Sellők, szirének, nimfák – Uszonyos mítoszok a világ körül

A művészeti alkotások egyik legnépszerűbb alakja a sellő; talán bele sem gondolunk, hogy kedvenc sellős filmünk nézésekor mi is évezredek kulturális örökségét visszük tovább, hisz a halfarkú nőalak az ókortól kezdve szerves része a különböző népek folklórjának. Cikkünkben világ körüli útra indulunk hableányok után kutatva.

A rejtélyes halfarkú lények

Hajlamosak vagyunk a sellők mitológiáját a tengeri népekhez kötni, pedig a szárazföld belsejében élő törzsek meséiben is feltűnnek vízi lények. Lehettek a tenger, óceánok lakói, de tavakban, folyókban mocsarakban is gyakran előfordultak. Ábrázolásuk rengeteget változott az évek alatt, annyi bizonyos, hogy már az ókor óta szerves részét képzik a mítoszoknak, műalkotásoknak. Töretlen népszerűségüket mi sem bizonyítja jobban, hogy felnőtt emberek sellő jelmezt öltve rendszeres időközönként gyűlést tartsanak, valóságos szubkultúrát alkotva.

Szirének és sellők, nimfák – vízi lények Európában

Először az ókori görögök írták meg a sellők legendáját, pontosabban a szirénekét, akik a korai írásokban még madártestű lényekként szerepeltek, hogy aztán az antikvitásban átalakuljanak deréktól lefelé halfarkú nőkké. Édes énekükkel csábították a hajósokat, hogy partra érve kiszívják a vérüket. A görög mitológia későbbi változataiban a szirének és sellők Tritón lányaiként kerülnek említésre.

Az énekével csábító vízi nimfa a germán népek regéiben is megjelent: Lorelei a Rajna tündére sziklán ülve szédítette meg az óvatlanságból arra vetődött hajókat, melyek sziklának csapódva váltak a habok martalékává. A hajósokra bajt hozó hableány gyakori motívum: az északi népek hiedelemvilágában, ha indulás előtt sellőt láttak egy hajónál, arra útja során süllyedés várt. Az Edda szerint óriási tengeri szörnyek voltak, akik bajt hoztak a rettenthetetlen északi hajósokra.

A nyugat-európai népek folklórjában melusine néven szerepel egy deréktól lefele kígyótestű lény, mely a későbbi történetekben kapott sellő uszonyt. Számos középkori dinasztia eredetét vezetik vissza melusinokra, de címereken is gyakran összefuthatunk velük. 

Keleti szlávok mitológiájában ruszalkának hívták a hableányok helyi megfelelőit, akik megkereszteletlen lányokból lettek. Tavak, mocsarak lakói, zöld hajuk az egyik fő ismertetőjelük, szenvedélyes, rakoncátlan lények, akik éjjel merészkednek elő, táncolnak, mulatoznak, s kicsalogatják a férfiakat házaikból, hogy aztán vízbe fullasszák őket.

Sellők legendája Afrikában

Nyugat- , Közép és Dél-Afrika népeinek folklórjában gyakran előfordul egy Mami Wata nevű nőalak, melyek jellemzően ördögi, gonosz lényként jelenik meg. Nincs minden esetben sellő uszonyuk, de negatív természetük mindenhol közös, érdekességként pedig megemlítendő, hogy alakját az afrikai diaszpórában, így a Karib-szigeteken és Amerika bizonyos részein is tisztelik.

Ázsiai hableányok

Mivel a legtöbb ázsiai ország bővelkedik folyókban, illetve tengerparton helyezkedik el, a sellők legendája itt is megjelent. Egy földrajzot és mitológiát összefoglaló kínai irat Di embereknek nevezte a sellőket, akiknek saját országuk van, de más emberfejű halnépekről is tesz említést a kézirat.

A japán folklór ningyo nevű lénye a hableány helyi változata, általában jó szándékú, ábrázolásokon emberfejű halként jelenik meg. Az indiai és délkelet-ázsiai népmesék népszerű szereplője Suvannamaccha, ami szó szerinti fordításban arany sellőt jelent, megkapó szerelmi történet kötődik hozzá.

Sellők - legenda és valóság

Hogy milyen mélyen a néphitbe ivódott a sellők legendája világszerte, jól példázza, hogy sokan mind a mai napig keresik, hol a bizonyíték a sellők létezésére. Már az ókori tengerészek is tettek említést sellőkkel való találkozásról, de Kolumbusz is feljegyzett hasonló kapcsolatfelvételt. Ennél sokkal érdekesebb, hogy még napjaikban is érkeznek jelentések sellő-észlelésekről, legutóbb 2022-ben Izraelben véltek hableányt látni.