Gyógyíthatatlan betegség végzett Cindy Crawford testvérével
![](https://cdn.life.hu/2023/12/TpIIMp7yjYhYegy1kmu5x6q9eMu_2ovk5mJzTIGlqFI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzOTgwZjkzNGYzYTQ1M2U4MTkyZmFlMjJlN2YxMTUy.jpg)
A 49 éves modell mindössze nyolcéves volt, amikor elveszítette szeretett kisöccsét, Jeffet. A családi tragédiáról Oprah-nak nyilatkozott a napokban, és elmondása szerint máig nem tette túl magát a történteken.
A kisfiú mindössze kétéves volt, amikor diagnosztizálták nála a gyógyíthatatlan betegséget. A szülei minden nap több mint kétórás útra indultak, hogy Jeffet bevigyék a kórházba, ahol sugárkezelést kapott. Egy idő után még egy kísérleti kezelésre is beadták, hátha ezzel megmenthetik az életét. Sajnálatos módón nem jártak sikerrel, és Jeff három esztendsen elhunyt.
„Azt hiszem, amikor a szüleim elmondták nekünk, hogy Jeff beteg, nem is igazán értettük, miről van szó. Most, hogy anya vagyok, el tudom képzelni, milyen fájdalmas lehet ezt hallani a gyerekedtről" - mesélte megtörve Cindy.
A modell rendszeresen támogat gyerekkori leukémia ellen küzdő szervezeteket, és kórházakat, többek között azt az intézményt is, ahol a testvérét ápolták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.