Trónok harca a brit uralkodóházban: Veszélybe kerül-e György herceg az újabb trónkövetelő színre lépésével?

Hol volt, hol nem volt
Ugye, te is emlékszel még a mesebeli legkisebb testvér csodás pályafutására? A mesékben mindig a legifjabb gyerek a hős, aki az összes próbát bátran kiállja, olyanokat is, amelyekbe az idősebb testvérek sorra belebuknak, a legkisebb fiú nyeri el a szépséges királykisasszony kezét, ráadásul még a fele királyságot is megkaparintja. A legkisebb lány pedig általában a legszorgalmasabb és legjóravalóbb teremtés az összes testvér közül, akinek sorsa mindaddig mostoha és sanyarú, míg a mese végén rá nem talál a jóképű királyfi, aki addigi életét egy csapásra megváltoztatja. Siker, csillogás, szép királylányok/gazdag királyfik, pénz, hatalom - mindez a legkisebb gyermek jutalma. De valóban ez lenne a fiatalabb testvérek sorsa?

Minden gyermekre hatással van a sorszáma
A születési sorrend valóban rányomja bélyegét az ember személyiségére, későbbi sorsára - az, hogy elsőként vagy másodikként születik egy gyermek, nagyban meghatározza képességeit, személyiségét, sőt hatással lehet majdani munkájára, házasságára és az egész élethez való viszonyulására is. A téma nem új keletű a kutatók körében, a születési sorrend szerepét a 20. század elején Sigmund Freud tanítványa, Alfred Adler osztrák pszichiáter vizsgálta elsőként. Adler szerint a születési sorrend okozta különbségek abból erednek, hogy egy családon belül a gyermekek - attól függően, hogy hányadikként születnek -, más-más bánásmódban részesülnek. A különböző bánásmódhoz pedig a gyermekek másként alkalmazkodnak, arra eltérő módon reagálhatnak.

A trónörökös – a legidősebb gyerek
Az első baba alkalmával a legtöbb szülő a tökéletességre törekszik: próbálják a gyermeknevelési tanácsokat pontról pontra betartani, figyelik az apróság minden egyes rezdülését, és előszeretettel túlaggódnak akár egy szúnyogcsípést is. Ezt a túláradó figyelmet általában csak az elsőszülött kapja. Ennek oka Majsai László pszichopedagógus, a Life.hu szakértője szerint az, hogy a második gyermek érkezését a szülők már másképpen várják, illetve másképp készülnek rá, hiszen már nem hat rájuk az újdonság és az ismeretlenség „varázsa". Tehát az első gyerkőc általában a kiskirály, aki, mint a család első és egyetlen gyermeke, a szülők teljes és osztatlan szeretetét, támogatását, figyelmét élvezi – egészen a trónfosztó érkezéséig. Kutatások szerint az elsőszülöttek komolyabbak, felelősségteljesebbek, és az ő életükben fontosabb a család, mint a később születettekében. Adler továbbá az elsőszülötteket hataloméhesnek és konzervatívnak írta le, teóriája szerint felnőttként nagyobb valószínűséggel lesznek neurotikusak, tekintélyelvűek, mint fiatalabb testvéreik. Ennek oka az lehet, hogy a nagyobbik gyerek úgy érzi, később született testvére kitúrja egyeduralkodó pozíciójából, ráadásul felelősség és feladatok sokasága szakad a nyakába a kishúg vagy kisöccs érkezése miatt.

A trónfosztó – a második gyermek érkezése
„A trónfosztó érkezésével az elsőszülött gyermek mindenképpen sérül – magyarázza Majsai László –, mert ő lesz a letaszított, az őrá irányuló figyelem, törődés, gondoskodás elkerülhetetlenül feleződik, sőt eleinte ez az arány még kedvezőtlenebb rá nézve." A legifjabb jövevény felé irányuló figyelem és törődés Adler elmélete szerint azonban nem feltétlenül hat pozitívan a gyermek életére. Sőt mit több, az osztrák pszichiáter szerint a legkisebb gyereknek lenni a legrosszabb pozíció, még ha a látszat nem is ezt mutatja. A szülők ugyanis gyakran elrontják, túlkényeztetik a kisebb lurkót, a család szemében a kistestvér mindig a legkisebb marad, aki magától semmit nem tud megoldani, akire semmit nem lehet rábízni. Ennek következtében lázadóvá, különccé válhat, így próbálván kitörni a szülői skatulyából. Vagy pedig éppen ellenkezőleg, a túlzott szülői védelem nyomasztó kisebbrendűséget is ébreszthet benne, amely egész életét meghatározhatja.

Vilmos és Harry – tűz és víz
Nem kell túl messzire mennünk, ha a születési sorrend sorsot befolyásoló hatására szeretnénk példát keresni. A pici György herceg édesapja és nagybátyja, Vilmos és Harry tökéletes példája a testvéri személyiségfejlődés e kettőségének. Amíg Vilmos komolyan, felelősségteljesen, botrányoktól mentesen éli az elsőszülöttek életét, addig öccse, Harry egy igazi lázadó vadóc. A kisebbik herceg nem egy visszafogott figura, néha talán készakarva feszegeti saját korlátait, és egyúttal a brit uralkodóház türelmének határát. Láthattuk már parókában, melltartóban, pink virágfüzérrel a nyakában lerészegedni, náci jelmezbe bújni egy farsangi bulin, de támadott már rá paparazzira is egy átmulatott éjszaka után. Vajon a folyamatos lázadással és botránykeltéssel Harry is a család által kreált és rákényszerített kistestvér szerepből próbál meg kitörni? És vajon Vilmos levonja a tanulságot öccse viselkedéséből, és tudatosan megpróbálja-e elkerülni szülei hibáját? Az utóbbi kérdésre nagy valószínűséggel csak egy-két évtized múlva kapunk majd választ, van azonban néhány olyan jó tanácsunk, amelyet Katalin hercegnének és férjének is érdemes lenne megfogadni.

Kedves Katalin, fogadd meg jó tanácsunkat!
Minden gyermek önálló személyiség, akit olyannak kell elfogadnod, amilyen, törekedned kell arra, hogy minden gyerekedet külön egyéniségként kezeld, ne nagyobbként, kisebbként, öcsiként vagy hugiként. Fontos, hogy soha ne hasonlítsd a testvéreket egymáshoz, illetve ne egymáshoz képest minősítsd őket, teljesítményüket, hanem saját képességeikhez, személyiségükhöz viszonyítva. Ezeket figyelembe véve kell kialakítani a nevelési módszereidet is, hiszen minden gyerekhez más-más út vezet.