Két évvel a halála után derült ki Kirstie Alley legféltettebb titka

szerelem John Travolta Kirstie Alley Patrick Swayze
A Nicsak, ki beszél? sztárja két éve hunyt el, életének titkai azonban most kiderültek. Kirstie Alley viszonzatlan szerelmektől szenvedett.

Kirstie Alley, a Nicsak, ki beszél? ikonikus színésznője, 2022 decemberében hunyt el vastagbélrák következtében, ám élete egyik legnagyobb titkát egészen a haláláig őrizte. Két férfi, két tiltott szerelem árnyéka vetült rá.

Kirstie Alley
Kiderül Kirstie Alley titka
Forrás: Getty Images

Kiderültek Kirstie Alley legféltettebb titkai

Kirstie Alley életében többször is házasságban élt – először középiskolai szerelmével, Bob Alley-vel, majd Parker Stevensonnal, akitől két gyermeke is született. Azonban nem azoknak a férfiaknak mondta ki a színésznő a boldogító igent, akiknek valóban szerette volna. Két másik színész iránt érzett olthatatlan szerelmet, érzései az élete végéig kísértették. Ez a két férfi pedig nem volt más, mint Patrick Swayze, a Dirty Dancing sztárja, és John Travolta, a Grease szívtiprója.

1985-ben Kirstie és Patrick Swayze együtt dolgoztak a Észak és Dél című minisorozat forgatásán.

 Egy közeli barát szerint Kirstie így emlékezett vissza: „Patrick volt a legkedvesebb, legszexibb ember, akivel valaha találkoztam. Napról napra egyre mélyebben beleszerettem.”

A két sztár között mély érzelmi kapcsolat alakult ki, amelyet fizikai síkon sosem éltek meg. Mindketten házasok voltak – Kirstie Parker Stevenson, Patrick pedig Lisa Niemi mellett talált stabilitást.

„Patrick és Kirstie soha nem csalták meg a házastársaikat, de az érzelmi kötődésük tagadhatatlan volt”árulta el egy bennfentes. „Egyszer azt mondta nekem, hogy Patrick halála után hónapokig sírt, és gyakran nézi vissza a közös sorozatukat, hogy újra átélje azokat a pillanatokat.”

Kirstie másik nagy szerelme, John Travolta, már egy teljesen más történet. Az 1989-es Nicsak, ki beszél? forgatásán szinte azonnal fellobbant közöttük a szikra. 

Kirstie házasságban élt Parker Stevensonnal, de elmondása szerint a legnehezebb döntése életében az volt, hogy nem bújt ágyba John Travoltával: „Ez volt életem legnehezebb döntése, mert őrülten szerelmes voltam belé.”

A színésznő még Travolta Kelly Prestonnal kötött házassága után is flörtölt a színésszel, egészen addig, míg Kelly meg nem kérte, hogy hagyjon fel ezzel. Kirstie visszavonult, de a Travolta iránti érzéseit sosem feledte.

2020-ban Kirstie Floridába költözött, Travolta otthonának közelébe, azután pedig, hogy Kelly Preston mellrákban elhunyt, ő vigasztalta a színészt. Egy barát szerint „titkon abban reménykedett, hogy együtt töltik majd öreg napjaikat.” 2022-ben azonban Kirstie Alley távozott az élők sorából.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.