Pesti mesék: Magyarország leghíresebb sírkertjében zajlott minden idők legnagyobb temetése

Ma egyfajta Nemzeti Panteonnak és az ország leghíresebb temetőjének számít a Fiumei úti sírkert, de a megalapításakor sokkal hétköznapibb indok vezették a főváros akkori elöljáróit: a helyhiány. A 19. század közepére Pest-Buda növekedése ugyanis elért odáig, hogy az addigi három temetője (a terézvárosi, józsefvárosi és ferencvárosi) nem csak megtelt, de a város ezeket a korábban külvárosinak számító sírkerteket lassan körbe is nőtte. Kellett tehát egy még inkább külvárosi, még kijjebb fekvő és még nagyobb temető, ennek helyét pedig 1847-ben jelölték ki a Kerepesre vezető országút (ma Kerepesi út) mellett – az első nevét is erről kapta. A helyszín kiválasztását vélhetően az is befolyásolta, hogy a közelben ekkor feküdt már egy katonai temető is.

Az első temetést 1849. április 12-én tartották a sírkertben, ami ekkoriban a mainál jóval nagyobb, több mint kétszer ekkora területen feküdt. Ez a terület pedig olyannyira kívül esett ekkor még Pest lakott részein, hogy mezőgazdasági művelésű területeken, szőlőskerteken, dűlőutakon át vezetett ide az út, így az első években nem is szívesen temetkeztek ide a fővárosiak. Ez akkor változott meg, amikor a nemzet hírességei közül elsőként Vörösmarty Mihályt is ide temették 1855-ben, majd a többi fővárosi temetőt felszámolták, és az ottani sírokat is ide szállították át.

A Nemzeti Panteon jelleg a kiegyezést követően kezdett kialakulni, amikor már hivatalosan is meg lehetett emlékezni a szabadságharc hőseiről, és méltó módon megadni nekik a végtisztességet. 1867 után ünnepélyesen újratemették például a kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnököt is a szabadságharc és a Back-korszak számos áldozatával együtt. Majd ide temetkezett a korszak legmeghatározóbb hazai politikusa, Deák Ferenc, de a nemzet nagyjai közül itt lelt nyughelyre Arany János vagy Táncsics Mihály is. Minden idők máig legnagyobb magyarországi temetése is itt zajlott 1894. április 1-én: Kossuth Lajost több mint félmillióan kísérték utolsó útjára, a Gerster Kálmán és Strobl Alajos készítette mauzóleuma pedig szintén a legnagyobbnak számít idehaza azóta is.

A főváros 1885-ben nyilvánította hivatalosan is dísztemetőnek a sírkertet, és egyben meg is nyitott egy új köztemetőt Kőbányán a következő évben. A következő évtizedek jeles temetései közül kiemelkedett a már említett Kossuth-szertartás mellett Jókai Móré és Ady Endréé – utóbbit 1919 januárjában a friss és rövidéletű magyar köztársaság a saját halottjának tekintette, és ehhez méltón búcsúztatta.

A második világháború alatt súlyos károk érték a temetőt, a német és szovjet csapatok is bevették magukat egy időre, utóbbiak céllövésre használták a síremlékeket. A kommunista hatalomátvétel után fel akarták számolni a nemzeti emlékezetet megtestesítő temetőt a Fiumei út bővítésének ürügyével, de ez szerencsére végül nem valósult meg. Olyannyira nem, hogy aztán nem csak Rajk László újrametetése zajlott itt, de megépült a Munkásmozgalmi Mauzóleum is, majd végül maga Kádár János sírja is itt kapott helyet.

Ekkoriban a Mező Imre úti temető névre hallgatott a sírkert, mivel a Fiumei utat így keresztelték át a szocializmus idején. A rendszerváltást követően aztán a Fiumei út visszakapta a nevét, és a temető is ezt vette át a régi Kerepesi úti elnevezés helyett, noha a közbeszédben gyakran használatos ez utóbbi még ma is. A Fiumei úti név viszont már nem csak azért logikusabb, mert erről nyílik a temető bejárata, hanem mert az időközben megépülő Aréna Pláza miatt már egyáltalán nem is határos a sírkert a Kerepesi úttal.

A rendszerváltás után itt kapták meg a végtisztességet az 1956-as forradalom mártírjai is, de itt található az újkori Magyarország olyan közjogi méltóságainak sírja is, mint Antall József, Mádl Ferenc, Horn Gyula, vagy Szabad György. A Fiumei úti sírkertet 1997 óta műemlékvédelmi törvény is védi, azóta nem számolható fel egyetlen sír sem a temetőben.