A temetés az élet végének fájdalmas szertartása, amely minden kultúrában különleges jelentéssel bír. Míg egyes társadalmakban a hagyományos koporsós vagy hamvasztásos temetés a legelterjedtebb, világszerte számos különös és furcsa temetkezési szokás is létezik. Ezek a temetések gyakran mélyen gyökereznek az adott kultúra vallási, filozófiai és történelmi hagyományaiban. Az interneten terjed egy fotó, ami szerint egy indiai család műgyantába öntette nagymamájuk testét a halála után. Utánajártunk, hogy mennyi az igazság a furcsa történetből, de előtte nézzük, hogy a világban hol, hogyan búcsúznak a halottaktól.
Tibet egyik legérdekesebb és legszokatlanabb temetkezési formája az égbe temetés (vagy „égi temetés”). Ez a szokás főleg a tibeti buddhizmusban elterjedt, amely szerint a test nem más, mint a lélek hordozója, és halála után nincs rá szükség. Az égbe temetés során a testet a hegyekbe viszik, ahol feldarabolják, majd kihelyezik, hogy a keselyűk elvigyék. A tibeti hit szerint ez a szertartás az élet körforgásának része, és a lélek így gyorsabban juthat a következő reinkarnációs állapotba.
Indonéziában, a Toraja népcsoport számára a halál az élet központi eseménye. A temetés sokkal inkább ünnep, mint gyász, és a halottak hónapokig, néha évekig otthon maradnak, mielőtt hivatalos temetési szertartást tartanak nekik. Az elhunytakat díszes bambuszkoporsóban helyezik el, majd különféle rituálék után a sziklák oldalába vágott barlangokban temetik el őket. Gyakran bábukat, úgynevezett tau taukat is készítenek az elhunytak képmásaként, amelyeket a sírba vagy a házakhoz helyeznek.
Ghanában az ott élő emberek gyakran színes és egyedi koporsókat készíttetnek, amelyekkel az elhunyt életének szimbolikus tárgyait vagy érdeklődési köreit ábrázolják. Például halászt hal formájú koporsóban temetnek el, míg egy autószerelőt egy jármű formájú koporsóban. Ezek a koporsók nem csak az elhunyt foglalkozását vagy hobbiját jelenítik meg, hanem a halál utáni életbe vetett hitet is.
Balin a halotti szertartások különleges formában történnek: az elhunytakat rituális hamvasztás során „felszabadítják” a világi kötelékek alól. A hamvasztási ceremónia hatalmas ünnepléssel jár, amely magában foglalja a táncot, a zenét és a gazdag áldozatokat. A családok gyakran évekig gyűjtögetnek, hogy ezt a ceremóniát megszervezhessék, mivel a hamvasztás rendkívül drága. A rituálé célja, hogy a lélek visszatérjen a kozmikus világrendbe, és megkezdje új életét a következő világban.
Japán egyik furcsának tűnő temetkezési szokása a Kanamara Matsuri, amely nem közvetlenül a halállal kapcsolatos, de a termékenység és az élet körforgásának szimbóluma. A fesztivál során hatalmas fallikus szobrokat hordoznak körbe, és áldást kérnek a jövőbeli egészségre és termékenységre. Bár a temetés nem hagyományos értelemben vett rítus, a halál és a termékenység ciklikus kapcsolatát hangsúlyozza.
A Fülöp-szigeteken a Sagada népcsoport különleges temetkezési szokása, hogy a halottakat nem a földbe temetik, hanem koporsójukat a sziklák oldalára akasztják. Úgy vélik, hogy minél magasabban helyezkedik el a koporsó, annál közelebb kerül a lélek a mennyekhez. Ezek a felakasztott koporsók sokszor évszázadokon át ott lógnak, és gyakran már a temetési rituálé idején is a sziklafalban helyezkednek el.
Szicíliában található a híres palermói katakombák, ahol a 16. századtól kezdve egészen a 20. századig temetkeztek a helyi arisztokraták. A legfurcsább ezek közül a mumifikálódott testek kiállítása. Az elhunytak teste konzerválva van, és díszes ruhákba öltöztetve, álló vagy fekvő helyzetben vannak elhelyezve a falak mentén. A katakombák látogatói így szó szerint szemtől szembe találkozhatnak az „alvó halottakkal”, akik a családjuk ruháját viselik.
A 21. század egyik legfurcsább temetkezési formája a cryonics, azaz a testek fagyasztása. Azok, akik ebben a technológiában hisznek, arra számítanak, hogy a jövőben a tudomány elég fejlett lesz ahhoz, hogy feltámassza őket, és újra életre keltse testüket. Az elhunytakat azonnal fagyasztják haláluk után, és kriogén hőmérsékleten tárolják őket, várva a technológiai fejlődésre.
Az utóbbi években egyre népszerűbbé válik a környezetbarát temetkezés. Ezek során az elhunytat úgy temetik el, hogy minimalizálják a környezeti terhelést. Például lebomló koporsókat használnak, vagy a hamvakat olyan urnákba helyezik, amelyek fák magvait tartalmazzák. Így az elhunyt testéből egy új élet születhet, például egy fa, amely emléket állít neki.
Örök emlék lehet a hamvasztás végtermékéből, hamuból készült pici gyémánt. A hamut egy különleges kemencében kezelik, így jön létre a mesterséges drágakő, amely akár egy emlékül szolgáló ékszert is díszíthet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.