Sokan bírálják a szépségipart a kozmetikumokban felhasznált kemikáliák káros hatásai miatt. Ez azonban eltörpül némely, a történelem során előszeretettel használt mérgező kence mellett, melyek olykor halált okoztak. Elhoztuk az 5 legveszélyesebb kozmetikai terméket a történelemből.
A porcelánbőr évszázadokig a gazdagság és jólét jelképe volt, aminek elérésért a végletekig képesek voltak elmenni. Ennek egyik ékes bizonyítéka a főleg 16. században népszerű ólomtartalmú arcfesték, mely lassan ható méreg volt. A hófehér bőrért cserébe hasfájás, hajhullás, fáradság, emésztési és idegi problémák tömkelege volt a fizetség. Számos nő halálát okozta ez a szépségápolási termék, köztük állítólag I. Erzsébetét is.
Attól, hogy valami natúr kozmetikai termék nem feltétlen egészséges. A középkori Itáliában élt a tág pupilla szépségideálja, ennek elérésére a szépülni vágyó nők egy súlyosan mérgező növény, a nadragulya főzetét csepegtették a szemükbe. Valóban kitágította a pupillákat, de mellette homályos látás, szédülés, hallucinációk, láz, ájulás, végső esetben halál is felléphetett. Szépészeti felhasználásának nevét őrzi a nadragulya latin neve: az Atropa Belladonna szép asszonyt jelent.
Érzékeltetésül, hogy milyen veszélyes növényről beszélünk: pár cseppje könnyedén végez egy gyerekkel.
Arzén a méregkeverők legkedveltebb alapanyaga, ám a 19. században zavarba ejtő népszerűségre tett szert a szépségápolás területén is. Körömápolótól kezdve samponokon, szappanon át egészen a fogtömő anyagokig mindenbe belekeverték, mivel kis dózisban valóban adhat ragyogást a bőrnek. Nagy mennyiségben viszont halált okozhat, mégis az a legmegdöbbentőbb, hogy adott korszakban ez teljesen logikus megoldásnak tűnt.
A rádium és gamma sugárzás annak idején hatalmas tudományos szenzációnak számított, így nem csoda, hogy a radioaktív kozmetikai termékek ismegjelentek. A Tho Radia, illetve Radior kozmetikai márkák jártak élen a sugárzó kozmetikumok forgalmazásában, melyek hatalmas népszerűségnek örvendtek, százezrek egészségét roncsolva.
Végül az 1930-as években vezettek be korlátozó intézkedéseket a radioaktív kozmetikumok ellen.
Egy 1770-es években elterjed szőrtelenítő krém recept kálium nitrát és arzén-szulfit felhasználásával ígért sima, szőrtelen lábakat. Csakhogy a szőrrel együtt ezek sokszor a bőrt is lemarták, ugyanis a kálium nitrát égési sérüléseket, légzőszervi irritációt és látási zavarokat okozhat, míg az arzén-szulfit mérgező gázokat ereget, bőrrel érintkezve pedig hólyagokat, sebeket okozhat. Szerencsére hamar kiment a divatból ez a szőrtelenítő krém.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.