Ma lenne 121 éves a legendás regényíró, Ernest Hemingway

Igen fiatalon elhagyta a szülői házat, hogy újságíró lehessen, ráadásul egyetemre sem járt, ugyanis egyáltalán nem hitt az iskolapadban történő oktatásban. Életfilozófiája az volt, hogy a szakmát a valódi terepen kell elsajátítani - ezzel pedig magára az életre utalt, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

Mindig ezer fokon égett, és bátran feláldozta magát újra és újra a siker oltárán. Az I. világháborúban a Vöröskereszt mentősofőrjeként tevékenykedett, ugyanis gyenge látása miatt nem lehetett katona. Piavénál azonban megsebesült, a milánói kórházban lábadozva pedig beleszeretett egy ápolónőbe. Érzései azonban viszonzatlanok maradtak, így ebből az élményből, és a háborús élményeiből született meg az 1929-es Búcsú a fegyverektől című regénye. Édesanyja egy darabig hagyta, hogy Ernest megpihenjen a szülői fészekben a traumák után, ám idővel elküldte otthonról.

Ekkor tudósító állást vállalt Párizsban, és innentől kezdve az alkohol, a szakma és a szerelem szentháromságában töltötte a mindennapjait. Párizsba első feleségével, Hadley Richardsonnal érkezett, ám 7 évvel később már egy modellel, Pauline Pfeifferrel az oldalán tért vissza az Egyesült Államokba.

Szerelmi kalandjai legalább olyan híresek voltak, mint a kocsmázási szokásai, ugyanis a regényíró nem vetette meg sem a nőket, sem az alkoholt. Igazi hedonistaként négyszer nősült, ám számára ez sem volt elég, így a házasságait számos szeretővel színesítette. Mindig két végén égette a gyertyát, de szélsőséges személyiségének köszönhetően a depresszió egész életén át üldözte.

utolsó éveiben már szinte alig voltak emlékei.

Mint ahogy az lenni szokott, Hemingway is egész életében kompenzált. Mint kiderült, azért cserélgette olyan sűrűn a nőket, hogy a férfiatlanságtól való félelmét csökkentse. Egész életében attól rettegett, hogy egyszer lehull róla a lepel, és kiderül, milyen érzékeny, gyarló ember is ő valójában. Nem viselte jól a kritikát, a legapróbb negatív minősítés is dührohamokat idézett nála elő, amelyet aztán szinte mindig egy depresszív fázis követett.

A gyeplő talán akkor csúszott ki igazán a kezéből,

az első haditudósító nőre. Martha igen határozott személyiséggel rendelkezett, ezért egy idő után megelégelte Ernest csapongó életvitelét, ez pedig rengeteg feszültésget szült közöttük. Kapcsolatuk tortájára az tette fel a cseresznyét, amikor Hemingway megütötte a nejét, aki ezután örökre megutálta őt.

Masszív alkoholizmusa, illetve a depressziója egyre nehezítette a munkáját: 1954-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, de már ez sem jelentett számára semmit, annyira maga alá temette az önsajnálat. Bekövetkezni látszott legnagyobb félelme, a tökéletes férfi képe elveszni látszott.

Zilált élete, sajgó lelke és pocsék mentális állapota végül olyan messzire taszította a valóságtól, hogy 1962. július 2-án reggel egy vadászpuskával vetett véget saját életének, nem sokkal 62. születésnapja előtt.