A húsvéti locsolkodás a magyar néphagyomány egyik legvidámabb és leginkább közösségépítő szokása. A fiúk ilyenkor útra kelnek – hol illatos kölnivel, hol szódásüveggel –, hogy megöntözzék a lányokat, hogy cserébe piros tojást, pénzt, csokit vagy egy puszit kapjanak. A régi időkben fontos volt, hogy a locsoló ne csak vízzel, hanem szépen megfogalmazott, versbe szedett köszöntővel is készüljön. A következőkben ilyen klasszikus, régies locsolóverseket idézünk fel, amelyekkel egy locsolni induló férfi vagy fiú kitűnhet a többiek közül.
E szép házba nyitottam,
Nefelejcset találtam,
Nem hagyhatom hervadni,
Meg szabad-e locsolni?
Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár a puszi!
Fakadó rügy, szellő hozta,
Madár szállt az ablakunkra,
Nagy vidáman azt dalolta,
Itt nyílik a legszebb rózsa.
Jó szagú a rózsavizem,
Eljöttem, hogy megöntözzem.
Nesze, nesze, rózsaszál,
Soha el ne hervadjál!
Van e háznak rózsabokra,
nyúljék élte sok napokra,
hogy virítson, mint rózsaszál,
megöntözném: ennyiből áll
e kis kertész fáradsága,
piros tojás a váltsága.
Rózsa, rózsa szép virágszál,
Szálló szélben hajladozzál.
Napsütésben nyiladozzál,
Meglocsollak, illatozzál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.