Helen Mirren, teljes nevén Helen Lydia Mironoff, 1945. július 26-án született Londonban, egy orosz származású apa és egy skót anya gyerekeként. Családja nevét édesapja angolosította Mironoffról Mirrenre, amikor Helen 10 éves volt. 18 évesen csatlakozott a brit Nemzeti Ifjúsági Színházhoz, egy évvel később pedig a Királyi Shakespeare Társulathoz. Az elkövetkező 15 év nagy részét a társulattal töltötte, olyan szerepekben tűnt fel, mint Cressida a "Troilus és Cressida" című darabban, valamint Kleopátra az "Antony és Kleopátra" című előadásban.
Miközben még színházi produkciókban szerepelt, Mirren a húszas évei elején kezdte filmes karrierjét. Első filmje az 1968-ban bemutatott Szentivánéji álom volt, amit számos másik követett, többek között az angol gengszterfilm A hosszú nagypéntek (1980), a King Arthur paródia Excalibur (1981), és egy szerelmi történet Észak-Írországban, a Cal (1984), amiért elnyerte a legjobb színésznő díjat a Cannes-i Filmfesztiválon. Később szerepelt a vitatott A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (1989) című filmben és Charlotte királynét alakította a The Madness of King George (1994) című filmben, amiért a legjobb női mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra jelölték.
Rajong a sebhelyekért, főleg ha azok az arcon találhatók és férfiak viselik. Szerinte rendkívül szexi az a rejtélyes titok, amit ilyenkor a sebhely története mögé képzel az ember.
Helen Mirren 1997-ben ment feleségül Taylor Hackford rendezőhöz, és ezt követően is épített sikeres filmes karrierjét. Második alkalommal is Oscar-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában, Robert Altman Gosford Park (2001) című filmjében nyújtott angol házvezetőnő alakításáért. A Calendar Girls (2003) című filmben egy középkorú yorkshire-i nőt alakított, aki meggyőzi barátait, hogy meztelenül pózoljanak egy naptárban, amely a leukémia kutatásának támogatására készült.
Mirren elnyerte a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) díját és az Oscar-díjat is a legjobb színésznő kategóriában, az A királynő (2006) című filmben nyújtott alakításáért, amelyben a főszereplőt, II. Erzsébetet karakterét formálta meg.
Mirren további filmjei is bizonyították sokoldalúságát. A The Last Station (2009) című filmben Leo Tolstoy feleségét, Sofyát alakította, amiért negyedik alkalommal is Oscar-díjra jelölték. Ezt követően egy volt CIA bérgyilkost alakított a Red (2010) című akció-vígjátékban, és Prospera varázslónőt játszotta Julie Taymor 2010-es Shakespeare-adaptációjában, A viharban. Későbbi filmjei közé tartozik a Woman in Gold (2015), amelyben Maria Altmannt, egy zsidó menekültet alakított, aki sikeresen beperelte az osztrák kormányt, hogy visszaszerezze Gustav Klimt festményeit, amelyeket a nácik loptak el családjától a II. világháború alatt.
Vállaltan nudista, sőt naturista, és imád ilyen strandokra járni. Azt mondja, sehol máshol nem érzi magát annyira szabadnak.
Mirren Broadway-debütálása 1995-ben volt, amikor Natalyát alakította Ivan Turgenev Egy hónap falun című darabjában. 2002-ben visszatért August Strindberg A halál tánca című darabjában, mindkét előadás Tony-díj jelölést eredményezett számára. További brit színpadi szereplései közé tartozik Tennessee Williams Orpheus Descending (2000) és Eugene O’Neill Mourning Becomes Electra (2003) című darabja. 2013-ban Laurence Olivier-díjat kapott The Audience című darabban nyújtott alakításáért, amelyben ismét II. Erzsébet szerepét játszotta. 2015-ben Tony-díjat is nyert a Broadway produkcióban nyújtott alakításáért.
Egy interjújában bevallotta, hogy a húszas éveiben rendszeresen fogyasztott kokaint bulizáshoz. Akkor hagyta abba, amikor egy újságban azt olvasta, hogy a hírhedt náci háborús bűnös Klaus Barbie a kokainbizniszből él.
Helen Mirrent 2003-ban a Brit Birodalom Rendje (DBE) hölgyének nevezte ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.