32 éves korában meghalt Doug Kiker, az American Idol egykori versenyzője. A hírt családja erősítette meg, de halálának pontos körülményeit nem hozták nyilvánosságra.
A tehetséges énekes akkor vált ismertté, amikor az American Idol 18. évadának meghallgatásán 2020-ban megindító előadásával könnyekig hatotta a zsűrit. A szemétszállítóként dolgozó Kiker előadása után Katy Perry és Lionel Richie is méltatta különleges hangját és elhivatottságát. Lionel Richie így fogalmazott: „Egy férfi, akinek fogalma sincs, mire képes a hangja, és aki egy dolgot akar tenni: megmutatni a lányának, hogy ő valaki.” A jól sikerült bemutatkozása ellenére Kiker az első hollywoodi forduló után kiesett, de a döntőre visszatért, hogy duettet énekeljen Rascal Flattsszal. 2022-ben egy független filmben is szerepelt, amely az életét mutatta be The Garbage Man címmel. Emellett folyamatosan töltött fel countryvideókat YouTube-csatornájára, amelyek milliós nézettséget értek el.
Karrierje során azonban nemcsak sikerekben volt része, hanem botrányok is fűződnek a nevéhez. 2021 májusában letartóztatták családon belüli erőszak vádjával. Egy nő tett bejelentést a rendőrségen, amely alapján harmadfokú zaklatással és bántalmazással vádolták.
Kiker nővére, Angela Evans a Facebookon osztotta meg fájdalmát: „Örökké a szívünkben fogsz élni. Nagyon hiányzol” - írta. Elmondása szerint a családot teljesen felkészületlenül érte a tragédia, és jelenleg azon dolgoznak, hogy megfelelő emléket állítsanak a fiatal énekesnek. Menyasszonya, Valerie Cook arról beszélt, hogy a legnagyobb fájdalma az, hogy gyermekeik apa nélkül maradtak. A család anyagi segítségért fordult a nyilvánossághoz, és egy GoFundMe oldalt hoztak létre, ahol 4500 dollár összegyűjtését tűzték ki célul. Eddig 1000 dollár gyűlt össze számukra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.