Az igazán jó fodrász nem csak vág és fest

Forrás: Shutterstock/Irina Bg -
hajápolás haj szépségápolás egészséges haj fodrász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ápolt, dús haj, amióta csak világ a világ, a nőiesség egyik legfőbb szimbóluma. A szép haj azonban sokak számára csupán álom, mert bármennyire is szeretnék, hogy a tincseik fényesek, selymesek és egészségesek legyenek, valahogy sehogy sem sikerül elérniük a vágyott állapotot. Pedig egy jó fodrász ebben is segíthet, mivel a valódi szakember nem csupán a vágáshoz és a festéshez ért. Gräff-Oros Boglárka hajkezelés-specialistával beszélgettünk.

– Miben különbözik egy mai, modern "jó fodrász" a régi idők "jó fodrászaitól"?

– Régebben a fodrászok feladatköre kicsit más volt, mint manapság, hiszen az anyáink és a nagymamáink leginkább azért jártak hozzájuk, hogy vágassanak, festessenek vagy daueroltassanak. Ezekben az időkben a leglényegesebbnek az számított, hogy a haj az adott pillanatban jól nézzen ki, gondoljunk csak a besütött, berakott, felkontyolt frizurákra, amelyek akár egy hétig is kitartottak... majd újra lehetett menni a fodrászhoz. Persze az már egy külön kérdés, hogy anyáink és nagymamáink haja milyen állapotban volt két "fodrászkodás" között... Akkoriban más világot éltünk és a nők elvárásai is egészen mások voltak, mint most, ehhez pedig bizony a fodrászoknak is igazodniuk kell.

– Milyen elvárásai vannak manapság annak a nőnek, aki beül a fodrászszékbe?

– Természetesen ma is elvárják - és el is várható -, hogy amikor kilépnek a szalon ajtaján, akkor remekül nézzen ki a hajuk. Elvégre ezért jöttek. Az utóbbi években azonban már nemcsak a külcsín számít, hanem a belbecs is. Tehát nem elég, hogy a frizura néhány napig, esetleg hétig jól néz ki, az is fontos, hogy maga a haj és a fejbőr alkalomról alkalomra egészségesebb legyen. Hiszen hosszú távon csak így lehet dús, fényes és összességében szép a haj. Az utóbbi években éppen ezért

egyre nagyobb figyelmet kapnak a klasszikus vágás, festés mellett a különféle hajszerkezetjavító-kezelések is.

A szalonból kilépve a haj fényes, sima, puha – ez alapvető Forrás: Shutterstock/Irina Bg

– Hogyan segíthet egy fodrász abban, hogy a hajunk ne csak jól nézzen ki, miután kilépünk a szalon ajtaján, de egészségesebb is legyen?

Az, hogy a frizura a szalonból kilépve jól néz ki, tehát a haj fényes, sima, puha, az az alap. De nem csupán akkor kell ilyennek lennie, hanem holnap, egy hét múlva és egy hónap múlva is. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a haj egészséges. Az egészséget pedig azok a kezelések biztosítják, amelyek célzottan egy-egy hajjal, vagy fejbőrrel kapcsolatos problémát céloznak meg. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy természetesen egy komolyabb fejbőrproblémával vagy hormonális hajhullással továbbra is bőrgyógyászhoz, belgyógyászhoz irányítjuk vendégeinket.

– Mit értesz hajszerkezetjavító-kezelés alatt?

– Ma már sokkal tudatosabbak vagyunk, ha hajápolásról van szó. Pont ezért lettek népszerűek, a szalonban végzett kezelések, amelyek nem összetévesztendők az otthoni „csodaszerekkel".
De, hogy példát is mondjak, a mi professzionális hajkezeléseink között az egyik legnépszerűbb a keratinos hajszerkezetjavítás, ami fehérjékkel, aminosavakkal, keratinnal tölti fel a hajszálakat, így a sérült részek regenerálódni tudnak.

Emellett nagyon hatásosak az úgynevezett gyors, „booster" kezeléseink is, amelyek vitaminokkal látják el a hajat, így az visszanyeri fényét és rugalmasságát.

A különféle kezelések remekül kombinálhatóak Forrás: Shutterstock/Parilov

Sőt például

egyes hatóanyagokat, mint amilyen a hialuronsav, mikroporlasztásos rendszerrel juttatunk a fejbőrbe,

ami remekül orvosolja a - sokakat érintő - dehidratált fejbőr problémáját.

Ráadásul a különféle kezelések remekül kombinálhatóak, így még jobb eredményt érhetünk el.
Ezen kívül természetesen még nagyon sokféle kezelés áll rendelkezésünkre, és mivel a divat is efelé halad, azaz az egészséges, fenntartható, természetes frizurák kerülnek egyre inkább előtérbe, így a fodrász szakma is nagyobb figyelmet szentel a hajápolásnak, valamint a gyártók is egyre több professzionális kezelést dobnak piacra.

Senkinek ne legyenek illúziói, a mai szmogos levegő (is) nagyon káros a hajnak, így szinte minden frizurára ráfér némi plusz gondoskodás, nem feltétlenül csak mondjuk a látványosan rossz állapotú vagy szőkített hajra.

Ahogy minden fodrász, természetesen vágok és festek is, de az igazi kihívás számomra, ha egy rosszabb állapotú, problémás hajat a megfelelő kezelés segítségével ragyogóvá, élettelivé és egészségessé varázsolhatok.

Szerencsére a tapasztalat is azt mutatja, hogy egyre nagyobb igény van az ilyesfajta kezelésekre, valamint egy kis spa élményre, „énidőre" a fodrásznál, kényeztető fejmasszázsra. Ez amellett, hogy nagyon kellemes, hasznos is, hiszen a fejbőrben ezzel indítjuk be a mikrokeringést, ami serkentő a hajhagymáknak, valamint ennek köszönhetően a bejuttatott hatóanyagok is szépen elkezdenek dolgozni.

Gräff-Oros Boglárka, szalon alapító, fodrász Forrás: hairconcept.hu

– Milyen tanáccsal látnád el azokat, akik számára fontos nem csupán a hajuk szépsége, de az egészsége is?

– Rendkívül fontosnak tartom a megfelelő, személyre szabott hajápolási rutin kialakítását. Ez ugyan nem könnyű, de hiszem, hogy a mindennapokban ránk ömlő információs tengerben a szakember feladata, hogy elnavigálja a vendégeket ezen a téren is, hiszen amit rendberaktunk a szalonban, azt csak egy jó rutinnal lehet otthon is fenntartani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.