Ezt jelenti ma Magyarországon a kultúra

Sokszor sokan temették már a kultúrát. Átalakulóban van, ez kétségtelen. A szabadidő eltöltésének megváltozása, valamint a virtuális valóságok térnyerése egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a kultúrához társított régi, avítt definíciónkat lecseréljük. A kultúra szót sokan valami sznob emelkedettséggel társítják, és ezért egy az egyben elutasítják annak mindenfajta megnyilvánulását. Az úgynevezett magas kultúrára csak egy csekély körnek van igénye. A kultúra populárisabb válfaja többeket ér el, és talán pont ezért nem is nevezhető akkora értékhordozónak, mint magasabb színvonalú változata. Nehéz hát szavakba önteni, mit is jelent a kultúra, hiszen a szónak megannyi jelentésrétege van.

Számomra a kultúra az, ami felemel a mindennapok taposómalmából és kicsinyes acsarkodásából. A kultúra esztétikai élményt és okos gondolatokat hordoz magában. Emiatt kultúra címszóval egy kalap alá veszem bármely hivatás képviselőjét, ha kiemelkedően, profin, inspirálóan végzi a munkáját, és ezzel értéket közvetít. Ilyen lehet többek között egy könnyűzenei koncert fellépője, ha az előadó belead apait-anyait a produkcióba. Ilyenkor olyan energiák szabadulnak fel a színpadon, amelyekből nekem is jut bőven, és amelyekből még hetekkel később is töltekezhetek az előbb már említett szürke hétköznapok során, mert színt visznek az ember életébe.

A kultúrához az a fajta beszédmód tartozik, amely során a beszélgetőpartnerek vagy éppen az előadó és a közönség soraiban ülők együtt gondolkodnak – legyen szó gyereknevelésről vagy hegymászásról.

Ha kultúráról beszélünk, elválaszthatatlan ettől a fogalomtól az, hogy egy adott közösség részeként határozzuk meg magunkat. Merthogy a kultúra nem magányos műfaj. Mi adja ezt a fajta közösségi élményt? Hát, a tév és a telefon kijelzője biztosan nem! Emberek közé kell mennünk, offline üzemmódba kell kapcsolnunk, az empatikus szenzorainkat is be kell élesítenünk, hogy a másikra, az előadásra, a remekműre koncentrálhassunk. Még az olvasás során is egyfajta közösség alakul ki köztünk és a szerző között. Cinkosan egymásra kacsintunk, amikor egy titok felszínre akar törni, és együtt kacagunk, amikor egy humoros helyzet áll elő. Át kell tehát adnunk magunkat a pillanatnak. Ha eközben még flow-élményben is részünk lehet, az pedig maga a csúcs. A kultúra tehát együttérzésre nevel, és közösségi élményt nyújt.

Színházak, múzeumok, kiállítások, koncertek, táncbemutatók és lelkes kultúrabarátok várják a szépre, a nem mindennapi élményre várókat. Azt, hogy a számuk jelenleg csökken vagy növekszik, nem tudom megítélni. Az viszont biztos, hogy ha az embereknek anyagi nehézségeik támadnak, elsőként a kultúrára szánt összegekből faragnak le. Merthogy a kultúrára valamennyit költenünk kell. Előfordulhat például, hogy elsőre túl borsosnak ítéljük meg egy-egy belépőjegy árát, hosszú távon viszont mindenféleképpen jól hat a személyiségünkre és a lelkünkre, ha rendszeresen valamilyen kimagasló, nem mindennapi alkotást tekintünk meg, vagy egy együttérzést, lelkesedést, netalántán boldogsághormon-túltengést kiváltó produkciónak, eseménynek lehetünk a részesei. Ha lehetőségeink engedik, minél fiatalabb életkorban ismertessük meg gyermekeinket a kultúra, a művészetek világával! Manapság már egy sor múzeumpedagógiai és interaktív múzeumi foglalkozáson vehetnek részt a legkisebbek is. Csak nyitott szemmel kell járnunk. És közben tartsuk szem előtt: a jó példa ragadós.

A divatos és flancos szórakozási formák helyett más alternatívák is léteznek. Csak ezekről kevesebbet hallunk. És persze egyszerűbb is a kényelmesebb utat választani, és este csak bedőlni az ágyba, aztán meg valami agymosó sületlenséget nézni. Minden bizonnyal ez is kikapcsol, csak korántsem épít. Igyekezzünk olyan időtöltést keresni magunknak, amellyel nemcsak eltölthetjük a drága időnket, hanem értelmesen töltekezhetünk, fel is emelkedhetünk, szárnyalhatunk is egy kicsit!