A fiatalok felnőtt életük kezdeti szakaszában sok kihívással szembesülnek, hiszen az otthonteremtés, a pályakezdés, vagy akár egy saját vállalkozás beindítása jelentős kihívásokkal és egyben költségekkel jár. Figyelembe véve azt is, hogy a húszas éveik előtt járó fiatalok még nem rendelkeznek a hitelképességhez szükséges komolyabb háttérrel, a kiemelt támogatásukra pedig nagy szükség van annak érdekében, hogy meg tudják alapozni jövőjüket, és stabil lábakon indulhassanak el céljaik megvalósítása felé. A januártól igényelhető, maximum 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel lehetőséget ad az életút eleji kiadások fedezésére, vállalkozásindítás esetén a szükséges eszközök megvásárlására. A konstrukció további előnyeiről és az igénylés feltételeiről bővebben Mag Mihályt, az MBH Bank termékfejlesztési vezetőjét kérdeztük.
Az MBH Bank korábban bejelentette, hogy országos fiókhálózatukban elérhetővé válik a munkáshitel. Mi a munkáshitel jelentősége és miért tartják fontosnak a folyósítását?
A fiatalok, mikor kilépnek a nagybetűs életbe, egyből igen jelentős pénzügyi kérdésekkel néznek szembe, legyen szó a családalapításról, otthonteremtésről vagy akár vállalkozásindításról. A piaci alapú hitelek kamatai és az előírt fedezeti feltételek miatt azonban sok esetben kénytelenek elhalasztani terveiket, vagy kisebb léptékben gondolkodni, holott pont ez a generáció az, amely innovatív, új ötletekkel rendelkezik. „A fiatalok támogatása elengedhetetlen a jövő gazdaságának növekedéséhez, mivel ők lehetnek azok, akik új megoldásokkal, szolgáltatásokkal járulnak hozzá a hosszú távú versenyképesség megalapozásához” – nyilatkozta Mag Mihály. Egy kamatmentes hitel azonban lehetővé teszi, hogy az induló tőkét kedvező feltételekkel teremthessék elő, minimalizálva a pénzügyi kockázatot.
Mekkora összeget igényelhetnek a fiatalok és pontosan mire fordíthatják?
A munkáshitel konstrukció maximum 4 millió forint kamatmentes kölcsön igénylésére ad lehetőséget, amely szabadon felhasználható, és legfeljebb 10 éves futamidő alatt törleszthető. A legjellemzőbb hitelcélok általánosságban a fiatalok körében a felújítás, korszerűsítés, használtautó vásárlás, tartós fogyasztási cikkek vásárlása, utazás, de ha a vállalkozókra gondolunk, a munkáshitel lehetőséget nyújt arra, hogy megvásárolhassák a szükséges eszközöket, beszerezzék a termeléshez szükséges alapanyagokat, vagy akár beruházásokat hajtsanak végre. Mag Mihály szerint „A program éppen azt a rugalmasságot nyújtja, amelyre a fiatal pályakezdőknek szüksége van, a hitellehetőséggel egyfajta hajtóerőt kapnak az életkezdéshez és ahhoz is, hogy ötleteikből valódi, életképes vállalkozásokat hozzanak létre".
Pontosan kik jogosultak a hitelfelvételre?
A hitelt a 17-25 év közötti dolgozó fiatalok igényelhetik, közülük is azok jogosultak rá, akik heti legalább 20 órában alkalmazottként vagy vállalkozóként tevékenykednek. A hitelfelvételhez szükséges egy magyarországi bejelentett lakcím is, ezen felül feltétel a rendszeres jövedelem. „Nagy érdeklődésre számítunk a kamatmentesség miatt, 2025-ben akár az 500 milliárd forintot is elérheti a volumen, hiszen a KSH adatai alapján több mint 300 ezer olyan fiatal van Magyarországon, aki jogosult lehet az életkora és a munkaviszonya alapján a támogatott hitelre. Bár közülük természetesen nem mindenki fog élni a hitel lehetőségével, azonban a kedvezményezett célcsoport nagyságrendileg ekkora” – ismertette Mag Mihály.
Mi az igénylés menete?
A munkáshitel 2025 januárjától érhető el az MBH Bankban, az igénylés menete egyszerű és gördülékeny. Bankfiókban vagy akár a bank honlapján tájékozódhatnak az ügyfelek, ahol időpontot foglalhatnak a fiókba vagy visszahívást is kérhetnek. Ezt követően a kiválasztott fiókban átvehetik a hitelkérelmi dokumentumokat, majd ezek benyújtásával elindítják a folyamatot. A hitelbírálat maximum 10 nap alatt lezárul, és pozitív elbírálás esetén az ügyfelek szerződést kötnek a fiókban, ahol bankszámlát is nyithatnak. Természetesen a hitelbírálat ennél jelentősen rövidebb időt alatt is megtörténhet. „A hitelt a bírálatot követően automatikusan folyósítjuk az ügyfél számlájára, a törlesztés pedig a folyósítást követő hónapban kezdődik” – tájékoztatott az MBH Bank szakértője.
A tájékoztatás kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem teljes körű, és nem minősül ajánlattételnek. A részletes feltételeket és kondíciókat az MBH Bank hirdetménye tartalmazza, mely elérhető az MBH Bank fiókjaiban, valamint honlapján (mbhbank.hu). A hitelbírálat jogát az MBH Bank Nyrt. fenntartja.
Reprezentatív példa 1 (kamattámogatással): A hitel összege 3 000 000 Ft, hitel futamideje fix 120 hónap, ügyfél által fizetendő ügyleti kamat mértéke 0%, THM kamattámogatással 0,55%, a havi törlesztőrészlet 25 000 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 1 250 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj induló együttes összege 26 250 Ft, a hitel teljes díja (mely tartalmazza az ügyfél által megfizetendő kamat és a kezességvállalási díj teljes összegét) 82 385 Ft, a fizetendő teljes összeg 3 082 385 Ft.
Reprezentatív példa 2 (kamattámogatás nélkül): Amennyiben az ügyfél nem jogosult a kamattámogatásra, akkor a hitel összege 3 000 000 Ft, hitel futamideje fix 120 hónap, ügyfél által fizetendő ügyleti kamat mértéke 11,81%, THM 13,06%, a havi törlesztőrészlet 42 718 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 1 250 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj induló együttes összege 43 968 Ft, a hitel teljes díja (mely tartalmazza az ügyfél által megfizetendő kamat és a kezességvállalási díj teljes összegét) 2 217 115 Ft, a fizetendő teljes összeg 5 217 115 Ft.
A futamidő közben lehívott állami támogatást egyösszegben, valamint az ÁKK*130% + 4% kamattal köteles az Ügyfél visszafizetni a hitelt, 0,5% kezességvállalási díj mellett
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.