születésnap Anastacia énekesnő
Majdnem 30 éves volt, amikor ismertté vált, kétszer győzte le a mellrákot, a mai napig énekel. Anastacia igazi harcos, és a nehézségek ellenére imádja az életet.

Szinte hihetetlen: 56 éves lett Anastacia. Az énekesnő mindig is tudta, hogy színpadra termett, már az 1980-as években táncolt, később vokalistaként tűnt fel, de csak 1999-ben, közel 30 évesen vált ismertté önálló előadóként az I’m Outta Love című szerzeményével. 

Aalborg Handbold v FC Barcelona: Final - EHF Final4 Men Champions League, Anastacia
Anastacia már majdnem 30 éves volt, amikor befutott
Forrás: Getty Images

Anastacia egy pillanat alatt sztár lett

A dal rögtön a slágerlisták élére repítette, nincs aki ne ismerné vagy ne hallgatta volna. Ausztráliában, Belgiumban és Új-Zélandon listavezető lett, több más országban a top 10-be került. Az USA-ban a 2. helyet érte el a Billboard Hot Dance Club Play és Hot Dance Airplay slágerlistáján. A dal a 2000. június 10-én megjelent Not That Kind elnevezésű stúdióalbumán szerepelt, amiből ötmillió kelt el és négyszeres platinalemezzé vált. Az elmúlt 24 évben összesen hét stúdióalbumot és három koncertalbumot adott ki. 

Tudtad? Anastacia 2016-os budapesti koncertjén Király Viktor duettezhetett a világsztárral.

Legendás zenészek támogatták

Pályafutása kezdetén olyan legendás zenészek és előadóművészek figyeltek fel az énekesnőre, mint Michael Jackson, Elton John, Luciano Pavarotti vagy Mariah Carey. Tisztelték kitartását, nagyra tartották muzikalitását.

Becenevét adottságairól kapta

Jellegzetes, erős hangja és apró termete miatt  - mindösszesen 157 centi - úgy emlegették: A kis hölgy a nagy hanggal. Hangszínét sokszor hasonlítják Tina Turneréhez és Aretha Franklinéhez, ő maga így nyilatkozott egyszer: 

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy mi az a három szó, ami a legjobban leír engem, mire azt feleltem: hangos, hangosabb, és leghangosabb!

Kétszeres mellrák túlélő

2003-ban és 2013-ban is mellrákkal diagnosztizálták, és ő mindkétszer meggyógyult. Az első megbetegedése után mellrák elleni alapítványt hozott létre, a The Anastacia Fundot, ami azóta is támogatja a sorstársait, de sokat jótékonykodik is. 

Segíteni akarok bármilyen módon, ahol tudok, mert még mindig itt vagyok és ez a munkám. (...) Miután kétszer legyőztem a mellrákot, igazán próbálok tenni valamit, hogy segítsek megváltoztatni az esélyeket mások számára, akik érintettek ebben a szörnyű betegségben

 - nyilatkozta az énekesnő, akit 13 éves korában Crohn-betegséggel diagnosztizáltak és komoly műtéten esett át. Ennek és mellműteinek nyomait a mai napig a testén viseli, de nem érzi magát áldozatnak. 

A hegeim a túlélésem történetét mesélik el, így szépek az én szememben

 - mondta egy intejűban. 

Terápiának éli meg, hogy énekelhet

Az énekesnő maga írja a szövegeit is, ezért úgy érzi minden produkciójában százszázalékosan benne van. Nagyon sok visszajelzést kap, hogy mennyit segít másoknak, maga pedig úgy érzi, az előadóművészet terápia számára is, koncertjei a mai napig teltházasak.  2017-ben Evolution címmel adott ki albumot, majd 2020-ban jelent meg a Stonger című kislemeze. 

A magánélete nem alakult a legjobban 

Anastacia beleszeretett a testőrébe 2007-ben összeházasodtak, de a frigy csupán 3 évig tartott. Szeretett vola édesanya lenni, ami soha nem teljesülhetett. Egy interjúban azt mondta, igazságtalan lenne, ha bármiért is szomorkodna, annyi mindenen átment az életben, hogy hálás minden percért és kiváltképp a közönsége szeretetéért. 

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.