Félmilliót loptak Hobótól
![](https://cdn.life.hu/2024/01/ZOMZiDdji6bIYgnRSL91pX83OaHb8YJCyBgo27mCNfY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjYmY0ZjcxODkwMDRhNmE5NGI1N2RlZmMyMjFmOGJl.jpg)
Minderről az énekes a legnagyobb közösségi oldalon számolt be, szomorúan felhívva a figyelmet a rettenetes csalásra.
"Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (...) Többszöri jelentkezésükre reagálva keserű szájízzel közlöm, hogy az önmagát becsületes és mélységes magyar érzelmű emberként aposztrofáló H. Albert a 2013. június 11-én a New York-i Magyar Házban tartott fellépésem előre megállapított 2500 dolláros gázsijával együtt eltűnt. Telefonját nem veszi fel, e-mailjeimra nem válaszol. Az összeget jótékony céllal a Böjte Csaba által vezetett árvákat gondozó intézménynek szántam, ő pedig - 'elmondása szerint' - amerikai magyar iskolákat szeretett volna támogatni a bevételből. A koncert óta eltelt időszakban levelek sorozatát kaptam tőle - szükség esetén ezek mind megtekinthetők -, melyekben kapolcsi, budapesti, egri, majd kolozsvári találkozókat ígért és kért tőlem, ahol az összeget átadja és végleges felhasználását és annak arányait eldöntjük. Ismerve H. úr világnézetét és elkötelezettségét a 'magyarság' iránt, igen érdekesnek tartom, hogy egy árva gyermekek javára létrehozott és anyagilag sikeres jótékonysági koncert bevételének elosztását és felhasználását ilyen sajátos 'magyar' módon értelmezi és hajtja végre. Tisztelettel: Földes László Hobo" - írta az énekes a Facebookon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.