Boldogság világnapja Dánia Finnország
Továbbra is az északi országok dominálnak a világ legboldogabb államainak ranglistáján – derül ki a legfrissebb World Happiness Report felméréséből. Finnország immár nyolcadik alkalommal végzett az első helyen.

A World Happiness Report idén is elkészítette éves felmérését a legboldogabb országokról: a kutatásban résztvevő államok lakosait arra kérték, hogy képzeljenek el egy létrát, amelynek legfelső fokán – tízes pontszámmal – a lehető legjobb élet áll, míg a legalján, nullás értékkel a legrosszabb élethelyzet található. A válaszadóknak ezen a skálán kellett értékelniük a saját életminőségüket. A jelentés emellett olyan objektív szempontokat is figyelembe vett, mint az egy főre jutó GDP, a szociális támogatások minősége, az egészségben eltöltött várható élettartam, valamint a korrupció mértéke.

boldogsá, legboldogabb országok
 Finnország már nyolcadik alkalommal végzett az első helyen a legboldogabb országok listáján.
Forrás: Shutterstock

Az első helyet Finnország őrzi már nyolcadik éve. A skandináv országokat továbbra is kimagasló eredmények jellemzik: Finnország után Dánia és Izland áll a második és harmadik helyen, őket Svédország és Hollandia követi.

A 2025-ös lista különlegessége, hogy a top 10-be két nem európai ország is bekerült: Costa Rica a hatodik, Mexikó pedig a tizedik helyet foglalja el. 

A legboldogabb országok 2025-ben:

1. Finnország  
2. Dánia  
3. Izland  
4. Svédország  
5. Hollandia  
6. Costa Rica  
7. Norvégia  
8. Izrael  
9. Luxemburg  
10. Mexikó  

Magyarország idén a 69. helyre futott be.

Komoly egészségügyi problémája lehet a NASA űrhajósának: Sunita Williamst egy fotó leplezte leTavaszi napéjegyenlőség 2025: március 20-án minden megváltozikNincs ettől kínosabb! Így osztotta le Alec Baldwint a felesége a kamerák előtt: Hilaria egy életre elásta magát

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.