szépségápolás vegyszermentes természetes bőrápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vegyszermentes, természetes, mellékhatásoktól mentes - bármiről is legyen szó, manapság ezeket a termékeket keressük. Szerencsére már a bőrápolás terén is egyre több márka vallja magáénak ezt a filozófiát, amiért mi igencsak hálásak vagyunk. Hálásak vagyunk, hogy vigyáznak az egészségünkre, és segítenek abban, hogy a testünknek az őt megillető biztonságos ápolást nyújtsuk!

Manna

A Manna története 2004-ben kezdődött. Varga-Darabos Andrea és Varga Emil nagyobbik fia néhány nappal az után, hogy hazamentek a kórházból, tele lett kiütésekkel. A vörös, viszkető foltoktól szenvedő baba folyamatosan sírt. Kiderült: a szülőknek nincs más választásuk, mint hogy a

gyerekük érdekében megszabaduljanak minden vegyszereket tartalmazó tisztító- és tisztálkodószertől, kozmetikumtól és illatszertől,

azoktól, amiket korábban gyanútlanul használtak. A sok kutatómunka, tanulás és ismeretszerzés oda vezetett, hogy idővel maguk készítették a natúr és vegyszermentes termékeket. A Manna végül 2010-ben vált igazi vállalkozássá.

1. Alginitpakolás fehér teával 2170 forint 2. Ajakbalzsam 1290 forint 3. Extraszűz olívaolaj szappan 1290 forint 4. Organikus szűz kókuszolaj 3170 forint 5. Organikus sheavaj gyerekeknek 2870 forint

A mai napig kézzel csomagolt termékek egy része megkapta a Cosmos Natural natúrkozmetikai minősítés.

Ez azt jelenti, hogy ezek a termékek mentesek a parabénektől, génmódosított összetevőktől és a kőolajszármazékoktól. A Cosmos Organic biokozmetikai minősítést pedig azért kapták, mert termékeik előállításához kizárólag organikus gazdaságból származó alapanyagokat használnak fel.

Yamuna

A márka sikertörténete 2002-ben egy kis somogyi faluban, Somogyvámoson indult útjára. A természet szeretete és vállalkozási kedve sarkallta arra Kajtár Zsolt alapítót, hogy régi receptek után kutatva természetes alapanyagokból szappanokat készítsen. A termékportfólió a kezdeti 5-féle szappan után napjainkra több mint 300 termékre bővült.

A termékek fejlesztésénél a modern, bőrbarát hatóanyagok és a gyógynövények kombinációjára helyezik a legnagyobb hangsúlyt.

A világon minden ötödik ember küzd bőrproblémákkal, a Yamuna pedig mindenkinek hatékony segítséget akar rájuk nyújtani.

1. Intenzív bőrfiatalító nappali krém 12 000 forint 2. Szőlőmagolajos szappan 750 forint 3. Ligetszépe olajos testápoló 2600 forint 4. Joghurtos krémmaszk 3299 forint 5. Zsályás arctisztító tonik 1199 forint

Külön figyelmet fordítanak az érzékeny bőrű vásárlókra is,

akik korábban csak gyógyszertárakban tudtak bőrápolási terméket vásárolni. Az arcápoló termékek mellett masszázskrémeket, testkezelő géleket, arc- és testmaszkokat, valamint koncentrált tartalmú ampullákat is beszerezhetsz náluk.

Erborian

A márka neve a „Herbs of the Orient”-ből (A kelet növényei) származik. Az Erborian 2007-ben indult útjára, amikor a koreai kutató, Hojung Lee és a Franciaországban élő kozmetikai szakértő, Katalin Berényi találkoztak.

Az Erborian ezáltal a szépségápolás egyik bölcsőjének, Franciaországnak a hatékonyságát ötvözi a koreai tradíciókkal.

1. BB krém 10 290 forint 2. Bőrfiatalító hidratáló 11 990 forint 3. Éjszakai krém 17 790 forint 4. Arctisztító hab 7290 forint 5. Bőrfiatalító lotion 7290 forint

A koreai nők a szépség nagymesterei: szertartásszerűen végzik az országban őshonos gyógynövényekre épülő szépségápolást. Az Erborian egyik legfontosabb alapanyaga a vörös ginszeng, amit a legtöbb termék tartalmaz. Mivel nagy B-vitamin- és ásványianyag-tartalommal rendelkezik, így valóságos fiatalítókúra a bőrnek. A koreai gyógyászatban kiemelkedő szerepet játszó gyökér mintegy 200 hatóanyagot, tónusfokozókat és energetizálókat tartalmaz.

A vörös ginszeng a koreai nők egyik évezredek óta őrzött szépségtitka:

serkenti a mikrocirkulációt, aktivizálja a sejtek természetes kollagéntermelését, természetes módon fejti ki öregedésgátló és fiatalító hatását. A vörös ginszenget a márka egyik slágerterméke, a BB krém is tartalmazza. Az Erborian jelmondata: Minden a tégelybe kerül, ami a növényben volt.

Kiehl’s

160 évvel ezelőtt a Kiehl’st tradicionális patikaként alapították a New York-i East Village-ben. Az akkoriban megszokott gyógyhatású készítmények mellett receptre kapható teákat, mézeket és egyéb, gyógynövényekből készült termékeket kínáltak.

Már ekkor elköteleződtek a legkifinomultabb összetevők és a legmagasabb színvonalú szolgáltatás mellett,

erről pedig akkor sem mondtak le, amikor a három generáción átívelő hagyományokra épülő családi vállalkozásból kilépve csatlakoztak a világ egyik legnagyobb kozmetikai csoportjához. A gyógynövényekben gazdag, természetes, növényi összetevőket magas koncentrációban tartalmazó bőrápolási termékeket kínáló márka a „Próbálja ki vásárlás előtt” koncepciót vallja, amelynek eredete 92 évvel ezelőttig nyúlik vissza, és a második generációs alapító, Aaron Morse nevéhez köthető.

1. Energetizáló férfiaknak 20 dollár 2. Ránctalanító koncentrátum 60 dollár 3. Hidratáló 35 dollár 4. Éjszakai levendulás koncentrátum 46 dollár 5. Körömvirágos arctisztító 21 dollár

A boltba betérve bőrápolási tanácsadást is kérhetsz,

hogy a számodra legideálisabb készítményeket választhasd. Az újrahasznosítható csomagolás pedig csak hab a tortán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.