Szexuális zaklatás - A főnöknek mindent szabad?! - Terézanyu írása

A sztori bejárta a világot, dióhéjban ennyi: az egyik manhattani hotel lakosztályába belépő szobalányra - aki azt hitte, már távozott a lakó - rávetette magát a vezérigazgató és megpróbálta megerőszakolni. A 32 éves szobalánynak sikerült elmenekülnie és feljelentést tett a DSK-nak becézett IMF-vezér ellen.

A világsajtó szinte biztosra veszi, hogy az IMF vezére elbukott, akár bebizonyosodnak ellene a vádak, akár nem. Nem ez az első "afférja" és sosem tagadta "nagy természetét".

Esete nem példa nélküli. Az olasz miniszterelnököt, Silvio Berlusconit nemrég citálták végre bíróság elé kiskorú megrontásáért és hatalommal való visszaélés miatt, a volt izraeli kormányfő Moshe Katzav pedig idén 7 év börtönbüntetést kapott jogerősen, mert volt munkatársnőjét zaklatta, sőt meg is erőszakolta.

A hatalommal, pénzzel, befolyással rendelkező férfiak, mióta világ a világ, úgy gondolják - tisztelet a kivételnek -, hogy a nők azért vannak, hogy a kedvükre tegyenek. Egy igazán "nagy formátumú" férfinak szeretői, viszonyai, afférjai vannak. Ez a középkorban, de még a 19. században is magától értetődőnek számított. Csakhogy akkoriban a nők alig voltak jelen a közszférában, mivel a tanulás csak a kevesek kiváltsága volt, a férfiak dolgoztak, a nők otthon kuksoltak.

Ma azonban tanulhatunk, van munkahelyünk, de a munka világa továbbra is a férfiak világa, hiszen Európa-szerte probléma, hogy a vezető pozíciók túlnyomó többségében férfiak ülnek. A tények kedvéért: Magyarországon a középvezetők háromnegyede és a felsővezetők 98%-a férfi, a 386 parlamenti képviselőből 35 nő. Vagyis a nők alapvetően beosztottak és kiszolgáltatottak.

Nekem már attól is összeszorul a gyomrom, ha azt hallom, hogy egy főnök viszonyt kezdett a titkárnőjével - ami olyan általános jelenség, hogy szinte fel sem tűnik -, mert mindig az jut az eszembe, hogy vajon mennyi esélye volt annak a nőnek nemet mondania, a munkahely elvesztésének kockázata nélkül. Ha csak a politikusok szennyesét nézzük, az ő esetükben is a leggyakoribb, hogy a beosztottjaikként dolgozó nőkkel kezdenek ki.

DSK esete azért taglózott le, mert tudom, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa. Vajon ha mindez nem Amerikában történt volna, akkor egy szobalány vajon merészel-e feljelentést tenni egy olyan hatalommal bíró férfi ellen, mint az IMF vezére? Fogadni mernék, hogy nem.

A nők az őket érő zaklatás vagy nemi erőszak miatt az esetek többségében soha nem tesznek feljelentést. Még szólni sem mernek róla senkinek, és nem alaptalanul félnek: még az európai országok többségében is gyakori az, hogy az áldozatot hurcolják meg és lehetetlenítik el a hatóságok. A közvéleményről nem is beszélve. A francia származású DSK esetében ma már az is világos, hogy az egész francia sajtó tudott viselt dolgairól, de mindenki hallgatott.

Hazánk is nagyon rosszul áll e tekintetben: ma is általános vélekedés, hogy "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél", vagyis ha egy nőt erőszak ér, arról biztosan ő maga tehet, például azért, mert túlságosan kihívóan viselkedett.

Sosem felejtem el, amikor Amerikában, egy farmon dolgoztam, és egy péntek esti buli alkalmával az egyik férfi csoportvezető megcsókolta az egyik lányt, aki beosztottjaként dolgozott. Csakhogy a lány egyáltalán nem akarta ez a csókot. Istenem, hát van ilyen, péntek este előfordul - gondoltam -, mert velem is előfordult már. De a lány nem hagyta annyiban: elmondta a másik főnökének, majd amikor az ugyanúgy legyintett rá, mint én, továbbment a vezetőségig, és hatalmas balhét csinált.

A férfinak az egész csapat előtt kellett bocsánatot kérnie, és még így is kirúgták. Ezzel együtt megköszönte a lánynak, hogy nem tett ellene feljelentést szexuális zaklatás miatt, tette ugyanis kimerítette a zaklatás fogalmát - az amerikai jog szerint.

A lány, Gaby, történetesen a szobatársam volt. Azon az éjszakán, amikor az ügy végre lezárult, hajnalig beszélgettünk és bőgtünk: elmondta, mennyire fájt neki, hogy nem álltunk mellé.

Ez 2005-ben történt, 33 éves voltam, és csak akkor értettem meg, hogy miért voltam olyan közönyös, sőt, elítélő: abban a világban, amelyben én felnőttem, a többség elnézően bánik az ilyen zaklatókkal, sőt, gyakran még jópofának is tartja a férfiak viselkedését. Ahogyan az engem ért sérelmekre legyintett a környezetem, úgy magam is csupán ennyire voltam képes. Ahhoz szoktam hozzá, hogy egy férfi az udvarlás, a "széptevés" ürügyén igen messzire mehet, akár nyílt szexuális ajánlatot is tehet. Sőt, ölelgethet, megérinthet, még nyilvánosan is, senki nem fogja ezért elítélni, megszólni.

Mégis, a "nagytermészetű" férfiakat derűs egyetértésben még " férfiasnak" is tituláljuk, legfeljebb magunk között merjük ordas nagy tahónak nevezni. Emlékszem, mennyire megrendültem, amikor rájöttem erre, és Gaby bocsánatát kértem: mélységesen szégyelltem magam, amiért én is olyan érzéketlenül viselkedtem, ahogyan a többség.

Magyarországon valószínűleg a munkahelyi szexuális zaklatás a leggyakoribb formája a nőket érő erőszaknak, amely a legkülönbözőbb formákban nyilvánulhat meg: a szőke nős viccektől kezdve a külsőre tett megalázó vagy éppen szexista töltetű beszólásokon át a nyílt erőszakig - mindezt a nők elleni erőszak egyik formájának tekinti a nemzetközi jog.

Nálunk nagyon ritkán emelnek szót ellene, hiszen aki bevállalja, legfeljebb annyit ér el vele, hogy kirúgják, vagy a munkatársai vetik meg, amiért kiadta közös titkukat, felrúgva a kimondott (vagy kimondatlan, egyre megy) szabályt: a főnöknek mindent szabad.

A legkegyetlenebb vonása ennek a közösen fenntartott tabunak, hogy gyakran maguk a nők is elítélik társaikat, hiszen nőként a legtöbben fiatalon megtanuljuk a parancsot: "légy szép és tartsd a szád" és "légy kedves a hatalommal bíró vezetőkkel" - akik többségükben férfiak.

Nekem, tudom, szerencsém volt: bármilyen főnökkel is dolgoztam együtt, mindig úgy véltem, választhatok. Sosem éreztem magam kiszolgáltatottnak, de azt is tudom, hogy mások - és sokan vannak - mit feltételeznének.

Magyarországon azonban gyakorlatilag nem is használatos a zaklatás kifejezés, a jog nem határozza meg pontosan, mit ért alatta, jogorvoslatot elérni szinte lehetetlen.

Globálisan számos olyan cég létezik, ahol - éppen a fentiek miatt, felismerve a nők kiszolgáltatottságát a munka férfias világában - saját, belső szabályrendszer védi a női dolgozókat a zaklatás lehetősége ellen. Magyarországon ez nem jellemző, a legtöbb munkahelyen nyoma sincs ennek a gondolkodásnak.

Tartok tőle, nálunk a jéghegyből még a csúcsa sem látszik. Sőt: ahogyan a Titanicon utazók sem tudták, úgy mi sem tudunk a létezéséről. De attól még ott van.