Lassan elérkezik a rettegett nap, amire Madeleine McCann szülei gondolni sem bírnak

Missing Madeleine McCann
Getty Images - Handout
rémálom Madeleine McCann eltűnése Madeleine McCann Christian Brückner
Talán még rémálmukban sem gondolták, hogy ez a nap elérkezik az életükben. Madeleine McCann 17 évvel ezelőtt tűnt el egy portugáliai üdülőtelepről, ennyi év után sem tudni biztosan, hogy mi történt vele.

A kis Madeleine McCann és családja jól megérdemelt pihenését töltötte Portugáliában, de ez a vakáció 2007. május 3-án szörnyű véget ért. Ezen az estén a szülők barátaikkal szerettek volna, az apartmanjuktól kb. 120 méterre lévő kis étteremben vacsorázni, ezért három gyermeküket lefektették aludni, majd egyedül hagyták őket a ház földszinti hálószobájában. Állításuk szerint egész este felváltva ellenőrizték a kicsiket. Fél tizenegykor az apa nézett rá a gyerekekre, azonban az anya fél órával később már csak hároméves lányuk üres ágyát, és egy nyitott ablakot talált. A történtek óta 17 év telt el, a szülők sokáig bíztak benne, hogy csoda történik és újra láthatják, de erre nem került sor.

Madeleine McCann
Madeleine McCann szülei
Forrás: Getty Images

Lassan elérkezik a rettegett nap, amire Madeleine McCann szülei gondolni sem bírnak

Az ügy fő gyanúsítottja Christian Brüeckner, mivel azonban nem találtak bizonyítékot, továbbra sem tudják elítélni gyilkosság miatt a férfit - írja a Bors.

Brüeckner elenleg hétéves börtönbüntetését tölti épp a 72 éves amerikai nyugdíjas, Diana Menkes 2005-ben Algarve-ban történt megerőszakolása miatt. A férfi a braunschweigi kerületi bíróságon áll most bíróság elé a 2000 és 2017 között Algarve-ban állítólagosan elkövetett, egymással nem összefüggő szexuális bűncselekményei miatt. Brücknert azzal is vádolják, hogy 2007 áprilisában egy salemai strandon egy német lánynak, 2017-ben pedig egy 11 éves kislánynak mutogatta magát. 

A napokban azonban a férfi cellatársa bevallotta, hogy Brüeckner vallomást tett neki

Laurentiu Codin 2020-ban volt egy cellában a Madeleine McCann-ügy egyetlen gyanúsítottjával, Christian Brücknerrel. A más bűncselekmények miatt börtönben ülő férfi állítólag sok információt megosztott rabtársával, köztük bevallotta, hogy elrabolt egy gyereket egy portugál apartmanból. Laurentiu Codin egy németországi bíróságon vallott a részletekről. „Azt mondta nekem, hogy Portugáliában lopott. Olyan környéken volt, ahol szállodák vannak és gazdag emberek. 

Azt mondta, hogy volt egy hely, ahol volt egy nyitott ablak. Pénzt keresett. Azt mondta, hogy nem talált pénzt, de talált egy gyereket, és elrabolta a gyereket.

Azt mondta, hogy két órával később már rendőrök és kutyák voltak mindenütt, ezért aztán elment a környékről" - mondta a férfi, azt is hozzátette, hogy Christian Brückner elmondása szerint nem volt egyedül, egy nővel volt, akivel aztán összevesztek. Az is kiderült, hogy a férfi autóba tette a gyereket, így menekült el a helyszínről. 

Christian Brüeckner, a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottja
Christian Brüeckner, a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottja
Forrás:  AFP

Valóra válik Madeleine McCann szüleinek rémálma

Brüeckner jövő héten szabadul a börtönből, bár az érintettek arra kérik a bíróságot vizsgálják újra az ügyét, és ítéljék el további 15 évre más szexuális bűncselekményei miatt. A börtön pszichológusa sem mond vele kapcsolatban bíztató híreket. Elmondása szerint a férfi  a férfi szuperintelligenciával rendelkezik, ennek tudható be, a legtöbb borzalmas tettét megúszta. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy gondolkodása teljes mértékben arra utal, hogy pszichopata, így a visszaesés esélye rendkívül magas.

Hamarosan új áldozatra kell számítani

- jelentette ki a szakértő.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.