Március 17-én mutatja be a Direct One a Mint a családunk című dán sorozatot. A hétrészes sorozat egy olyan közeli jövőbe kalauzolja a nézőket, amelyben a tengerszint emelkedése miatt Dánia lakhatatlanná válik, ezért milliók kényszerülnek otthonaik elhagyására, hátra hagyva korábbi életüket. A Direct One nézői előtt emberi drámák, családi tragédiák bontakoznak ki és szívszorító pillanatok várnak a CANAL+ gyártású Mint a családunk című sorozatának nézőire, amely a kritikusok és a nézők véleménye alapján nagyszabású katasztrófafilmekhez, sci-fi filmekhez hasonlítható.
Alig 14 évvel az atombomba ledobása után az egész világ feszülten figyelte, hogy az USA és a Szovjetunió mikor nyomja meg a nagy, piros gombot. Nevil Shute története egyfajta tanmese, hiszen abban már mindkét fél ledobta az az atombombát. Az emberiség nagy része belehalt az extrém sugárfertőzésbe, csak Ausztrália egy része lakható. Rengetegen oda menekültek, ám a sugárzás már az utolsó biztonságos part felé tart. Kutatók kis csoportja azonban bízik abban, hogy a korábban atomtámadást ért területek már lakhatóvá váltak, és remélik, hogy a Föld rendbe hozta azt, amit az emberiség elrontott. A kor szupersztárjai, Gregory Peck, Ava Gardner, Fred Astaire és Anthony Perkins alakítják a főszerepeket ebben a klasszikusba
A globális felmelegedés káros hatásait Roland Emmerich szuper látványos, 125 millió dolláros költségvetésű katasztrófafilmje mutatta be eddig a legsokkolóbban. A tengeri áramlatok változása miatt az északi féltekén pillanatokon belül elérkezik a jégkorszak, ám a politikusok legyintenek, az emberek pedig annak ellenére sem lépnek semmit, hogy már minden jel katasztrófára utal. Egy hős tudós (Dennis Quaid) azonban nemcsak az emberiséget akarja megmenteni, és minél több embert délre juttatni, de a szökőár, majd a globális lehűlés sújtotta New Yorkból is ki kell menekítenie a fiát (Jake Gyllenhaal).
A Gravitáció rendezőjének filmjében a Föld picit másképp vág vissza, mint gondolnánk. 2027-ben járunk, és 18 éve nem született egyetlen gyermek sem a bolygón. A Földön anarchia tombol, Anglia az egyetlen, ami képs volt elszeparálni magát a bevándorlóktól, és fenntartani a hétköznapi élet látszatát. Egy ex-anarchista és volt neje azonban talán megtalálták a megoldást: egy illegális bevándorló prostituált gyermeket vár. Anglia egyik végéből a másikba kell eljuttatni egy kutatóhajóra a nőt, hátha rájönnek a tudósok, hogyan menthető meg az emberiség. A Clive Owen, Julianne Moore és Michael Caine főszereplésével készült film érdekessége, hogy a filmtörténet egyik leghosszabb vágatlan jelenetével is büszkélkedhet.
Bizony, a világvégéből lehet teljesen agyament vígjátékot is csinálni, ráadásul egy szatírát, ahol hollywoodi sztárok önmaguk fiktív verzióját alakítják. A színész James Franco egy hatalmas bulit szervez a lakásában, ahol a világsztárok kiereszthetik a gőzt. A világvége azonban egyik pillanatról a másikra becsap, és gyakorlatilag Franco háza marad az egyetlen biztonságos pont a menekülő celebek számára. Az irtózatosan vicces film igazából a zsáner paródiájának és a kétezres évek elején divatosnak számító Seth Rogen-féle buddy movieknak a keveréke.
11 évvel ezelőtt az Oscar-díjas Christopher Nolan is felhívta már a figyelmünket arra, hogy nem lesz jó vége, ha tovább szipolyozzuk a Földet. A homokviharok egymást érik a Földön, ami miatt lassan élelem és levegő sem marad a bolygón. A lassú haldoklást megelőzendő, a NASA egy farmert küld a világűrbe, hogy találjon egy lakható bolygót a haldokló emberiségnek. A látványos sci-fi jelenetek mellett egy szívszorító apa-lánya kapcsolat fokozza a drámát, nem is beszélve Hans Zimmer felejthetetlen zenéjéről. A főszerepet Oscar-díjas sztárok alakítják, Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Matt Damon és Michael Caine bújnak a főbb karalterek bőrébe.
Évről évre egyre több tornádó alakul ki világszerte, százezrek otthonait elsodorva. Sokan ezt is a természet válaszának tekintik az emberiség kártékony tevékenységére. A tavalyi év sikerfilmjében néhány viharvadász munkáját követhetik nyomon a nézők, miközben egy eddig sosem látott méretű szuperciklon készül lesújtani Oklahomára és könyékére, ami az egész világra hatással lehet. Napjaink két szupersztárja, Daisy Edgar-Jones és az Imádlak utálni szépfiúja, Glen Powell a vihar közepén ragad egy csapat ember társaságában, akikkel igyekeznek túlélni a lehetetlent.
A CANAL+ gyártású Mint a családunk című dán, hétrészes drámasorozat március 17-től érhető el a Direct One kínálatában. Az új epizódok bárhol és bármikor streamelhetők a Direct Now alkalmazásban, a hagyományos televíziózás szerelmesei pedig a Direct One csatornán is követhetik a történetet. Minden hétfőn újabb két rész érkezik a csatornára, valamint az app videótárába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.