Láttál már olyan filmet, amiben a színészi alakítás akkora hatással volt rád, hogy napokig nem tértél magadhoz? Biztosan elgondolkoztál, vajon milyen módszerekkel szellemült át a művész, hogy teljesen magáévá tegye a szerepet.
Oldman be is zsebelt egy Arany Glóbuszt A legsötétebb óra (12) című film főszerepéért: a dráma a frissen miniszterelnökké választott Winston Churchill első hivatalban töltött heteit mutatja be a II. világháború elején. A művész sokat vacillált, mielőtt rábólintott volna a feladatra.
Elárulom, hogy az ötlet már korábban is felmerült, és akkor nemet mondtam az ajánlatra. Nem a lélektani vagy az intellektuális része zavart, hanem a fizikai tényező. Tessék csak megnézni Churchillt, aztán engem…
Oldman a hanggal kezdte a nagy átalakulást, megtanulta utánozni az államférfi hangtónusát, valamint elolvasott számos történeti munkát, hogy lélektanilag is jobban megismerje a figurát. A külső átalakulásban pedig Kazuhiro Tsuji volt a segítségére. „Gary feje ovális, Churchillé viszont tömörebb, kerekebb volt. Gary szemei közel ülnek egymáshoz, Churchill esetében viszont távol. Mégis csodát lehet tenni a maszkkal, ha egy színész a szívét-lelkét beleadja a szerepbe” – nyilatkozta a neves maszkmester. A szilikonból készült, bőrre simuló maszk alatt Oldman mimikája tökéletesen érvényesül, a homlokát és az ajkait pedig szabadon hagyták, hogy elég plasztikus maradjon az arckifejezése. Tsuji speciális habszivacs kövérítőjelmezt is tervezett Oldman számára. Így lett tökéletes az átalakulás!
A Nagy Sándor, a hódító című filmben Colin Farrell játszotta a híres makedón uralkodót. Farrell szőke volt, szép és délceg, és ha hihetünk a forrásoknak, ez az ábrázolás nem is áll olyan messze az igazságtól.
„Mint mondják, Alexandrosz bőre világos színű volt, s ez a világos szín a mellén és az arcán vörösesbe ment át”
– jegyezte fel Plutarkhosz, a történetíró Párhuzamos életrajzok című művében. A leírásból azt is megtudhatjuk, hogy Alexandrosz tekintete „olvatag”, a fejét pedig mindig kissé balra hajtotta. A történetíró munkájából az is kiderül, hogy „külső megjelenését leginkább Lüszipposz szobrairól ismerjük”. Ezek a szobrok egy hosszabb, hullámos hajú, csinos, de karakteres arcú férfit mutatnak, akiről feltételezhető, hogy nem volt túl termetes, viszont arányos, karcsú testalkattal bírt.
Az Isten ostoraként emlegetett hun szerepében a rendkívül jóképű és szexi Gerard Butler nyújtott emlékezetes alakítást.
Senkit sem akarunk elkeseríteni, de… Priszkosz (Priscus) rétor történetíró és keletrómai diplomata volt az, akit követségbe küldtek Attilához. Priszkosz leírja, hogy nézett ki a hun király, és ez alapján feltételezhető, hogy Attila kelet-ázsiai, közelebbről is mongol származású lehetett.
„Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait.” Nos, Butlernél mindössze a széles mellkas és a sötét testszín stimmelt... De azért szerettük, és a készítők számára valószínűleg nem a történelmi hitelesség volt a legfontosabb ennél az alkotásnál.
A rendező, Steven Spielberg sokáig győzködte a színészt, mire az rábólintott a szerepre. Bár mindenki tisztában van azzal, hogy Daniel Day-Lewis milyen fantasztikus színész, még ő is tartott egy ilyen ikonikus karakter megszemélyesítésétől. Utána viszont, szokásához híven, egyszerűen tökéletesen hozta a figurát.
Egy évig készült a szerepre, például, bár amúgy sem volt nagydarab, még jobban lefogyott. „Nem tudom, mennyit, de ilyen soványnak még sosem láttam!” – mondta róla ekkor Spielberg.
Elolvasott számos történeti munkát, történész kísérővel felkereste az egykori elnök életében különösen fontos helyeket, hosszú órákon át tanulmányozta a róla készült képeket: „Megpróbáltam ezekre úgy tekinteni, mintha tükörbe néznék.” Külsejében, tartásában, gesztusaiban, sőt, még a hangjában is igyekezett Lincolnná válni (bár a hangot a bemutató utána sokan kritizálták!), ráadásul, szokásához híven, a forgatási szünetekben is a „szerepben maradt”. Az eredmény? A harmadik Oscar-díja!
Az Oscar-díjas színésznő mindkét királynőt alakította már pályája során. I. Erzsébetet egy tévésorozatban: itt a vörös parókát és az erős fehér sminket leszámítva „megmaradhatott” Helennek, hiszen az igazi I. Erzsébet állítólag kissé férfias, kemény arcvonásokkal rendelkezett, magas, kecses, méltóságot sugárzó alkatát pedig idősebb korára is megőrizte. II. Erzsébetet Mirren A királynő című filmben (2006), valamint az Audiencia című színdarabban is alakíthatta – mindkettőben óriási sikerrel.
Helen maga azt állítja, hogy a filmben II. Erzsébetté lényegülni már-már természetesen ment, amint megkapta az ősz parókát és a jellegzetes szemüveget, valamint sikerült eltalálni a kellően szigorú arckifejezést és az enyhén lefelé görbülő szájtartást. A forgatókönyvíró szerint Helen olyan szinten vált királynővé, hogy egy idő után a vele dolgozó stábtagok szálfaegyenesen, a kezüket illedelmesen hátratéve álldogáltak a jelenlétében.
Kényszeresen
Helen Mirren a II. Erzsébet szerepére való felkészüléskor több olyan személlyel is beszélgetett, akik személyesen ismerik a királynőt. A színésznő az interjúkból azt szűrte le, hogy Erzsébet egyfajta kényszerbetegségben szenved. Ezért ő javasolta a rendezőnek, Stephen Frearsnek az az ötletet, hogy a királynő telefonálás közben szép sorjában, egymástól pontosan ugyanolyan távolságban rakjon le tollakat az asztalra. Frears eleinte nem volt meggyőzve arról, hogy ez jó ötlet, de végül Mirrennek igaza lett, és az apró, de annál árulkodóbb momentum helyet kapott a filmben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.