogy én vagyok az egyik alkotó, és teszek helyette fel másikat. Olyan jó volt megtapasztalni, hogy amikor szálltak fel az emberek, elcsodálkoztak a kézimunkákon. Volt, aki azt mondta, hogy olyan, mintha otthon lenne a nagymamájánál. 

Hol nézheti meg őket? 

Jelenleg is több alkotásukat megcsodálhatjuk a fővárosban. Ilyen például a Grundon az Életfa imitáció, Újpalotán a Kikötő Ifjúsági Központnál a horgolt kerítésdíszítés, a Teleki téri Csipke-fák, a Bakáts téri oszlopok vagy a Széna téri díszítés – bár ez utóbbit, már megtépázta az időjárás, és valószínűleg hamarosan leveszik. 

– Főleg azokat a horgolmányokat szeretem, amik valamilyen figurát ábrázolnak – vallja be Jutka a Fanny magazinnak. – Az egyik kedvencem, amikor Örkény István Egyperceseiből montázst készítettünk a Madách térre. Izgalmas volt látni, hogy akik ismerik a novellákat, felismerik-e őket a horgolásokból. Szeretem azt is, amikor egy-egy motívum kiáll a térből és átmegy 3D-be. A Nagyi Lakószoba projektünk is nagyon közel áll a szívünkhöz, ami nem a tőlünk megszokott köztéri gerilla alkotás. Körülbelül ezer Nagyi négyzetet használtunk fel a 25-30 négyzetméteres retró szoba berendezéseihez, 60-as, 70-es évekbeli bútorokat öltöztettünk fel ezekkel a Nagyi négyzetekkel. Ez egy horgolási forma, tulajdonképpen a horgolt patchwork, anno a megmaradt fonalakat horgolták így fel. A Nagyi Lakószobát több helyen is bemutattuk már, köztük például Erdélyben, Marosvásárhelyen is. Most sajnos a pincében van, de remélem, hogy hamarosan újabb helyszínt találunk neki. Az egyik motivációnk, hogy megmutassuk, nem csak hagyományos virágmintákat lehet horgolni. A másik pedig, hogy örömet, mosolyt csaljunk az emberek arcára, hogy színt és vidámságot vigyünk a szürke, betonfelületekre. Volt, akitől köszönetképpen virágot kaptunk. Egy házaspár pedig azt mesélte, hogy az egyik alkotásunkkal szemben laknak, és mennyire öröm kinézni az ablakon és egy kis vidámságot, színt látni.