Nincs vége az ominózus Berki-Tvrtko-ügynek - Az állásával játszott a műsorvezető

Forrás: Facebook/Berki Krisztián, MTI/Szigetváry Zsolt -
TV2 Vujity Tvrtko Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy port kavart a TV2 Mokkájának múlt heti adása, amelyben Vujity Tvrtko élesen kritizálta Berki Krisztiánt. Demcsák Zsuzsa mimikája már a stúdióban mindent elárult arról, hogy mit gondol a beszélgetésről, később Hada Renáta és Hódi Pamela, majd Kiszel Tünde a Facebookon fejezték ki rosszallásukat. 

A Bors úgy tudja, azzal, hogy Tvrtko a TV2 Édes életének szereplőjét kemény szavakkal illette, azzal a műsort is kritizálta, és ezt a csatorna nem vette jónéven. A napilap erról ír, hogy a műsorvezetőnek az állása is veszélybe került a kínos ügy kiatt, és írásbeli figyelmeztetésben részesítették, valamint azt is megemlítik, hogy a Mokka felelős szerkesztője szóbeli figyelmeztetést kapott amiatt, mert Tvrtko élő adásban becsmérelte a cégcsoport egy másik saját gyártású műsorát és annak egyik szereplőjét.

Ebből lett a baj

"Az egész életem az ellen szól, amit te képviselsz a nyilvánosság előtt. Hogy eleve azt mondjuk, hogy közszereplő vagy. Innentől fogva én nem látom a produkciót semmilyen szinten. Én nem tudok a lányod szájra puszijáról, az órádról, a cipődről beszélgetni. És én például baromi zavarban vagyok ettől..."

TV2 a Life.hu-nak azt nyilatkozta, nem kommentálják az esetet, belső ügyként kezelik azt.

Ha nem láttad volna az ominózus adást, most itt megnézheted.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.