A címvédő, és az összetettben a jelenlegi szezonban is vezető 35 éves Hamilton a legutóbbi, Toszkán Nagydíjon pályafutása kilencvenedik sikerét aratta, így már csak egy hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a legendás, hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher - Mick édesapja - 91 sikert számláló rekordját. Ezt akár már vasárnap Szocsiban, az Orosz Nagydíjon megteheti.
"Az egyik mondat, amelyet apámtól mindig hallottam, a következő volt: a rekordokat meg kell dönteni. Mindenkinek ez a célja ebben a sportágban" - mondta a Forma-2 pontversenyét vezető 21 éves Mick Schumacher.
Hozzátette, a hatszoros világbajnok Hamilton nagyszerű sorozattal büszkélkedhet, ami jót tesz a sportnak, de ha majd bekerül a Forma-1-be, szeretné megjavítani a csúcsát.
Michael Schumacher 2006-ban Kínában szerezte meg utolsó győzelmét. Egy síbalesetben 2013-ban súlyos fejsérüléseket szenvedett, azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hamilton az edzéselsőségek, a dobogós helyezések és a pontok tekintetében már túlszárnyalta őt.
A brit versenyző úgy fogalmazott, nem tudja megmondani, mit érez majd, illetve mit fog jelenteni számára a csúcsdöntés. A német Sebastian Vettel közölte, egyrészt szomorú lesz, mert Michael Schumacher még mindig a példaképe, másrészt nagyon örülni fog Hamilton sikerének.
Forrás: MTI
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.