Megtalálta a rendőrség a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét

rendőrség
Shutterstock - Ajax9
holttest Till Tamás rendőrség
Egy idén júniusi információ hozta meg az áttörést, amely alapján Baján egy tanya melléképületében, a beton alatt elásva egy gyermek holttestére bukkant a rendőrség. Hivatalosan is megerősítették, hogy a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét találták meg.

A rendőrség a hivatalos Facebook-oldalán erősítette meg a hírt, miszerint megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét, aki 2000-ben biciklivel indult el otthonából, de sosem ért haza. 

Till Tamás
Megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét
Forrás: Facebook/Magyar Rendőrség

Till Tamás 24 évvel ezelőtt tűnt el

24 évvel ezelőtt az egész országot megrázta, amikor a 11 éves kisfiú nyomtalanul eltűnt. Biciklivel indult el otthonról, de már soha nem tért haza. Bár ennyi idő után nyilvánvaló volt, hogy a gyermek már nem él, a szülők egészen mostanáig bíztak abban, hogy fiúk egy nap kopogtat az ajtajukon. Sajnos erre azonban már nem fog sor kerülni. A napokban egy bajai ház felújítási munkálatai során ugyanis előkerült egy gyermek csontváza. Azonnal felmerült annak lehetősége, hogy az emberi maradványok a 2000 tavaszán eltűnt kisfiútól származnak, de biztosat egészen idáig nem mert a rendőrség mondani. Most azonban Facebook-oldalukon tudatták, hogy a 24 éve eltűnt Tamás holttestét találták meg egy tanya melléképületében Baján. 

"A halálának körülményeit jelenleg szakértők vizsgálják, az ügyet emberölésként kezeljük" - tették hozzá.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.