Esztergályos Cecília: "Aki szeret, ne mondjon rossz híreket" - Szily Nóra interjúja

Hogyha ezt a kérdést komolyan teszem fel, akkor "meddig vagy tele" a világgal?

Néha úgy érzem, hogy feladom, de aztán mégsem. Inkább jópofát vágok a rosszhoz is. Mindenhol csak azt lehet hallani, hogy minden milyen vacak, de ennek dacára az ember ilyenkor úgy csinál, mint a mélyúszó. Vesz egy nagy levegőt, átevickél a bajon, és kimászik belőle.

Hogy vagy képes újra és újra nagy levegőt venni, és elrugaszkodni a medence aljáról?

Azt hiszem, így jöttem a világra. A mamától, papámtól is azt tanultam, hogy "Tanulj meg fiacskám komédiázni, a rosszhoz is jó képet vágni", de nem eljátszani, hanem elhinni, hogy az élet megy tovább, és minden a jó felé halad. Úgy fogom fel, hogy azért mondtak fel nekem itt vagy ott, vagy amott, hogy majd jobb legyen. Biztos vagyok benne!

Az, hogy saját színházat csinálsz, megint egy újrakezdés, amikor én már azt hinném, hogy a gyümölcseit szeded le annak a fának, amit valaha elültettél. Már aratni kéne, nem vetni - nem?

Nekem is ez a véleményem, de akik eltartanak - a színházak, a nyugdíj, no meg az élet, úgy tűnik, nem így látja. Hanem úgy, hogy nekem megint újra kell kezdenem, de ez nem baj. Nem lehet beleülni egy székbe, mert rögtön felállítanak, és már más ül a helyemen. Viszont ezen nem kell hosszan szomorkodni. Persze amikor az ember alól kihúzzák a széket, akkor érzi, hogy mennyire fáj a gerince, de a gerince mégis csak megmaradt! Na, milyen jókat mondok - ugye?! Én épp beleléptem a hetvenedik életévembe, isten segítségével talán még megérem a százhúszat is! Ki tudja, hogy mit hoz a jövő? Jelen pillanatban öt lehetőségem van, amiket magam szerveztem. Van a "Meddig vagyok?" c. produkció, az "Imádtam férjhez menni" c. előadás - ez is az életemről szól -, tényleg imádtam férjhez menni, és a mai napig imádok férjnél lenni, illetve játszom még pár helyen. A következő bemutatóm télen lesz, és nagyon várom már. Tordi Géza rendezi. Az adáshibában fogok játszani.

Hogy tartod a kondid? Pörögsz, jössz-mész, szerintem húszévesen is jó volt rád ez a ruha, ami most rajtad van. Fegyelmezett életmódot követsz, magokat eszel, vitaminokat szedsz? Miért rázod a fejed és kuncogsz közben?

Mert mielőtt idejöttem, épp isteni ebédet készítettem. Kacsacombot sütöttem, amit imádunk! Tunkoltam egy nagy szelet fehér kenyeret a kacsazsírba... Hm! Ezen kívül naponta mozgok, de mondjuk csak annyit, ami igazán semmihez nem elég. Mindenkinek azt mondom, hogy azt és úgy csinálja, ami neki jólesik. Vannak kolléganőim, akik edzőterembe járnak, magokat esznek. Tegyék! Én viszont semmit nem tartok be. Ha úgy élnék, akkor a derekam kb. 61 cm lenne, a combom pedig olyan feszes volna, hogy visszapattanna róla a kés. Pont reggel gondolkoztam ezen, amikor 2x2 kilóval kicsit súlyzóztam, kicsit erre, kicsit arra, aztán a labdán a gerincemet megmozgattam - slussz. Ha én komolyan dolgoznék magamon, akkor tényleg gyönyörűen néznék ki, de azért ha az ember ennyi idős, bizonyos dolgok már megváltoznak. Ez tény.

Egyébként ez zavar?

Nem. Direkt csináltam egy összeállítást filmekből, televíziós játékokból, színpadi felvételekből - a fellépéseken ugyanis vetítéssel dolgozom -, ahogy az orosz mondja, egy "dokument jeszty-t". Hiszen messziről jött ember azt mesél, amit akar. Nálam megvannak a bizonyítékai az útnak, amit bejártam és ide vezetett. Nem úgy, mint egyeseknél, akik valaminek, valakinek köszönhették, hogy oda jutottak, ahol ma tartanak.

Neked voltak állomások, lépcsőfokok az életedben.

Igen, hála istennek, de érdekes módon - és most kicsit rosszat fogok mondani, magam alatt szoktam vágni a fát, de az nem baj, rajta állok az ágon -, szóval a Kossuth-díjnál, kiváló művésznél valahogy mindig elfelejtenek. Nekem utoljára...

...'82-ben adtak elismerést, az "Érdemes művész" díját. Harminc éve. Te azóta is ott játszol a deszkán!

Nem baj, mert lehet, hogy nekem az van megírva, hogy sokáig élek és előbb-utóbb valaki a homlokára csap: "Jaj, hát ez tényleg olyan tehetséges?" - "Igen!" - és egyszer csak megkapom.

A hiánya fáj?

Nem! Megmondom, hogy mi fáj: a pénz. Kérlek szépen, ez súlyos pénzekkel jár, és ha az ember épp nem áll olyan jól anyagilag, akkor bizony jól jött volna, vagy jól jönne egy kis "dobás" itt-ott. Akkor az ember egy kicsit könnyedébben nevetne azon, hogy éppen hol tart. De nem fáj, mert amikor nagyon el kellett volna, hogy ismerjenek, akkor mással voltam elfoglalva. Annyira sok minden volt. Most is egy csomó dologban részt veszek.

Muszáj ennyit vállalni? Nem engedhetnéd meg magadnak, hogy na jó, most egy kicsit kevesebbet vállalok?

Dehogy! Ezek a feladatok, amiket most kaptam és adok magamnak, ezek olyan jók, hogy nem akarnám kihagyni. Hát, azért már számolni kell. Én úgy kalkulálok, hogy minimum tíz évig szeretnék ezekkel az emberekkel együtt dolgozni: Bach Szilviával az Orfeumban és a többi szereplővel, Heller Tomival, Faragó Andrással. Van a "Cili cica és a két kandúr" - nem akarjuk kiírni, hogy a két "öreg kandúr", mert ők fiatalabbak nálam, a Heller meg a Beregi. C. Karl Pintér Mihály írt nekem egy csodálatos "retró" kétszemélyes komédiát: "Köszönj vissza szerelem". Már megtanultam 51 oldal monológot. Alig várom, hogy a közönség is élvezhesse, ahogy én is! Soha életemben nem tanultam ennyit, mint az elmúlt két évben.

Ez elképesztő tréning, viszont fiatalon tart, és kattogásban tartja az agyat - nem?

Imádok tanulni, pedig valaha utáltam, mert nem volt türelmem hozzá. Mindig mást szerettem volna csinálni. Odaraktam a vekkert, lenyomtam az órát és kiderült, hogy amikor én már azt hittem, hogy órák óta tanulok - csak öt perc telt el.

És most? Kiteszed az órát?

Nem, nem teszem ki, és örülök, hogy tanulok. Nem olyan rég volt bemutatóm a Budaörsi Játékszínben. Az "Énekes madár". Tamási Áronnal most találkoztam először úgy, hogy mondom is a szövegét. Ebből is össze fogok állítani egy estet, mert olyan csodálatos. Én sokáig inkább komika szerepeket játszottam - hála istennek -, meg rossz nőket, kurvákat, az is mind csodálatos szereplehetőség volt. Van eleje, közepe, vége, sorsa - isteni! De naivát nem osztottak rám, mert nem voltam az. De most lírai szerepeket is kapok. Imádom!

Új színek a palettádon. Az jut eszembe, hogy a "stand up" kifejezést anno még nem is ismerhetted. Nem is volt ilyen, és most lubickolsz benne.

Igen, mert ez bejött nekem. Tudod, van az a mondás, hogy "az én időm még eljön" - "Nem, a te időd már lejárt!"- mondták sokan! Szerencsére nem lett igazuk azoknak, akik ezt gondolták. Én társaságban vagy otthon is imádok szerepelni. Nem volt idegen számomra ez a műfaj. Láttam amerikai show-kat, isteni pofa nőket, de én nem azt adom elő, amiket ők, hanem a saját életemből idézek. Azért szeretnek, mert kimondom, amit a néző gondol. Baba néni ül a fotelban és már nem nagyon szeretne felállni. Én elmondom helyette, és épp azért tud kacagni rajta.

Nem volt egy pici bizonytalanság, félelem benned, hogy sikerül vagy nem? Azért komoly meccs az, hogy kiállok egy újjal, ami...

Nem! Biztos frászt kapnék, hogyha csak verseket és prózákat adnék elő mint színésznő. Kis Manyi mondta, hogy "Szííínésznőőő" - azt nem bírom. Én ettől az "áhítattól" kész vagyok.

Az nem te vagy!

Nem, és nézni se szeretem!

De egyébként hogy töltődsz? Láthatlak téged a kertben metszegetni a növényeket vagy...?

Nem metszegetem, mert mindig elmetszegetem a kezem...

Inkább kerámiázol?

Kerámia is van, festészet is. Mindig kevésnek érzem az életem - Isten bocsássa meg a vétkemet -, tegnap például locsoltam a kertet, az két és fél óra, de közben szöveget mondtam, de nem azért, mert olyan "jaj, de édes a néni", hanem mert nem bírok csak egy valamit csinálni. Fiatalkoromban teljesen más energiákat vitt el az életem. Ugye, hála istennek, nagyon sokat dolgoztam, de közben éltem, pörögtem! Amikor vége volt a próbának, rohantam, mert már várt kint valaki, és ez nem szégyen - boldog voltam!

Hogy csillog a szemed! Isteni!

Hát a nő nő, a férfi férfi. 27 éve élünk együtt a férjemmel - nagyon finom. Most is csak magamról beszélek: azt gondolom, hogy aki 70 évesen úgy akar élni, mint 20 éves korában, tegye! Én viszont rájöttem arra, hogy mennyi mindent kihagytam amiatt, hogy boldog voltam.

Mit?

Sok mindent. A tanulást, a játékot úgy, hogy csak arra figyeljek, amit csinálok. Ez régen nem érdekelt, mert közben mindig máson törtem a fejem. Hála istennek, hogy akkor nem volt mobiltelefon, mert tizennégy készülékem lett volna.

És a párod beleszeretett abba a "ventilátorba" 27 éve!?

Ezt tőle kérdezd meg, hogy mibe szeretett bele, vagy inkább kibe! Nézd, engem nagyon sokan szerettek, szeretnek - férfiak, nők egyaránt -, és az is boldogságot ad nekem, hogy te például így nézel rám! Érted? Ahogy nézel, attól én lebegek, és már elfelejtem, hogy itt ülünk és harsogva beszélek!

De hát ez vagy te! Közben meg is csavarod a szívem. Rád találhatnék úgy, hogy csendben gubbasztasz?

Nem, mert olyankor bezárom az ajtót, és nem engedek be senkit!

Nem mutatod a gyengeséget?

Nem, de nem azért, hogy színleljek bármit, hogy "hahaha", és akkor kimegyek így. Persze ilyen is van, mondjuk ha színpadon vagyok, de ha valami rossz ér, akkor nem engedek közel magamhoz senkit.

Ki tudod zárni a külvilágot? Persze ez hülyeség, hisz nem lehet, de volt, amikor biztonságos volt az életed. Például a Família Kft. egy kegyes állapot volt, amiért te a Nemzeti Színházat is otthagytad, hisz azt lehetett hinni, hogy akár 30 éven át is mehet az a sorozat, de egyszer csak vége lett. A biztonsághoz képest újra kellett tanulnod a bizonytalanban is létezni.

Nem esett jól! Nem szeretem a bizonytalant. A biztonságot, a boldogságot szeretem! Például mielőtt idejöttem, beszéltem az egyik kolléganőmmel, aki mindenféle rosszat mesélt a színházról, meg hogy miknek megy fel az ára... Mondtam, hogy nem érdekel. Aki szeret, ne mondjon rossz híreket! Ez ugyanolyan, mint egy betegségnél. Voltam kórházban és azt kértem az orvostól: ne nekem tessék elmondani - nézett, mint a moziban -, hanem itt a férjem és ott vannak a testvéreim, én betartok mindent, csak ne mesélje el, hogy mi van!

Nem akarsz tudni az esetleges rosszról?

Nem, semmi közöm hozzá.

Ez tudatos döntés volt?

Nem. Én így éltem az éltem, a rosszat nem vagyok hajlandó tudomásul venni.

Ezt meg lehet tanulni?

Nem. Erre születni kell. Persze van olyan, hogy az ember rettenetesen rosszkedvű, de az nem tartozik a másikra.

Tehát te nem is terheled a másikat?

Nem, én azt szeretem, ha rám terhelik a rosszat. Ha valaki beteg, akkor azon vagyok, hogy hogy lehetne annak jó kedvet csinálni. Szeretek "terápiázni"!

De te nem igényeled, hogy "terápiázzanak"? Kizárod?

Igen.

Cili, ahogy megy az idő, gondolsz még arra, hogy miért is nem szültél?

Most már dédnagymama lehetnék. Hát persze, de hát akkor mit csináljak? Felvághattam volna az ereimet, de nem! Van a családban egy rakás gyerek, unoka, dédunoka, és imádom őket, és amikor ők igénylik, akkor nálunk alszanak.

Tehát a tyúkanyó szerep megvan!

Igen, de nem terhelem őket sem. Se hívással, hogy "hogy vagytok?" vagy "mit csináltok?". Amikor ők szeretnék, akkor bejelentkeznek, jönnek, főzök, sütök, vasalok. Na jó, vasalni nem vasalok, de megyek az egyik gyerekért, a másikért, elmegyünk moziba, ezért tudom, hogy mi az a 3D. Amúgy honnan is tudhatnám otthon az erdőben?

De egyébként az erdőben van internet? Követed a technikai fejlődést?

December óta követem. Éjjel szoktam beszélgetni azokkal, akik kedvesek hozzám. Akik nem azok, azoknak a hozzászólásait nem is olvasom el, de nem nagyon volt még ilyen.

Fontos, hogy korszerű maradj?

Nem igazán. Bár tanítok is 4 évestől 18 évesig - látod, ezt is elfelejtettem mondani, pedig imádom. Azt tanítom, amit én tudok. "Mi az, amit te tudsz?" - kérdezik. "Gyere utánam" - szoktam válaszolni, és gyere be az órámra! Beszélünk, mutogatunk, a lábunkkal mást csinálunk, szól a zene. Koncentrációs gyakorlatokat szoktam csinálni a gyerekekkel. Aki jön velem, az csinálja, aki nem jön velem, azt hagyom - lehet, hogy az ő lelke épp máshol jár. Olyankor hagyni kell, majd csinálja 20 évesen.

Végül is te is így éltél?

Nem, hát én nagyon szigorú iskolába jártam.

Bocsánat - persze. A Balettintézet megtanít a fegyelemre.

Igen, de nem akarom ezt hangsúlyozni, mert úgy utálom, hogy mindenki ezt mondja! Ott 52 éve diplomáztam, az volt az első. A második diplomám még nincs 50 éves.

Számomra annyira hihetetlen, mikor ezeket a számokat kimondjuk.

Én viszont úgy imádom! Mindent tudok, hogy akkor mi volt, de különben, ha a jóisten is úgy akarja, akkor 70-edik születésnapomra megjelenik az újabb könyvem, mert utoljára '94-ben Vajda Panni, Vajda Kati írt rólam. Pontosan visszaadták azt, ami én vagyok. Most azon gondolkodom, hogy megírom én magam azt, ami azóta történt - nem vagyok író, de írni tudok.

Az elmúlt 18 év épp az az időszak volt, amikor nagyon megváltozott a világ.

Igen. Meg akarom írni, hogy mikre jöttem rá közben és egyáltalán - hogy mi érdekel téged, a nézőt, a hallgatót.

És mi érdekel téged?

Hát, három dolog: az egészség, a béke és a megélhetés. Minden nap ezekért imádkozom, így kezdődik, hogy "Adj Istenem..."

Fékezést, lazulást?

Hát te, fékez majd az Úristen. Áh, nem!!! Remélem legalábbis...