Gyermekmunka a múltban - ötéves gyerekek csúsztak-másztak négykézláb a bányákban

A XXI. században élő gyerekek egy része kifejezetten jó körülmények között él. Persze csak akkor, ha jó helyre születtek... Természetesen még ma is akadnak olyan területek, kultúrák, ahol a gyerekek nem számítanak, vagy olyan családok, akiket nem érdekel a saját gyermekeik jóléte. Mégis, az utóbbi évszázadban rengeteget változott a legkisebbek megítélése.

Tény, hogy a modern orvoslás megjelenése előtt a csecsemő- és gyermekhalandóság igen magas volt, így a szülök kevésbé alakítottak ki szoros érzelmi köteléket a kicsikkel, míg azok el nem érték a „biztonságos" kort. Ráadásul a fogamzásgátlás hiánya miatt általában egy családban viszonylag sok gyermek is született – majd halt meg. De eleve

Elég arra gondolni, hogy a rendszeres verés a nevelés alapját képezte, vagy hogy a szülők sokszor más házhoz adták a gyerekeiket, ahol a gazdagabbak az úri életet tanulták ki, míg a szegényebbek reggeltől estig inasként, cselédként dolgoztak. Ha pedig nem adták, akkor otthon kellett kivenni a részüket a munkából. A gyermekeket, amint megtanultak járni és beszélni, mini felnőttnek tekintették, akiknek ugyanúgy kötelezettségeik vannak, mint a felnőtteknek.

A helyzet az ipari forradalom idején sem javult, sőt ekkor érte el a csúcsát a gyermekek tömeges foglalkoztatása. A gőzzel hajtott gépek elterjedésének köszönhetően például egyre kevesebb takácsra volt szükség, így a családok munkába adták a gyermekeiket. Már az egészen kicsi, 4-5 éves apróságokat is foglalkoztatták a pamut- és gyapjúgyárakban, de a 9-10 éves korosztályt a gépek mellé is beállították és ugyanolyan minőségű munkát vártak el tőlük, mint a felnőttektől - természetesen sokkal kevesebb bérért. A gyáraknak tehát nagyon megérte gyerekeket éhbérért, embertelen körülmények között foglalkoztatni, ráadásul általában

Sok gyerek belenyomorodott a 12-14 órás műszakokba, sőt a halál sem számított ritkaságnak.

De nemcsak a gyárakban dolgoztatták a gyermekeket. Teljesen természetesnek vették, hogy kisgyerekeket alkalmaznak kéménytisztításhoz. A füst, a korom, a szűk hely és a levegőtlenség kifejezetten veszélyes volt a számukra, mégis sok esetben kényszerítették őket, hogy felmásszanak a kéményekbe. De a legborzasztóbb a bányában dolgozó gyerekek sorsa volt, akiket már 5 éves koruktól leküldhettek a vágatokba.

A ma óvodáskorúnak számító fiúk és lányok fullasztó melegben, friss levegő nélkül dolgoztak így akár 12-16 órát is!

Sokáig tehát a gyerekek fillérekért, embertelen körülmények között történő foglalkoztatása teljesen elfogadottnak számított. Angliában 1833-ban született az első törvény, amely megtiltotta, hogy 9 év alattiakat alkalmazzanak pamut- és gyapjúgyárakban, a 9-12 év közötti korosztály munkaidejét pedig napi 9 órára korlátozta – igaz, 12 éves kortól akár 12 órát is dolgozniuk kellett, ha a munkáltató úgy kívánta. 1842-ben pedig egy olyan rendelet is született, amely megtiltotta a nők föld alatti munkavégzését, valamint a foglalkoztatott fiúk életkorát 5-ről 10 éves korra emelte. Mondhatnánk, hogy ezek igazi vívmányoknak számítottak a maguk korában, ám az igazság az, hogy nagyon sok helyen nem tartották be a szabályozásokat, például a gyerekeket rendszeresen idősebbnek hazudták.

Ezek a gyerekek – akárcsak 150 évvel ezelőtt – borzalmas körülmények között és szinte semmi fizetségért ásnak az aranybányákban, töltik az üres cigarettahüvelyeket dohánnyal, robotolnak tégla- és fegyvergyárakban, törnek követ vagy túrják a telepeken a szemétkupacokat újrahasznosítható hulladék után kutatva...

Ha tetszett a cikk, olvasd el a gyerekek jogairől szóló írásunkat is.