Támadnak a kullancsok, így úszd meg a csípést ép bőrrel!

kullancs betegség csípés lyme kezelés
Végre itt a jó idő, kirándulhatunk kedvünkre! Ám a tavasz nem csak nekünk kedvez, hanem a kullancsoknak is. De ez ne szegje kedvünket, csak legyünk felkészültek!

Idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani a kullancsok megjelenésére. A szakértők is erre hívják fel a figyelmet. 

"Kullancstámadásra két irányból számíthatunk. A szemmel rendelkező, látó kullancsok a fűszálakon megkapaszkodva várják áldozatukat, a szem nélküli, vak kullancsok pedig a lombos fákon várnak áldozataikra. A vak kullancsok az elülső lábaikon lévő úgynevezett Haller-szervükkel érzékelik az áldozatuk közeledést, amely olyan, mint egy tökéletes radarkészülék. Amint elsétál alatta az áldozata, egyszerűen rápottyan" – kezdi dr. Balaicza Erika, belgyógyász főorvos.

kullancs, kirándulás, csípés, erdő, túrázás
Fokozottan figyeljünk a kullancsokra a tavaszi kirándulások alkalmával - Forrás: Shutterstock

Miért veszélyesek?

A kullancsok által terjesztett két legismertebb betegség a Lyme-kór és az agyvelőgyulladás. 

"Az említett betegségekért felelős kórokozókat általában a nyálával terjeszti, ami a szúrásával kerül a szervezetünkbe. De nem csak a nyála, hanem bizony a széklete is fertőzhet, ha az a sebbe kerül, vagy annak porát belélegezzük, esetleg lenyeljük. Ráadásul még haláluk után is képesek fertőzni, ugyanis az elpusztult kullancs testében a kórokozók életben maradnak. Ezért van az, hogy ha nem szakszerűen távolítjuk el, és a feje bent marad a bőrben, akkor a testéből kijutó kórokozóval teli testváladék is képes megfertőzni minket. De ha körömmel szedjük ki, akkor még a körömágyi hajszálrepedésekbe is képes bejutni a kórokozó" – mondja a belgyógyász főorvos. 

kullancs
Komoly betegségeket terjesztenek a kullancsok, például a Lyme-kórt - Forrás: Forrás: Erik Karits / Pixabay

Kullancs ment belénk, mit tegyünk?

"Ha kirándulni vagy szabadtéri programra megyünk, akkor mindig vigyünk magunkkal kullancskiszedő csipeszt és fertőtlenítőkendőt. Az ugyanis rendkívül fontos, hogy a lehető leghamarabb kiszedjük a kullancsot, méghozzá anélkül, hogy nyomkodnánk, tekergetnénk, piszkálnánk, esetleg olajjal kenegetnénk. Ha ezeket tesszük, akkor biztos, hogy a csípés helyén befecskendezi a nyálát, az esetleges kórokozókkal együtt" – javasolja a szakértő.

Fertőtlenítsük a kullancs kiszedő csipeszt.

  • A csipesszel a kullancsot a lehető legkevesebbet piszkáljuk, és véletlenül se nyomjuk meg. Válasszuk szét a környező haj-és szőrszálakat, majd kicsit húzzuk meg a bőrt. A kullancsot a feji részénél, a bőrhöz legközelebb fogjuk meg. Húzzuk felfelé óvatosan, de határozott mozdulattal, úgy, hogy a bőr is szépen felemelkedjen. Ekkor a kullancs a húzás hatására elengedi a bőrt. Ha így is makacsul kapaszkodik, akkor se tekergessük, és semmiképp ne nyomjuk meg a testét! Elengedés nélkül finoman húzzuk tovább.
  • Ha sikerült kiszedni, akkor fertőtlenítsük a csípés helyét, majd a kezünket és a csipeszt is. 
  • A kullancsot ne dobjuk el, hanem tegyük el, ha lehet egy kis zacskóba, ha az nincs nálunk, akkor egy papírzsebkendőbe. 
  • Vegyünk a patikában egy kullancs tesztet, amely kimutatja a Borreliával való fertőzöttségét. 
kullancscsípés tünetei, bőrpír
Ha ilyen bőrpírt észlelünk a kullancscsípést követően, forduljunk a háziorvosunkhoz  Forrás: Forrás: Shutterstock

Figyeljük a jeleket!

Ha megcsípett minket a kullancs, és ugyan nem jelentkeztek bőrtünetek, de influenzaszerű panaszaink vannak, mint a fejfájás, izom és ízületi fájdalom, esetleg szemgyulladás, azonnal keressük fel a háziorvosunkat, és kérjünk olyan laborvizsgálatra beutalót, ami a vérből speciális tesztek segítségével kimutatja az esetleges fertőzöttséget. Ha beigazolódik a fertőzöttség, akkor azonnal antibiotikum-kúrára van szükségünk. Ha nem kapunk idejében kezelést, akkor nem csak egyre erőteljesebbek lesznek a tüneteink, de sokkal hosszadalmasabb és nehezebb lesz a felépülés a teljes gyógyulásig. 

Mikor jelentkeznek a tünetek?

A csípés után rövid időn belül is tapasztalhatunk enyhe tüneteket, amelyeknek, ha nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget, akkor előfordulhat, hogy hónapokkal később súlyosabb formában jelentkeznek. 

Hogyan védekezzünk ellenük?

Ha kirándulni megyünk, viseljünk zárt, de szellős ruhát, a nadrágot tűrjük a zokniba, lehetőleg a cipőnk is legyen zárt. A fejünket is védjük, kalappal vagy kendővel. Fújjuk be magunkat kullancsriasztó szerrel, különösen a szabad bőrfelületeinken. Amikor hazaérünk, alaposan vizsgáljuk át az egész testünket a kullancsok után kutatva. Ezek együttesen távol tartják majd tőlünk a vérszívókat.  

Fontos tudnivalók

1. A tipikus kokárda alakú Lyme-folt megjelenése nélkül is lehetünk Borreliával vagy más kórokozóval fertőzöttek! Van, akinél csak egy aprócska halvány piros folt jelenik meg, vagy még annyi sem. Csupán a Borreliás fertőzések 40-60%-nál fordulnak elő kisebb-nagyobb vagy vándorló bőrtünetek. 

2. Ha nem éreztük a csípést, akkor is áldozatul eshettünk a kullancsok által terjesztett fertőzéseknek. A kullancs csípést csak ritkán érezzük, ugyanis az állat érzéstelenítőt használ „munka közben”. Hogy bejutott-e baktérium vagy vírus, az sem azon múlik, hogy találtunk-e magunkban kullancsot. Sajnos előfordulhat, hogy bekerül akkor is a kórokozó, ha még csak nem is emlékszünk semmilyen szúrásra és nem is találjuk meg magunkban a vérszívót. Az is megeshet, hogy miután jóllakott, egyszerűen kifordult a bőrből.

3. Nem minden kullancscsípés jár fertőzöttséggel. Ha szerencsénk volt, akkor a kullancs nem volt fertőzött vagy túl rövid ideig volt a bőrben és így nem tudott megfertőzni bennünket. Ha kevés kórokozó került csak be, és az immunrendszerünk elég erős, akkor képes megbirkózni vele. 

4. A kezelés hosszabb antibiotikum kúrát igényel a szokásosnál, tehát nem egy-két hétig kell szedni az előírt gyógyszert, hanem minimum 3-4 hétig. Sőt, időnként kombinált kezelés is szükséges, mert a társfertőzések nem mindig kezelhetők egy adott gyógyszerrel. A kezelés elbírálása szakorvosi feladat. A legfontosabb, az időben történő felismerés, és az esetleges társfertőzések kiderítése, illetve azok célzott gyógyítása. Az is előfordulhat, hogy önmagában csak az antibiotikumos terápia sem elég, ugyanis könnyen kialakulhat rezisztencia, baktériumflóra-károsodás, szövődményként gombásodás, allergiák, bélproblémák, krónikussá váló fertőzés.

5. A csípés utáni azonnali laborvizsgálat teljesen felesleges, mivel a vérből a rutin vizsgálatokkal legalább 6-8 hét múlva lehet az ellenanyagokat kimutatni. Amit rögtön megtehetünk, hogy a kullancsot ahelyett, hogy eldobnánk, megnézettjük, hogy fertőzött-e. Ha igen, vagy ha gyanús jeleket észlelünk, akkor 6 hét után következhet az ellenanyagok vizsgálata is.

6. A kullancsok és más vérszívók akár többféle kórokozót képesek egyszerre a vérünkbe juttatni. Ezek egymástól függetlenül, időben eltérően válthatnak ki tüneteket, részben hasonlóakat, részben teljesen különbözőeket. Ezért, ha egyszerre több kórokozót kaptunk el, akkor nagyon nehéz az egyértelmű diagnózis felállítása és elkezdeni a célzott kezelést.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.