7 legendás nő, akik nyomot hagytak a világban

-
Valentina Tereshkova - AFP
feltalálók tudomány nők inspiráció történelem
A nők mindig is nagy hatással voltak a történelemre. Meghatározták az irodalmat, a tudományt, vagy éppen a repülés világát. Előttük tisztelgünk ezzel az összeállítással a nők hete kapcsán.

Feltalálók, politikusok, tudósok - a történelem oly sok elentős nőt adott nekünk, akik megmutatták a maguk korszakának, milyen is példaképnek lenni. Nem csak a férfiak képesek meghatározó dolgokat alkotni, feltalálóvá, vagy éppen űrkutatókká válni, mert mi, nők is jelen vagyunk! 

Mária Terézia

Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő volt, a Habsburg-ház egyetlen női uralkodója. Trónra lépésekor az orosz fenyegetések miatt a Habsburg Birodalom már a szétesés szélén állt. Egyetlen népre számíthatott, ránk, magyarokra. Sok reform bevezetése fűződik nevéhez és közel 40 éves uralkodásához: szívügye volt az oktatás, bevezette a kettős vámrendszert, illetve rendeleteket hozott a szegények, a betegek és az árvák védelméről is. Az egyik leginspirálóbb uralkodónő volt a történelem során, aki véghez vitte céljait.

Wikipedia 

Teréz anya

Teréz anya élete nagy részét a betegek és a szegények szolgálatában töltötte Kalkuttában. Nobel-békedíjas apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, akit az egész világ tisztel és elismer a szegények között végzett áldozatos munkája miatt. 1997. szeptember 5-én  érte a halál, majd temetése után sok tisztelője és követője kérte a katolikus egyháztól szentté avatását, ami meg is történt, így ma már Kalkuttai Szent Terézként ismerjük őt. A nőt, akit világ életében egyetlen cél mozgatott, a segítségnyújtás.

Forrás: AFP

Marie Curie

Marie Curie maradandót alkotott a fizika tudományában, nevéhez fűződik a radiokatív sugárzás felfedezése. Az első nő volt, aki PhD fokozatot kapott, és ő volt az első női professzor is a Sorbonne-on. 1903-ban fizikai, 1911-ben pedig kémiai Nobel-díjat kapott munkásságáért, ezzel beírva magát a történelembe, mint legelső női díjazott.

AFP

Emmeline Pankhurst

A XIX.század legnagyobb nőjogi aktivistájaként emlegetik a brit Suffragette (szüfrazset) mozgalom vezetőjeként. Neki köszönhetjük, hogy ma már egyenlőbb és igazságosabb társadalomban élhetnek a nők. A mai napig bírálják harciasságát, a történészek vitatják hatékonyságát. Emmeline elérte, hogy 1918-ban először nők is szavazhassanak a választásokon, beleszólhattak a politika alakulásába. Sok kutató a mai napig megkérdőjelezi tetteit, mégis a női egyenjogúság témakörének egyik legnagyobb előrelépését köszönhetjük neki.

Valentina Tereshkova

A világ első női űrhajósaként tartják számon Valentina Tereshkovát, aki már 18 éves korában tudta, hogy a repülés a mindene. Akkoriban csatlakozott egy ejtőernyős klubhoz, s 24 évesen már űrhajósnak jelentkezett. Álmai megvalósulni látszottak, ugyanis sikerült bejutnia abba a kis körbe, melynek tagjai részt vehettek az 1960-as években egy női űrhajós képzésen. Sikeres vizsgája után őt választották a Vostok 6 űrhajó fedélzetére. 1963. június 16-án indult útnak a rakéta, s június 19-én szállt le a kazahsztáni Karaganda közelében. Összesen 70 óra 50 percet töltött az űrben. Pályafutása során megmutatta, hogy nem csak a férfiak képesek merész tettekre.

Maria Beasley

Maria Beasley amerikai feltaláló volt az 1880-as években. Akkoriban nagyon sok ember életét vette el a tenger, így elhatározta, tesz valamit azért, hogy ne haljanak meg annyian a nyílt vizen. Az akkori mentőcsónakok nem bizonyosultak erős járműnek, ezért Maria belevetettemagát a kísérletezésbe, és meg akarta alkotni a tökéletes mentőcsónakot. Maria találmányának köszönhetően azóta ezrek menekültek meg a vízbe fulladástól, köztük a Titanic 706 túlélője is.

Ada Lovelace

A világ első programozójaként emlegetik, azonban tudományos eredményeit sok kutató a mai napig nem ismeri el. Már fiatalkorában lenyűgözték a gépek, a matematika, polcai tudományos folyóiratokkal voltak tele. 1842 és 1843 között kilenc hónap alatt lefordította Charles Babbage Analytical Engine-jéről készült Luigi Menabrea, olasz matematikus írását, amihez jegyzeteket is írt. Bennük saját gondolatait fogalmazta meg, hogyan lehet az Analytical Engine segítségével Bernoulli-számokat kiszámítani. Az utókor történészei szerint ez volt a világ legelső számítógépes programjának leirata.

Augusta Ada Byron - daughter of the poet Lord Byron
Forrás: Getty Images 

Akárki akárhogyan és akármit valósított meg, a nők nevében bátran kijelenthetem: köszönjük neked, történelem!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.