Ők is csak emberek: 2015 legmegdöbbentőbb sztárbetegségei

Charlie Sheen gégerák Lyme-kór Avril Lavigne lupusz rákbetegség Ashley Olsen sztár Val Kilmer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csillogás és a pompa mögött ők is összeomlanak olykor. Életük színpadán a betegségekkel kell megvívniuk, és közben már csak presztízsből sem szabad mások előtt összetörniük. A Life.hu összegyűjtött öt sztárt, akiknek a betegsége az idén bombaként robbant a köztudatban.

Avril Lavigne és Ashley Olsen: Lyme-kór

A kanadai származású énekesnő, Avril Lavigne először a People magazinnak, majd később élő adásban, könnyek között is mesélt betegségéről egy amerikai műsorban. Habár a betegsége tavaly kezdődött, idén sikerült diagnosztizálni nála a Lyme-kórt, amelyet egy rovarcsípés okozott. A 30 éves énekesnő hónapokon keresztül csak az ágyat nyomta, annyira legyengült a betegsége miatt. „Most tartok a kezelésem felénél. Sokkal jobban érzem magam. Sok előrelépést látok, és hálás vagyok a tudatért, hogy százszázalékosan felépülök majd" – mondta el Avril a tévéműsorban. A történetét azért osztotta meg nyilvánosan, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és arra, hogy gyógyítható: „Van remény. A Lyme-kór gyógymódja létezik. És jobban lehetsz" – mondta.

Forrás: AFP

Míg Mary-Kate Olsen titokban férjhez ment, és boldog, addig ikertestvére, Ashley Olsen egyre rosszabb állapotban van. Ashley Olsenről nemrég derült ki, hogy szörnyű betegséggel küzd, most pedig aggasztó hírek is érkeztek a világsztárról. Ashley – kullancs által okozott – betegségének tüneteit, úgy tűnik, későn vették észre, és egyelőre nem hatnak rá kellőképpen a gyógyszerek sem, emiatt a betegség előrehaladott stádiumában van. Bízunk benne, hogy nem lesz komolyabb baja!

A Lyme-kór egyes kullancsfajok által terjesztett (a Borrelia burgdorferi nevű baktériummal) fertőző betegség, amely csak nemrég került a köztudatba. A csípés okozta tünetek akár már első napon, de olykor csak hónapokkal később mutatkozhatnak meg, bőrelváltozásokkal, influenzaszerű tünetekkel, levertséggel, izomfájdalommal. Ha ebben a szakaszban nem történik meg a diagnózis felállítása, és nem kezdődik el a kezelés, akkor a testben szétszóródó baktériumok további tüneteket okoznak.

Selena Gomez: lupusz

A 23 éves Selena Gomez a Billboard magazinnak árulta el először, hogy autoimmun betegséggel küzd, amiért már kemoterápiás kezelést is kapott. Egy online magazinnak nyilatkozott az a szakértő, aki elvileg megnézte az énekesnő leleteit: „Eddigi tapasztalataim szerint, ha valaki kemoterápiás kezelést kap lupusz miatt, az azt jelenti, hogy már a szervei is károsodtak. Ebben a stádiumban a betegség akár még halálos is lehet.” A kemoterápia sikerességéről nem tudunk alaposabb részleteket, az énekesnő szerencsére mostanában inkább tündököl.

Forrás: AFP

A gyulladásos és ritka autoimmun betegség során az immunrendszer a test saját maga – azaz szövetei és szervei – ellen fordul. A betegségről és annak részleteiről ITT olvashatsz.

Val Kilmer: gégerák

Val Kilmer egy ideje eltűnt a nyilvánosság szeme elől, egyes források szerint gégerák miatt műtötték meg. Egy hónappal ezelőtt röppentek fel olyan pletykák is, miszerint a gégerákos színésznek állítólag csak hetei(!) vannak hátra. A Top Gun második részében epizódszerepet játszott volna, ám állapotára való tekintettel lemondta a szereplést. A színész egy ideig nyilvánosan még nem is ismerte el a betegségét, és kezeltetni sem akarta magát, mert egy olyan vallási felekezethez tartozik, amelynek tagjai nem hisznek az orvosokban.

Forrás: AFP

A gégerák elsősorban férfiakat érintő betegség, 40 év felett jelentkezik, de az előfordulási gyakorisága az 50. és 70. év közöttieknél gyakoribb. A rosszindulatú daganat általában a hangszalagokon vagy azok fölött helyezkedik el, a rákos jellegű betegségek általában 2-3 százalékát teszi ki a gégerák. A vizsgálatok alapján a betegek 85 százalékánál a rendszeres dohányzás vagy a mértéktelen alkoholfogyasztás is ott van a kialakulásáért felelős okok között. Az előrehaladott állapotban lévő betegséget kemoterápiával kezelik. A több stádiumos betegséget amennyiben időben észlelik, 90 százalékos a túlélés esélye, később ez már jócskán lecsökken. Ezeket a sztárokat szintén érintette a betegség.

Charlie Sheen: HIV-vírus

Az összegzésünk utolsó személye nem is szolgáltathatott volna zaftosabb betegséggel a világsajtónak. Az 50 éves színész a Today show-ban, egy exkluzív interjúban vallotta be, hogy beteg, holott állítólag már sokan nyílt titokként kezelték. „Azért vagyok itt, hogy bevalljam, valóban HIV-pozitív vagyok. Három betű, amit nehéz megemészteni” – mondta a színész, aki állítása szerint már négy éve tudta, hogy fertőzött. Sheen sosem vetette meg az alkohol, a drogok és a prostituáltak nyújtotta örömöket. Összeállításunkban kitértünk azokra a nőkre is, akiket elviekben megfertőzhetett. A sztár viselt dolgairól nem csak a személyi asszisztense, de a feldühödött kerítőnője is kitálalt.

Forrás: AFP

A HIV-vírussal akár évekig tünetmentesen együtt lehet élni, minden szervezet más módon reagál. A HIV-vírus miatt meghalt sztárokról, valamint a betegségről részletesebben ITT írtunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.