Blake Lively ismét kiverte a biztosítékot: „Elkényeztetett életet él"

It Ends With Us - Velünk véget ér premierjén Blake Lively
Getty Images - Lia Toby
kritika Velünk véget ér elkényeztetett terhesség Blake Lively
A színésznő mostanában kemény kritikákat kap. Blake Lively most össztűz alá került egy korábbi interjúja miatt, amelyben azzal viccelődött, hogy a terhes nők eltúlozzák a tüneteiket.

Blake Lively eddig Amerika kedvence volt, bármit is csinált, nem tudott hibázni, most azonban minden, amit valaha tett vagy mondott górcső alá kerül, és bizony kemény kritikákat kap. A színésznőről alkotott vélemény a Velünk véget ér (It Ends with Us) című film miatt kezdett megváltozni, amely egy párkapcsolati erőszakról szól. Bírálatok a filmet magát is érik, de Blake Lively szerepe és a bántalmazással kapcsolatos megnyilvánulásai verték ki igazán a biztosítékot. Most az egykori rajongók ennek a tükrében nézik a színésznő korábbi megszólalásait is, és vannak kifogásaik. Ami korábban vicces volt, az most ízléstelen, ami fölött pedig egykor átsiklottak, azt most kíméletlenül kivesézik. Így került elő a színésznő egy korábbi megszólalása, amelyben azzal próbált vicclődni, hogy a terhes nők túloznak a tüneteikkel. Ezzel pedig alaposan kiakasztotta a rajongókat, elkényeztetettnek tartják.

It Ends With Us - Velünk véget ér premierjén Blake Lively
Blake Lively komoly kritikákat kap a rajongóktól: elkényeztetettnek tartják
Forrás: Getty Images

A rajongók szerint Blake Lively elkényeztetett

AJ Callowaynek adott 2014-es interjújában a vörös szőnyegen Blake Lively azzal viccelődött, hogy a terhes nők „hazudnak" a tüneteikről és a sóvárgásukról. A videó újra felbukkant a TikTokon, és a rajongók kritizálják az „elkényeztetett" sztárt. Calloway azzal nyitotta az interjút, hogy felhívta a figyelmet Lively babapocakjára, és megkérdezte tőle: „Hogy vagy? A feleségem most hét hónapos, szóval tudom, milyen ez az egész, a lábmasszírozással."

A már négygyerekes Lively - aki akkoriban első gyerekével, a 9 éves Jamesszel volt terhes - tréfásan azt mondta a riporternek, hogy ez úgy hangzott, mintha a felesége „kihasználná" őt. „Kihasználhatod [a terhességet], ha akarod. Nem dőlhetsz be ennek " - mondta Lively Callowaynek, miközben játékosan megpaskolta a karját. A videó megtekintése után TikTok-felhasználók ezrei fejtették ki véleményüket. 

@u_have_2_call_me_dragon Every pregnancy hits everyone differently. Ive had five kids.. and it was all different experiences while pregnant. You can have a completely different experience from someone else without saying shit like this… #blakelively #pregnantcravings #itendswithus #fypage ♬ original sound - Victoria

Többen úgy gondolják, hogy Lively luxuséletmódja valószínűleg segített enyhíteni néhány terhességi tünetét.

 „Én talpon voltam és dolgoztam, amíg meg nem született a fiam. Igen, fájtak, igen, a férjem masszírozta őket. Gondolom, elkényeztetett életet él, akár terhes, akár nem, így valószínűleg nem fájnak a lábai" - írta egy személy, akine véleményét rengetegen osztották, ám voltak olyanok is, akik a védelmükbe vették a színésznőt. „Úgy érzem, hogy van egy olyan szintű szarkazmusa és száraz humora, amit az emberek nem értenek" - írta például egy felhasználó.

 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.