Magyar sorozatgyilkos: sztárok börtönébe került Zsólyomi Zsolt, Justin Bieber is itt ült

Miami-Dade börtön sorozatgyilkos
A 26 éves Zsólyomi Zsolt két gyilkosságot is elkövetett Floridában, jelenleg egy olyan börtönben várja sorsát, ahol korábban hírességek is ültek.

A magyar közvéleményt is megrázta Zsólyomi Zsolt esete, akit az amerikai hatóságok két idős férfi meggyilkolásával vádolnak. A bíróság szerint a férfi közel került az áldozataihoz, majd megfojtotta őket: egyiküket a fürdőkádban, másikukat pedig egy biztonsági övvel végezte ki.

Magyarországon is körözték Zsólyomi Zsoltot
Magyarországon is körözték Zsólyomi Zsoltot
Forrás: Police.hu

Új törvény pecsételheti meg Zsólyomi Zsolt sorsát?

A férfit a letartóztatása után a Miami-Dade megyei börtönbe szállították. Eleinte tagadta a vádakat, később azonban a hatóságok szerint beismerő vallomást tett, legalábbis az egyik gyilkosság esetében biztosra veszik, hogy ő követte el. Zsolt múltja sem makulátlan: még Magyarországon is követett el kisebb bűncselekmények, ezek miatt körözték is. Bár a szülőfalujában, Pándon azt remélték, hogy Amerikában új életet kezd, ehelyett bűncselekmények sorozatába keveredett.  

Először egy nő kirablásáért fogták el, de egy program keretében nyomkövetőt kapott, és elengedték. A szerkezetetet később valahogy eltávolította, és eltűnt a hatóságok elől. Nem sokkal később már kettős gyilkosság gyanúsítottjaként körözték.  

A bírósági kihallgatása során egy fekete, ujjatlan ruhában jelent meg a bíróságon, amely nem felelt meg a börtön előírásainak. Angol nyelvtudása nem volt megfelelő, ezért tolmácsot biztosítottak számára.  

A floridai törvények szerint a férfi szigorú büntetésre számíthat, és egy újonnan bevezetett jogszabály miatt ki is végezhetik. Egy alig két hete aláírt törvény értelmében ugyanis az illegálisan Amerikában tartózkodó bevándorlók, akik súlyos bűncselekményt követnek el Floridában, halálbüntetést is kaphatnak.  

Sztárok is ültek már abbann a börtönben, ahol Zsólyomi Zsolt

A Miami-Dade megyei börtönben nemcsak súlyos bűncselekmények elkövetőit tartják fogva, hírességek is megfordultak már itt. 2014-ben Justin Biebert is ebbe az intézménybe szállították, miután ittasan vezetett, jogosítvány nélkül. Az akkor 19 éves énekesre 2500 dolláros óvadékot szabtak ki, amelyet azonnal kifizetett, így gyorsan távozhatott — írja a Ripost.  

Nemrégiben Travis Scott, a híres rapper is itt töltött néhány órát, miután egy jachton részegen összebalhézott a tulajdonossal. Az ő óvadéka mindössze 650 dollár (körülbelül 250 ezer forint) volt, amelyet ő is azonnal kifizetett.  

Zsólyomi Zsolt számára azonban aligha lesz ilyen egyszerű a helyzet. Az ügyészség súlyos büntetést kér rá, és ha bebizonyosodik, hogy valóban ő követte el a brutális gyilkosságokat, akár életfogytiglani börtönbüntetés, vagy – az új floridai törvények értelmében – halálbüntetés is várhat rá.

Kitálalt Matthew Perry szexpartnere: ez volt a baj a Jóbarátok sztárjával az ismert színésznő szerintA patológus kikövetkeztette, mi törtéhetett Gene Hackmannel és feleségével: ezek az árulkodó jelekA Dallas Lucyje még ma is bombanő: így néz ki most a 67 éves Charlene Tilton - FOTÓ

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.