Aggasztó! Egyre több gyerek jár pelenkában iskolában Svájcban

Young,Mother,Hands,Holding,White,Baby,Diaper,Pants,On,Light
Shutterstock - FotoDuets
iskola svájc diákok pelenka
A tanárok megdöbbentő dologról számoltak be Svájcban: a fejlett országban egyre több gyerek jár pelenkában iskolába. Vannak olyan 11 éves tanulók, akik nem tanultak meg WC-re járni.

Pelenkát hordani iskolás korban Svájcban nem lenne meglepő dolog, ugyanis itt egyes gyerekek már négyévesen elkezdik az iskolát. A probléma nem is velük van, hanem idősebb társaikkal, akiknél előfordul, hogy még 11 éves korukban is pelenkában járnak iskolába és a tanároknak kell tisztába tenni őket.

pelenkában
Egyre több gyerek jár pelenkában iskolába Svájcban
Forrás: Shutterstock

Pelenkában az iskolában?

Hihetetlen, de mégis igaz. A jelenség annyira elterjedt Svájcban, hogy az Aargaui kantonban egy igazgató külön rendezvényeket szervez a szülőknek, amely során arról tájékoztatja őket, hogy a gyerekeknek el kell hagyniuk a pelenkát, mire visszatérnek az iskolába nyári szünet után. Egy másik iskola pedig szórólapokat készített, amelyeken az áll, hogy a tanároknak nem kötelességük tisztába tenni a gyerekeket az iskolában.

A szülők kötelessége gondoskodni arról, hogy az iskoláskorú gyermekeik ne hordjanak többé pelenkát

- nyilatkozta Dagmar Rösler, a svájci tanárszövetség elnöke.

Az elnök továbbá elmondta, hogy fontos különbséget tenni a fizikai problémákkal küzdő gyermekek és a pszichológiai trauma vagy szülői elhanyagolás által érintettek között és hozzátette, hogy ennek megfelelő kezelésében nagyon fontos a tanárok szerepe. A tanároknak oda kell figyelnie továbbá arra, hogy soha ne a gyermeket hibáztassák, probléma esetén vegyék fel a szülővel a kapcsolatot és őt vonják felelősségre.

Felix Hof svájci pszichoterapeuta elmesélt egy esetet, amikor egy hét éves fiú jött a rendelésére, aki családi konfliktus okozta trauma miatt még mindig pelenkát hordott. A szakértő elmondta, hogy az ilyen gyermekeket gyakran bántalmazzák vagy csúfolják a társaik, főleg azután, hogy fény derül arra, hogy nem tudja használni a WC-t. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.