A Grace klinika sztárja beadta a válókeresetet: hivatalosan is vége a házasságának

szakítás Sara Ramirez válás A Grace klinika
Sara Ramirez hivatalosan is elválik férjétől, Ryan Deboltól. A színésznő évekkel azután adta be a válókeresetet, hogy bejelentette, külön utakon folytatják.

A Grace klinika sztárja kedden nyújtotta be a válókeresetet, hivatalosan is fel akarja bontani a házasságát. A színésznő kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott.

Sara Ramirez, A Grace klinika
A Grace klinika sztárja, Sara Ramirez beta a válókeresetet
Forrás: Getty Images via AFP

Sara Ramirez és férje, Ryan Debolt három évvel ezelőtt jelentették be, hogy különválnak férjével, de  válókeresetet csak most nyújtották be. A TMZ által megszerzett dokumentumok szerint Sara azt kérte, hogy a bíróság ne ítélhessen meg házastársi támogatást egyik félnek sem. Ennek valószínű az az oka, hogy amikor összeházasodtak, házassági szerződést kötöttek. Sara a különválás dátumának 2018 januárját adta meg, amit azért fontos megjegyezni, mert csak 2021-ben erősítették meg, hogy vége a házasságuknak.

A szakításról szóló közleményben Sara azt írta akkor: „Továbbra is szeretjük és támogatjuk egymást, de új, saját utakon járunk. Köszönjük, hogy teret adtatok a döntéseinknek és tiszteletben tartjátok a családunk magánéletét, így a saját igényeink szerint navigálhatunk ebben a folyamatban.”

Sara és Ryan 2011 júniusában jegyezték el egymást, miután több évig jártak. A következő nyáron, New Yorkban kötötték össze az életüket egy privát tengerparti ceremónia keretében.

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.